• Június 12-én jelenik meg a Jurassic World Evolution
  • Legalábbis erről árulkodik egy zártkörű rendezvényről kiszivárgott fotó
  • A kép egy trailer egy képkockáját mutatja, és kivehető rajta a fenti dátum

Könnyen lehet, hogy kiszivárgott a Jurassic World Evolution megjelenési dátuma. A fejlesztők nemrég egy zártkörű eseményen leleplezték, hogy a játék mikor fog a boltokba kerülni, Rob Keyes, a CBR és a Screenrant menedzsere pedig készített egy gyors fotót a dátumról, és meg is osztotta azt. A képet azóta már törölte, azonban ahogy azt tudjuk, ami egyszer felkerül az internetre, azt már nagyon nehéz leszedni onnan.

Azt már persze eddig is lehetett tudni, hogy a Jurassic World Evolution valamikor 2018 második negyedévében várható, a pontos dátum pedig a fenti szivárogtatás alapján június 12. Magában a játékban egy vidámpark felhúzása lesz az elsődleges feladatunk, annyi csavarral, hogy a fő attrakciót természetesen maguk a dinoszauruszok jelentik majd. Külön érdekesség, hogy a filmből megismert karakterekkel is összefuthatunk a programban, például a Jeff goldblum által megszólaltatott Dr. Ian Malcolmmal