• Feszült jelenetbe enged betekintést a 2023. március 10-én debütáló Sikoly 6 előzetes
  • Az előző rész túlélői New Yorkba költöznek, ahol Gale Weathers dolgozik

Nagy sikerrel indult újra a Sikoly széria tavaly, szinte pontosan egy éve került mozikba a generációváltást levezénylő ötödik epizód. Március 10-én érkezik a folytatás, amibe egy feszült metrós jelenet erejéig már betekinthettünk, újévi ajándék gyanánt pedig szokatlanul informatív poszter segít visszatérni a föld alatti világba. A plakáton öt New York-i metróvonal látható, amik együttesen rajzolják ki Ghostface arcát.

Érdemes közelebbről is szemügyre venni a látványos képet, hiszen az egyes járatok a korábbi epizódokat jelképezik, a megállók helyén pedig az eddigi áldozatok nevei olvashatók. Mint a bal felső sarokban látható útmutató jelzi, a piros az első, a zöld a második, a sárga a harmadik, a narancs a negyedik, a kék az ötödik, míg a lila a hatodik felvonás cselekményét vázolja. Végül az egyetlen túlélő, Kirby Reed nevénél futnak össze a vonalak, amit azt jelezheti, hogy következő részben Hayden Panettiere visszatérő karaktere válik az antagonista fő célpontjává.

Abban a tekintetben is új korszak nyílik a Sikoly történetében, hogy ezúttal elhagyjuk Woodsborot, hőseink ugyanis Gale Weathers városába, New Yorkba költöznek. A régi főszereplő hármasból sajnos már csak utóbbi megformálóját, Courtney Coxot láthatjuk. Előtérbe kerülnek viszont az előző rész fiatal túlélői: visszatér a kamera elé Melissa Barrera, Mason Gooding, Jasmin Savoy Brown, valamint a horror műfaj üdvöskéje, az X-ből és a Wednesday sorozatból szintén ismert Jenna Ortega. Hayden Panettiere (Hősök) mellett Samara Weaving (Aki bújtA bébiszitter) és Tony Revolori (Pókember filmek) csatlakozott újoncként a stábhoz. A produkció élén nem történt csere, a horror világában járatos Tyler Gillett – Matt Bettinelli-Olpin rendezőpáros (Aki bújt és a V/H/S), illetve a Guy Busick és James Vanderbilt író duó munkájának gyümölcse 2023. március 10-tól látható a mozikban.