Hugo Martin hazudott? A kirúgott alkalmazottak szerint nem áll jól az id Software szénája

Sok volt alkalmazott kiakadt, miután hallotta az új DOOM trilógia felett bábáskodó játékigazgató szavait, szerintük ugyanis egyáltalán nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy azt a vezető lefestette.

Már június elején felmerült, hogy a legendás id Software-t is érintheti az Xbox akkor még csak pletyka szintjén létezett átszervezése leépítési hulláma, azt viszont nem gondoltam volna, hogy az alkalmazottak háromnegyede lapátra kerül Asha Sharma megszorító intézkedései miatt. Miután kiderült, hogy hány dolgozónak mutatott ajtót a cég, többen is felvetették (köztük George Broussard, a Duke Nukem 3D egyik alkotója), hogy a DOOM, a Quake és a Wolfenstein otthona lényegében megszűnt létezni, és az id Software támogató stúdióként folytatja az útját, ám szerencsére hamar megérkezett a cáfolat, a csapat ugyanis egy rövid közleményben adta hírül, hogy a kirúgások ellenére is marad a kaptafánál, vagyis a látványos FPS-ek készítésénél.

Bár szerintem eléggé PR szaga van az említett bejegyzésnek, egy néhány nappal ezelőtti streamben maga a modern DOOM trilógia játékigazgatója (game director), Hugo Martin is azt hangoztatta, hogy tessék megnyugodni, az id Software ugyanis nagyjából annyi tagot számlál, mint a 2016-os reboot megjelenése idején, ráadásul a napjaink egyik legjobb játékmotorjának tartott idTech sem lett az enyészeté, vagyis nem kell félni az Unreal Engine 5-re történő átállástól. Hugo Martin szavaira később azok az alkalmazottak is reagáltak, akik vele ellentétben már nem erősítik az id Software kötelékét, a kirúgott fejlesztők pedig egyáltalán nem osztoznak a vezető optimizmusában.

„Nem értek egyet Hugo kijelentésével, és sokan, akiket elbocsátottak, felháborodtak ezeken a megjegyzéseken, mivel úgy látták, hogy [Hugo] nem tekinti elég jelentősnek a hozzájárulásukat a játékok sikeréhez. Egész életemben játékos voltam. Ha egy statisztikát lefeleznek, akkor azt minden univerzumban nerfnek tekintik. Ami azt illeti, a DOOM csapata most félig itt van, félig pedig nem” – fogalmazott az egyik fejlesztő, kiemelve, hogy a 2016-os DOOM-on munkálkodó emberek háromnegyede lett munkanélküli néhány héttel ezelőtt, köztük olyanokkal, akik szerves részét képezték a veterán csapatnak.

Az egyik forrás megjegyezte, hogy a végül kukában landolt DOOM 4 majdnem derékba törte az id karrierjét, az annak hamvaiból született reboot elkészítéséhez pedig rengeteg megfeszített munkára (crunch) volt szükség, és kisebb csodának tekinthető, hogy végül minden jóra fordult. Egy másik, a Game Developernek nyilatkozó forrás szerint Martin becslései a stúdió méretével kapcsolatban csakis azért lehetnek pontosak, mert "2010 és 2011 között hatalmas fluktuáció és elvándorlás volt az id Software-nél", ami állítólag nagyon nehéz helyzetbe hozta a stúdiót. Meglátjuk, hogy mire lesz képes a brigád csökkentett létszámmal, mindenesetre kötve hiszem, hogy az új DOOM-játék felér majd az elődeihez. 

Borítókép forrása: id Software