Ezúttal is hoztam egy érdekes kis indie-játékot. Ebben egy alternatív valóságbeli viktoriánus Londonban járunk, és egy nagyon speciális látványvilág tárulhat elénk. Ez a Coalpunk, egy kézzel rajzolt, nyomasztó világ, amiből sokat ugyan nem látunk, de a hangulat abszolút átjön. Egyszer volt, hol nem volt, volt ez a Duncan nevű angol király, aki egy elég problémás tag hírében állott. Az embereknek esélye sem volt a serege ellen, pedig próbálkoztak lázadozni, meg tüncikézni. Egy szép napon egy Harold nevű férfi úgy döntött, tudósok segítségével belőle biza szuperhős lesz! A tudósok éjt nappallá téve kísérleteztek, majd létrejöttek a szuperemberek, akik lecsapdosták a trónról az öreg Duncant. Harold meghalt a harcok során, de a testvére, Francis végül király lett, és boldogan élt mindenki, amíg… áh, dehogy! Valójában sosem ez a vége. Ezért is van szükség a játékosra és annak morális iránytűjére. A Conflict Resolver címkével ellátott figurát alakítjuk ebben a világban (nevezzük Konfliktus Megoldónak, csak hogy egyszerűbb legyen a helyzet), és hát, ahogy a cím is utal rá: “Konfliktust megoldani jöttem!”
Hatalommal a kézben
Szóval a hősök szervezete és a rendőrség is rábólintott a kinevezésünkre, nekünk pedig nem más lesz a dolgunk, mint döntéseket hozni. Ami valakinek fájni fog minden esetben. Érdekes módon a rendőrség sokkal inkább hű a régi rendszerhez, Duncan útja lehet vérgőzös volt, de annál inkább biztonságos. A hősök vezére (Leg Man) sokkal békésebb és az unortodox módszerekkel el nem néző álláspontot képvisel. A döntések természetesen hatással vannak a történet alakulására. Igazából nincsenek jó és rossz válaszok a játékban, ahogy a valóságban is gyakoriak a szürke zónák. Ami viszont különösen érdekes, hogy az Impartial nem feltétlenül akarja megmondani nekünk, hogy melyik oldalnak van igaza. Ez elsőre talán nem tűnik olyan hatalmas dolognak, elvégre döntésalapú játékból már láttunk egy párat az elmúlt években, de az Impartial egyik legnagyobb erénye pont az, hogy nem akar mindenáron erkölcsi tankönyvvé válni.
Nem kapunk egy hatalmas zöld pipát azért, mert emberségesek voltunk, és piros X-et azért, mert egy adott helyzetben inkább a törvény oldalára álltunk. A játék sokkal inkább azt figyeli, hogy milyen irányba tereljük ezt az egész őrületet. Ebből fakad talán a legnagyobb problémája is, miszerint időnként túlságosan leegyszerűsíti azt a szürke zónát, amit egyébként olyan lelkesen próbál bemutatni. A rendőrök és a hősök között néha annyira egyértelmű a különbség, annyira fekete-fehér minden, hogy nem is nagyon kell gondolkodni azon, melyik oldal mit akar. Ha az egyik oldalon naiv, szerencsétlen szuperhősök állnak, a másikon pedig vérszomjas rendőrök, akkor egy idő után azért nem olyan nehéz megtalálni a kisebb rosszat. Éppen ezért vannak olyan döntések, amelyeknél kevésbé éreztem azt a kellemes bizonytalanságot, amit az Impartial alapvetően keres.
Megdönteni Hajnal Tímeát
Játékmenetről felesleges beszélni, választani kell általában két opció között, meg olvasni a történet alakulását. 25 nap áll rendelkezésre és minden nap 5-5 megoldandó szituáció. Összesen száznál is több dilemmával kell szembenézni. Egyébként ami roppant módon idegesített, az a két fél hozzáállása. A hősök nagyrészt naiv idióták, akik valahogy semmit nem tudnak normálisan elintézni, a rendőrök meg idegbeteg tömeggyilkosok, akikre bármit rábízol, valaki a végén agyonlőve végzi. Értem persze a dolgot, értem a játék hozzáállását a témához, minden oldalnak vannak erősségei meg hibái, és a többi, de itt ezek roppant mód zavartak, mert nagyon kidomborodtak a történet során. Egyébként számomra egy nagyon nagy negatívum az, hogy a felettébb érdekes világ kidolgozatlan, nincs valójában rendesen elmélyítve a lore. Van valami minimál történelem, de ez egyszerűen sokkal érdekesebb is lehetne. Az Impartial egyik kellemes kis plusza, hogy nem kizárólag a nagy döntésekkel próbálja életben tartani a világát. Kapunk leveleket a rajongóktól, de ugyanúgy beeshet egy-egy halálos fenyegetés is azoktól, akiknek nem tetszett valamelyik döntésünk. A gazdagabb réteg pedig természetesen nem fogja csak azért elfogadni az ítéletünket, mert mi vagyunk a kinevezett konfliktusmegoldó. Megpróbálnak megvesztegetni, zsarolni, rávenni minket arra, hogy egy kicsit azért hajlítsuk már meg az igazságot az ő kedvükért.
A minimál dirigál
Ha valaki a játék fogalmát elsősorban interaktív játékrendszerekkel, fejlődéssel és folyamatos cselekvéssel azonosítja, annak bizony könnyen tűnhet úgy, hogy itt nincs túl sok minden. És technikailag nem is nagyon lehet ezzel vitatkozni. Viszont ha valaki szeret belemerülni egy történetbe, szereti a döntésalapú alkotásokat, és nem bánja, ha egy játék néha inkább könyvként viselkedik, mint videojátékként, annak már egészen más lesz az élmény. Aztán ott vannak a kisebb elfoglaltságok is, amelyek valamelyest megtörik a folyamatos döntéshozatalt. Az irodánkat is dekorálhatjuk különféle furcsa tárgyakkal, illetve akadnak olyan apró melléktevékenységek, mint a szépségversenyekre való szavazás, titkos kódok keresése vagy éppen szókeresők. Ezek természetesen nem fogják hirtelen Elden Ringgé változtatni az Impartialt, de arra pont elegendők, hogy ne kizárólag ugyanazt a döntési képernyőt bámuljuk órákon keresztül. Persze, ha az ember nem tud vibe-olni a történettel vagy világgal, akkor az itt instant karó.
Az elágazó történet és a többféle befejezés miatt az első végigjátszás nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindent láttunk. Sőt, egy ilyen játéknál kifejezetten érdekes lehet visszamenni, és szándékosan teljesen más elvek alapján dönteni. Mi történik, ha most mindenben a rendőrséget támogatjuk? Mi történik, ha a szuperhősöknek adunk igazat? És mi történik akkor, ha megpróbálunk úgymond középen maradni? Az Impartial indie cím, ergo nem egy hatalmas AAA-kategóriás játék, viszont legalább nem is akar annak látszani. Egy rövid, kézzel rajzolt, döntésközpontú történet, amely a klasszikus szuperhősös témát egy egészen másik oldalról közelíti meg. Nincsenek benne óriási csaták, nincs több száz órányi tartalom, és a gameplayt sem fogják majd különféle díjakra jelölni. Cserébe viszont van egy érdekes alapötlet, egy kellemesen beteg viktoriánus világ, több mint száz morális dilemma és rengeteg lehetőség arra, hogy egy kicsit saját magunkkal is vitatkozzunk. Egy haverral közösen nekiülni simán megérheti.
Az Impartial Steam-adatlapját ITT találjátok!
Borítókép forrása: Steam
