Az Xbox One bejelentése óta pletyka tárgya, hogy a Microsoft az árverseny érdekében ki fog adni egy olyan kiszerelést, ami nem tartalmazza a Kinect perifériát, így lejjebb srófolva az árat egy százassal. Nos, aki erre várt, az már kezdheti vágni a centit, ugyanis június 9-től azokban az országokban, ahol már kapható a konzol, meg fog jelenni egy kamera nélküli Xbox 399 dollárért, vagyis pont annyiért, amibe egy PS4 kerül. A Kinect külön megvásárolható lesz, s minden bizonnyal mire Magyarországra is eljut a gép, tehát szeptemberben, mi már rögtön a két variáció közül választhatunk.

A Microsoft eddig váltig állította, és sokszor el is ismételte, hogy a stratégiájuk fontos, elmozdíthatatlan része a mozgásérzékelő és hangfelismerő, egyébként tényleg ügyes kis kamera, ám látva azt, hogy az olcsóbb, s ezáltal vonzóbb PS4 alaposan elhúzott a redmondiak előtt (a Sony hétmillió konzolt adott el, a Microsoft pedig ötmilliónál is kevesebbet), ideje volt lépni, s az egyetlen logikus döntés a kamera mellőzése volt, ezzel elismerve azt, amit mindenki már az első naptól kezdve szajkózott, hogy végül is mégsem olyan fontos az a mindig figyelő szempár a nappaliba.

További jó hír, hogy júniustól Xbox One konzolon is elindul az egy éve futó Games with Gold program, az első két ingyenes játék pedig a Max: The Curse of Brotherhood és a Halo: Spartan Assault lesz (Xbox 360-ra a Dark Souls, a Charlie Murder és a Super Street Fighter IV: Arcade Edition jön), valamint havonta friss akciók várják majd a játékosokat, s bővül a szórakoztató applikációk sora is.

xbox-one.jpg