• A Crytek november 4-én élőben fogja streamelni a Hunt: Showdown című játékát
  • Az esemény kétszer két óráig tart majd
  • A Hunt: Showdown streamelésére közép-európai idő szerint délután 2-től 4-ig és délután 6-tól 8-ig kerül sor

A 2018-ban megjelenő Hunt: Showdown kapcsán már láttunk néhány fejlesztői videót, illetve egy nagyon pofás trailert is, most azonban a Crytek úgy döntött, futás közben is megmutatja nekünk legújabb alkotását. A fejlesztők a jelenlegi hírek alapján kétszer két órát terveznek streamelni a hétvége folyamán, egész pontosan november 4-én, szombaton.

A bemutató az Extra Life elnevezésű jótékonysági szervezet akciójának a része. Az Extra Life minden évben szervez egy egész napos játék maratont, melyen a világ minden tájáról részt vesznek egyszerű streamerek és fejlesztőstúdiók egyaránt, az adásokból befolyt adományokat pedig jótékony célokra fordítják.

A Crytek streamje november 4-én, közép-európai idő szerint reggel 10-kor kezdődik majd, és egészen november 5. reggel 10-ig fog tartani. A stúdió alkalmazottjai többek közt olyan programokkal terveznek játszani, mint a Dark Souls, az Overwatch vagy épp a Cuphead, míg a főattrakciónak számító Hunt: Showdown közép-európai idő szerint délután 2-től 4-ig és délután 6-tól 8-ig kerül majd elő.