A nyilvánosság számára is elérhető információk alapján a svéd MachineGames megúszta az Xbox néhány héttel ezelőtti vérfürdőjét – nem úgy, mint a legendás id Software –, ám mivel még messze nincs vége a mostani leépítéseknek, nem biztos, hogy ez így is marad. A legutóbb az Indiana Jones and the Great Circle-lel bizonyított stúdió ugyebár a modern Wolfenstein-játékokkal került be az ipar élvonalába, év elején viszont felmerült, hogy kilépett a komfortzónájából, és egyjátékos, sztoriorientált program helyett multiplayer fókuszú címbe vágta a fejszéjét. Nemrég újabb – sajnos csak közvetett – bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy valóban egy PvP lövöldén ügyködött a brigád, a múlt idő azonban nem a véletlen műve, időközben ugyanis elkaszálták a projektet.
Timur222 hívta fel a figyelmet az Alex Jones nevű egykori Bethesda Softworks alkalmazott LinkedIn profiljára, amelyből világosan kiderül, hogy a kirúgott producer ütemezéssel és a csapatok közötti koordinációval támogatta egy be nem jelentett multiplayer FPS fejlesztését, amit időközben töröltek. Azt ugyan nem tudtuk meg, hogy valóban a MachineGames falai között zajlottak-e a munkálatok, ám mivel a Wolfenstein többször is feltűnik a leírásban, elég egyértelműnek tűnik a dolog – pláne, ha összevetjük a Windows Central és a Kotaku értesüléseivel, melyekről EBBEN a hírben értekeztünk bővebben.
A Bethesda 2023-ban kiszivárgott ütemtervében ugyebár szerepelt egy „Project Platinum” névre hallgató alkotás, amely Jeff Gerstmann, a Giant Bomb alapítója szerint egy Rainbow Six Siege-re és Counter-Strike-ra hajazó többjátékos programot takart, amin a MachineGames dolgozott. Sajnos már soha nem fog kiderülni, hogy milyen lett volna a játék, öröm viszont az ürömben, hogy állítólag gőzerővel készül B.J. Blazkowicz következő (feltehetően utolsó) nácivadászata, ami akkor is ki fog tudni emelkedni a modern, többnyire a multira kihegyezett FPS-ek tömegéből, ha csak feleannyira lesz jó, mint a The New Order és a The New Colossus.
Borítókép forrása: MachineGames