• Több mint 20 év után logót váltott a Remedy Entertainment
  • És egyúttal azt is megerősítette a csapat, hogy idén érkezik az Alan Wake 2
  • Ami az eddigi legnagyobb projektjük

Ugyan már 1995 óta létezik, túl sok játékkal nem örvendeztette meg a rajongókat a finn székhelyű Remedy Entertainment, hiszen több évtizedes pályafutása során csupán hét (teljes értékű) játékot készített. Ez azonban hamarosan megváltozik, a stúdió létszáma ugyanis eléggé megnőtt az elmúlt évek során, így a csapat a jövőben átáll a "minden évben új megjelenés" modellre – ezt maga a Remedy vezérigazgatója, Tero Virtala erősítette meg korábban. A terveik között szerepel többek között a jelenleg Codename Condor néven futó Control spinoff, a szintén a legutóbbi alkotásukhoz kapcsolódó Codename Heron, valamint a Tencent közreműködésével készülő, kooperatív élményre kihegyezett Vanguard is. Na és persze nem szabad megfeledkezni a stúdió eddigi legambiciózusabb projektjéről, a szériát a túlélőhorrorok irányába terelő Alan Wake 2-ről sem, ami még a 2021-es The Game Awards során került bejelentésre.

A stúdió megújulását jelzi az is, hogy több mint 20 év után végre logót váltott, így eltűnt a Max Payne-játékokra (melyeknek egyébként szintén készül a felújítása) utaló lövedék, a helyét pedig egy modern stílusú "R" betű vette át. Az újításról szóló cikkében a stúdió ismételten megerősítette, hogy izgalmas jövő elé nézünk, kiemelve, hogy az Alan Wake 2 még egészen biztosan befut idén – bár konkrét megjelenési dátumot sajnos nem közölt. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy semmi nem állhat a 2023-as megjelenés útjába (bár azért volt már példa az utolsó percben történő csúsztatásra), így még idén kiderül, hogy egy újabb klasszikussal bővül-e a Remedy repertoárja.