Ha esetleg lemaradtál volna az előzményekről, gyorsan összefoglalva az eddigieket: Superman uralma alá akarja hajtani a Földet, hogy így védje meg lakosait, de ezzel egymásnak ugrasztja a régi szövetségeseket. Batman azonnal ellenállást szervez az új rezsim ellen és valószínűtlen szövetségek köttetnek, de családon belül sem nagy az egyetértés, Supergirl is szembeszáll Superman téveszmékre, de legfőképpen félelemre épülő rendszerével.

Az Igazságtalanok Társasága (Injustice Society), vagy egyszerűen csak Társaság az Igazság Ligájának antitézise, mely létezésének célja és alapvető célkitűzése az Igazság Ligájának eltörlése, majd a hatalom megszerzése. A Gorilla Grodd szervezte és vezette gonosztevők csapatának megalakulásába és az ezzel járó elkerülhetetlen konfliktus hátterébe nyerhetünk betekintést az immár négy részesre duzzadt videósorozat aktuális részében.