• Bemutatkozott a PS5 doboza is
  • Ez alapján egy visszafogottabb dizájnra érdemes számítani
  • Ahol a lemezes verziót fehér, a csak digitális kiadást pedig fekete szín jelzi

Tegnap végre fény derült a következő konzolgeneráció legtöbbeket foglalkoztató kérdésére, avagy a Sony elárulta, hogy pontosan mikor jön a PS5 és mennyit kérnek majd érte. Ezen a fronton egyébként túl nagy meglepetés nem történt, hiszen a konzol lemezes verziója az Xbox Series X-hez hasonlóan 499 dolláros (hazánkban 184 990 forintos) áron érkezik, míg a csak digitális kiadásért 399 dollárt (149 990 forintot) kérnek majd, a debütálás időpontja pedig mindkét konzol esetében a korábban már pletykált november 19 lesz.

ps5-csomagolas-01.jpg

Most pedig az is kiderült, hogy pontosan milyen dobozt lesz érdemes keresni az áruházak polcain novemberben, avagy bemutatkozott a PS5 csomagolása is, ami elég visszafogott, letisztult dizájnt kapott, és ami ennél is fontosabb, a színével jelzi, milyen konzol lapul benne. A hagyományos, lemezes PS5 ugyanis hófehér dobozban érkezik majd, míg a némileg olcsóbb, csak digitális verzió csomagolása ettől markánsan eltérő fekete árnyalatot kapott.

ps5-csomagolas-02.jpg