A Trion Worldsnek nem megy jól a sora, ami végül is érthetetlen, hisz több jól menő MMOG-t is futtatnak a cégnél egy időben. Kezdődött minden a sikeresnek mondhzató Rifttel (mely persze így sem úszta meg az F2P-átállást), tavaly decemberben átvették az ígéretes End of Nations munkálatait, pár hete pedig kiadátk a Defiance-t, amit ugyan vegyes kritikákkal fogadott a sajtó, de már most több mint egymillióan játsszák. Mindennek ellenére karácsony előtt 40 embert küldtek el a cégtől, akiknek fogalmuk sem volt róla, mi készül.

Nos, a tavalyit most újabb elbocsátási hullám követte, nem is akármekkora. Bár a Trion nem adott ki hivatalos közleményt, az IGN.com értesülései szerint a csapat 80 százalékának felmondtak, a Kotaku informátora pedig arról számolt be, hogy ez a nagyjából száz ember még az elmaradt fizetéseket sem kapja meg.

Mindkét internetes magazin kapcsolatba lépett a Trionnal, akik a fizetések elmaradását cáfolták, a 80%-os arányt pedig túlzásnak titulálták -- igaz, pontos számokat nem voltak hajlandók mondani, így esélyes, hogy ha nem is a csapat kétharmada, de sok dolgozó szedhette a motyóját tegnap délután.

Hogy mi lehet a baj a céggel, nehéz megmondani, de lehetséges, hogy a Rift sikeressége egyszerűen nem ért fel az elvárásokhoz, és talán a Defiance-t (adatlapunkon) sem ezer éven át kellett volna fejleszteni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Defiance -- Megjelenés: 2013. április 2. -- Gépigény: CPU: 2 mag / 2000 MHz, RAM: 2 GB, VGA: 512 MB VGA, HDD: 15 GB