• Mától indul a Mortal Kombat 1 előrendelése
  • Akik már most megveszik a programot, azok megkapják Shan Tsungot, mint játszható karaktert
  • A PS5 és Xbox Series X tulajdonosok pedig a bétatesztben is részt vehetnek
  • Emellett a különböző kiadásokról is lehullt a lepel

Tegnap végre megtörtént a nagy leleplezés: valóban tiszta lappal indít a vérgőzös előzetessel bemutatkozó Mortal Kombat 1, amelyben megújult külsővel térnek vissza a már jól ismert karakterek. A szeptember 19-én érkező verekedős cím előrendelése a mai napon kezdődik meg, és kifejezetten jól járnak azok, akik bizalmat szavaznak a már rengetegszer bizonyított NetherRealm Studios-nak. Azok, akik már a debütálás előtt megveszik a programot, játszható karakterként kapják meg a legendás Shang Tsungot, a PlayStation 5 és Xbox Series X/S tulajdonosok pedig még a játék bétájába is belekóstolhatnak, ami vélhetően augusztusban kap majd helyet. Az előrendelői bónuszok mellett pedig a különböző kiadásokról is lehullt a lepel – a legdrágább variánshoz még egy szobor is jár.

A standard kiadás természetesen 70 dolláros áron kerül a boltokba, a Premium Editionért azonban már 109,99 dollárt (~ 38 000 forint) kell fizetnünk, cserébe tartalmazza az új karaktereket tömörítő Kombat Packet, már szeptember 14-től beléphetünk az arénába, kapunk néhány új kinézetet és Kameo Fightert, és még 1250 Dragon Krystal is üti a markunkat – ez a játék saját valutája, hiszen lesznek mikrotranzakciók. A kizárólag PS5-re és Xbox Series konzolokra elérhető Kollector's Edition pedig az igazi rajongóknak szól, a cirka 249,99 dollárba (~ 87 000 forint) fájó pakk ugyanis tartalmazza az előbbi kiadás minden extráját, egy 16,5 hüvelykes Liu Kang szobrot, a hozzá tartozó skint, művészi képeket, valamint további Dragon Krystalokat is. Már van némi sejtésünk, hogy milyen árakon fogják kínálni eBay-en.

Minden eddiginél brutálisabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik az új Mortal Koimbat! Ha érdekel a Mortal Kombat 1, megtalálod a Konzolvilág kínálatában!