• DLC-t kaphat a Horizon Forbidden West
  • Erre nemrég Lance Reddick azóta törölt posztjából lehet következtetni
  • És egy új álláshirdetés is alátámasztja

A Horizon Zero Dawn folytatása, a Forbidden West remekül sikerült, a harmadik rész elkészülése pedig nem is kérdés, ugyanakkor kissé korai lenne azzal kapcsolatban hallanunk bármit is. Éppen ezért a Sylens-t alakító Lance Reddick azóta törölt posztja alapján valószínűsíthető, hogy Aloy második kalandja kap bővítést, minden bizonnyal egy The Frozen Wilds jellegű masszív expanzió képében. Ezt a gondolatmenetet pedig a Guerilla Games egyik álláshirdetése is megerősíti.

"A Guerrilla Character Art csapata egy sokoldalú művészekből álló csoport, akiknek egyetlen céljuk van: életre kelteni a Horizon világainak különböző törzseit" – áll a hirdetésben, amelyben vezető karakterművészt keresnek. "A Guerrilla más csapataiban dolgozó kollégákkal, valamint külső partnerekkel kéz a kézben dolgozva sokféle tartalmat készít, miközben megtartja a szoros, összetartó kultúrát". A leírásból tehát kikövetkeztethető, hogy a szóban forgó játékhoz készül új tartalom, hamarosan talán többet is megtudhatunk róla.