David Jaffénak már napokkal a debütálás előtt megvolt a véleménye a Marvel's Wolverine-ről, hosszasan értekezett ugyanis arról, milyen bénának tartja a játék karaktermodelljeit. A God of War atyja megígérte, hogy ettől függetlenül kipróbálja majd az Insomniac Games PS5 exkluzív blockbusterét, nemrég pedig közzé is tett egy több mint 13 perces videót, amelyben elmondja a véleményét Logan látványos hentparádéjáról.
Ahogy azt sejteni lehetett, az újságírókhoz hasonlóan Jaffét sem igazán nyűgözte le a Sweet Baby Inc. közreműködésével készült kaland, sőt, kifejezetten haragszik a készítőkre amiatt, hogy egy ennyire semmilyen alkotást raktak le az asztalra. „Szégyellje magát az Insomniac vezetősége, melynek tagjait egytől egyig felelősségre kellene vonni. Sértően ötlettelen lett [a Marvel's Wolverine]. Annyira sablonos és unalmas, hogy egyszerűen kihoz a sodromból” – fogalmazott az alkotó.
Az egykor a PlayStation kötelékét erősítő veterán leginkább azért csalódott a programban, mert szerinte túl sok időt szentel a háttérsztorinak és a narratívának, miközben egy Rozsomák-játéknak inkább a gameplay-re és a harcokra kellene koncentrálnia – valahogy úgy, mint az általa rendezett God of Warban. Összességében véve egyébként nem tartja annyira rossznak a Marvel's Wolverine-t, csupán hiányolja belőle az egyediséget és a különleges megoldásokat, vagyis azokat a dolgokat, amik képesek lettek volna kiemelni az átlagból. A játékosok többsége amúgy teljesen máshogy vélekedik, a Sony legújabb nagyágyúja ugyanis még mindig 4,73 csillagon áll a PlayStation Store-ban (47 000 értékelést követően), márpedig ez sokkal fontosabb annál, hogy mit mondanak a youtuberek vagy az újságírók.
Borítókép forrása: Insomniac Games