A bosszú elég erős mozgatórugó lehet 500 oldalra? Ez a gondolat keringett a fejemben, mielőtt nekiálltam a meglehetősen vaskos, a teljes sztorit tartalmazó, előreláthatólag utolsó, eddig ismeretlen Legendák-kiadásnak. És bár a közepe felé kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy a bosszú elég lehet ekkora tartalomnál, némi extrával a végére sikerült visszahozni azt az ívet, ami a kötet elejét jellemzi, és ami miatt nehéz lenne kihagyni.  

Star Wars: A Vérvörös Birodalom

  • Író: Randy Stradley és Mike Richardson
  • Rajzoló: Javier Saltares és mások
  • Oldalszám: 500
  • Ár: 11 990 forint (a kiadó oldaláról olcsóbban rendelhető)

Luke Skywalker és a lázadó söpredék nemcsak lerombolt egy álmot, de az egész Birodalom létét veszélyeztette, amikor győzelmet aratott. Persze, ahogyan a terrorista sejtek, úgy a különböző, életben maradt osztagok ezután is küzdöttek a saját céljaikért. A cél azonban megkérdőjelezhető, amikor a császári testőrgárdáról van szó, hiszen tagjai az uralkodó védelmére esküdtek fel, akit immáron nem szolgálhattak többé. Mivel pedig a legjobb harcosokról, szigorúan erre nevelt alakulatról van szó, akik megtudták, hogy egykori társuk árulta el Palpatine-t, a vereséget követően pedig azon ügyködik, hogy magához vegye a hatalmat, bosszút esküdnek, miszerint addig nem nyugszanak, míg meg nem találják az áruló Carnor Jaxet, hogy végezzenek vele. Ám egy újabb árulást követően végül csak egyetlen gárdista, Kir Kanos marad életben, aki viszont ragaszkodik hozzá, hogy fivéreivel tett fogadalmának mindenképpen eleget tesz, még akkor is, ha életében ez lesz az utolsó tette.

Alapvetően tehát az eredetileg a Dark Horse-nál 1997 és 2012 között futó sorozatnak (A Vérvörös Birodalom, A vér tanácsa, Elveszett birodalom) a Kir Kanos és Carnor Jax közötti viszály a mozgatórugója, amibe a birodalomhoz hű nemesek, a lázadók, majd más fontos karakterek is becsatlakoznak. Aztán az első sorozat elviekben lezárná a bosszútörténetet, de ezt sikerül folytatni, hogy az utolsó etapban egy komoly csata alakuljon ki az újraéledő Birodalommal, miközben több ismerős arc is felbukkan a jól ismert Star Wars-sztorikból. A két legfontosabb karakter azonban Kir Kanos, illetve Mirith Sinn, akivel az egykori gárdistának eléggé szélsőséges a viszonya. A minden rajzoló esetében meglehetősen erős nemi jelleggel felruházott női karakter igazi femme fatale, akivel nem mindig tiszta, hogy éppen hogyan is áll hősünk… tetteik akár néhány oldalon belül mondanak ellent korábbi szavaiknak, ami azért picit fura.  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ettől függetlenül egy masszív és érdekes, több mint 20 füzetet tartalmazó kötetről van szó, ami bemutatja a császári testőrgárda kiképzését, a birodalmon belüli viszályokat, illetve néhány olyan pillanatot a Star Wars szinte végtelennek tűnő univerzumából, melyet eddig nem ismerhettünk. Kár, hogy a Legendák-sorozatból újabb történetek már nem várhatók, esélyesen A Vérvörös Birodalom az utolsó – ez a gyűjtemény azonban meglehetősen szép lezárásnak mondható. A három minisorozat mellett ráadásul egy képes útmutatót is kapunk a történetfolyam legfontosabb szereplőivel kapcsolatban, így bemutatva a karaktereket. De elmondható, hogy már önmagában is megéri az árát ez a komplett tartalom, ami a legtöbb esetben izgalmas cselekménnyel lett megtöltve. A rajzok változóak, ráadásul ízlés kérdése, hogy kinek a munkája jön be jobban, de általánosságban a látvány is okoz néhány kellemes pillanatot. A téma rajongóinak ez már csak azért is ajánlott kötet, mert utánnyomása nem várható, de eleve elég ritka ez a brutális mennyiség, amit itt egyben kaptunk meg. Mirith Sinnel pedig akár egy Aphra-jellegű sorozatot is szívesen vennék.