• Február óta játszhatatlan a SpinTires
  • A pusztulását egy jogtalan frissítés okozta
  • Állítólag maga a fejlesztő, Pavel Zagrebelnyj áll a dolog mögött
  • Az Oovee kiadó már dolgozik egy hotfixen, ha sikeresek lesznek a tesztek, napokon belül kiadják
  • Nem ez az első eset, hogy az Oovee és Zagrebelnyj között balhé van
  • Az Oovee pénzügyeivel sincsen minden rendben, a kormány már eljárást is indított ellene

A SpinTires körüli balhék sora 2014 decemberében kezdődtek. Ekkor jött a hír, miszerint megromlott a viszony Pavel Zagrebelnyy, a játék fejlesztője és az angol kiadó, az Oovee között. Pavel azt állította, hogy kiadó egyszerűen kizárta őt a fejlesztésből, ezért már nem tud frissítéseket feltenni a Steamre, és a hivatalos fórumról törlik a hozzászólásait.

A másik fél, az Oovee tagadta a vádakat, bár azt azért elismerték, hogy megromlott a kapcsolat közöttük, amit egy nagyobb lélegzetvételű tárgyalással szeretnének helyrehozni, vagy legalábbis valamilyen megoldást találni. Talán írnom sem kell, hogy amíg ezek egymással veszekedtek, a SpinTires igen komoly gondokkal kezdett küzdeni. Összeomlások, hibák sora dühítette a rajongókat, akik nem kaptak megfelelő tájékoztatást se a kiadótól, se a fejlesztőtől.

A helyzet végül azért csak megoldódott, 2015 februárjában megszületett a megegyezés, megtörtént a kibékülés, minden visszarázódott a rendes kerékvágásba. Egy év békesség alatt a rajongók talán el is felejtették a problémákat, hogy miken ment át kedvenc játékuk. Nos, elég kemény emlékeztetőt kaptak.

Február 23-án a SpinTires lerántott a Steamről egy 9 MB-os, sehol sem jegyzett, állítólag teljesen jogtalan frissítést, ami után a játék szinte azonnal játszhatatlanná vált, mintha csak egy időzített bomba robbant volna fel benne. A játékosok hiába installálták újra a programot, az már nem volt hajlandó életjelet adni.  Az Oovee azonnal vizsgálódni kezdett az ügyben, de eleddig semmilyen megoldás nem született, ami már csak azért is tragikus, mert a SpinTires a mai napig megvásárolható a Steamen 24,99 euróért, vagyis durván 7700 forintért. Ez elég sok pénz egy olyan játékért, ami nem működik.

Hogy mégis, mi történt, mi állhat mindennek a hátterében? Sajnos tényekkel ez ügyben nem szolgálhatunk, mert se Zagrebelnyy, se az Oovee nem hajlandó megszólalni.

Ami biztos, hogy valami az Oovee körül nagyon nincsen rendben, és talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy mind a 2014-es, mind a 2016-os események mögött ez állhat. A kiadó egy icipici cég a norfolki Gorlestonban, ami főleg Train Simulator add-onokból éldegélt, az élén Reece Boltonnal és Zane Saxtonnal. Aztán hallottak a SpinTiresról, amit Zagrebelnyy és néhány barátja hegesztettek. Felkarolták és kidobták a Kickstarterre. A kampány remekül teljesített, a megcélzott 40 ezer font helyett 60 ezer fontot, vagyis majdnem 24 millió forintot kalapozott össze, majd a kiadás után igen sikeresen teljesített.

Szóval az Oovee megtalálta az aranytojást tojó tyúkot, de mindez mit sem számított, amikor az Egyesült Királyság kormánya a kiadó minden vagyontárgyát lefoglalta, miután a cég „elfelejtette” bejelenteni a pénzügyeit. Sőt, az Eurogamer fényderített arra is, hogy az Oovee és egy bizonyos Tony Fellas nevű férfi között – aki a Chicsystems nevű netes cég tulajdonosa és nemrégiben Ciprusra költözött – mindenféle céges machinálások mentek alvállalatokkal meg közvetítőcégekkel.

saxton-bolton-fellas-zagrebelnyy.jpg

A történet főhősei balról jobbra: Zane Saxton, Reece Bolton, Tony Fellas és Pavel Zagrebelnyy

Ez a dolog viszont valamennyire megoldódott, a kormány visszavonta intézkedéseit, miután bebizonyosodott, miért nem tudja az Oovee fizetni a számláit, ennek ellenére a tartozás továbbra is fennáll. Saxton szerint dolgoznak a megoldáson.

Ezen a ponton jönnek a feltételezések és találgatások. Az egyik legkomolyabbat ezek közül egy Localhost nevű felhasználó kezdte terjeszteni az Oovee fórumán. Szerinte az időzített bombát maga Zagrebelnyy helyezte el a játékban. Mi több, a jelenlegi verzióban tizennégy további bombát talált, és a Workshop tartalmakban is felfedezett olyan biztosítékokat, amik akkor is megölik a játékot, ha az időzített bombákat hatástalanítanák.

Ez elég komoly munka, s mivel mindez egy frissítéssel érkezett, sőt, eleve benne voltak, könnyen lehet, hogy Zagrebelnyy gondoskodott ilyen elítélendő módon arról, hogy az Oovee ne kekeckedhessen vele többet. Persze, még Localhost is elimserte, hogy ezek nem tények, hanem az ő véleménye az alapján, amit talált a játék fájljaiban.

Valahol itt járunk most. Február óta tulajdonképpen a SpinTires halott, az Oovee-ról meg olyan pletykák keringnek, hogy felvásárolta egy másik cég – ezt azonban hivatalosan senki sem erősítette meg. A tegnapi nap folyamán viszont azért volt némi előrelépés: az Oovee a hivatalos fórumon jelezte, hogy készül egy hotfix, amit a közeljövőben kiadnának, ha a már folyamatban lévő tesztek sikeresnek bizonyulnak.

Szóval elég ingoványos talajon állunk. Ami biztos: a SpinTires még nem működik, ennek ellenére megvásárolható és az Oovee körül valami nagyon nincs rendben, akárcsak a kapcsolatával Zagrebelnyy-vel. Februárban a felek még egymásra mutogattak, az Eurogamernek szerződésszegésekkel és hasonlókkal vádolták egymást. Hogy most mi a helyzet? Azt talán sosem tudjuk meg, de a legjobb esetben visszakapjuk a SpinTirest. A legrosszabban soha többé nem játszhatunk vele.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!