Kevés videojáték bukott annyira látványosat és nagyot 2025-ben, mint a MindsEye. Ez a cím már a megjelenése előtt is több sebből vérzett vérzett, majd a rajtnál már konkrétan összeomlott, néhány héttel később pedig eltűnt a köztudatból, mintha soha nem is létezett volna. A fejlesztőcsapat egy részét elbocsájtották, a kiadó kihátrált mögülük, és mikroszkóppal kell keresni a Steamen a játékosbázisát, szóval minden adott volt ahhoz, hogy ezt a történetet egy lezárt fejezetként kezeljük. És mégis… itt vagyunk. Nyolc hónappal később.
A MindsEye nemcsak hogy él, de megkapta eddigi legnagyobb frissítését, és a Build a Rocket Boy szerint ez még csak a kezdet, mert az új endgame-tartalom, az új kiegészítő, és egy teljesen új multiplayer mód is úton van. Papíron ez alapvetően nem is hangzana rosszul, a probléma csak az, hogy szinte már a lőtéri kutya sem kíváncsi erre a címre, miközben a fejlesztők még mindig erőlködnek. Nem nagyon értjük mi jár a fejükben, de aligha váltják meg ezzel a sok újdonsággal a világot. Legalább azoknak kedveznek, akik megvásárolták a játékot, és nem kérték vissza már az első nap a pénzüket. A MindsEye meghalt, nincs ezen mit szépíteni, de úgy tűnik a hullamerevség még nem állt be, és az utolsókat rúgja, mielőtt végleg eltemethetnénk.
Borítókép: Steam