• Idén már biztosan nem jelenik meg a 2013-ban bejelentett Below
  • Új információkkal csak 2016-ban szolgál a fejlesztőstúdió

Talán sokan már el is felejtkeztek a Capybara Games (Critter Crunch, Sword & Sworcery, Super Time Force) berkeiben készülő programról, a Below-ról, ami nem is lenne különösebb csoda, hiszen még a 2013-as E3-on jelentette be a játékot a Microsoft. A PC-re és Xbox One konzolokra szánt alkotás fejlesztési munkálatai azonban nem haladtak túlságosan jól eddig, amit a stúdió is készséggel elismert, állításuk szerint ugyanis a Below a cég eddig legnagyobb vállalkozás a program művészeti világának, és a játékmenet egyes elemeinek kidolgozottságát tekintve.

A játékban egyébként egy aprócska, karddal felfegyverzett hőst irányíthatunk, akinek feladata egy rejtélyes és meglehetősen veszélyes sziget felfedezése lesz. A dolog igazi különlegességét a brutális kihívás jelenti majd, melynek kapcsán a szintén roppant nehéz Dark Souls-szériát emlegetik a fejlesztők: a Below-ban mindegyik egyes sarkon a halál ólálkodik, és ha elbukunk, azt alaposan megbünteti a program, hiszen kezdhetjük az egészet előröl.  

Ugyanakkor arra még várnunk kell, hogy a maga valójában kipróbálhassuk a játékot, pedig a 2014 áprilisában a PAX Easten megmutatott, játszható demót követően sokan reménykedtek abban, hogy már idén bemutatkozhat a program. A Capybara elnöke és társalapítója, Nathan Vella azonban most a Game Infromernek nyilatkozva elárulta, hogy 2015-ben már biztosan nem számíthatunk a Below premierjére.

„A Below 2016-ban jelenik csak meg, ennél többet azonban jelenleg nem mondhatok. Az új esztendőben azonban rengeteg újdonsággal és új tartalommal szolgálunk majd a játék kapcsán.” – ígérte Vella.