Egyre több apró kellemetlenség árnyékolja be a Nintendo új konzoljának, a Wii U-nak novemberben esedékes megjelenését. Most például kiderült, hogy a PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra remekül sikerült FIFA 13 sem lesz az igazi a Wii U-n. Az EA kihagyja a portból a fizikai motor gerincét képező First Toutch funkciót, ennek oka pedig állítólag az, hogy a gépet gyártó Nintendo csak nagyon kevés időt adott a kanadai cégnek a fociszimulátor elkészítésére.

Az EA Canada rendelkezésére álló 14 hónap nem volt elég a gép technikai specifikációnak kiismerésére, így a producer Matt Prior szerint a csapatnak nem volt más választása, egy-egy technológiai funkciót muszáj volt kihagyniuk a konverzióból. Matt ugyanakkor azt is elmondta, hogy a FIFA 14-re ez a probléma már egészen biztosan nem okoz majd gondot, és hogy a FIFA 13 még így is rendben lesz a Wii U-n.

Érdekel a FIFA 13? Nézd meg a PC Guru által készített videosorozatot, melyben a játék öt legnagyszerűbb újdonságát tárgyaljuk ki Chris és jómagam tolmácsolásában!