A 2007-ben megjelent Stalker: Shadow of Chernobyl jelentős kritikai és anyagi siker lett, annak ellenére, hogy kizárólag PC-re jelent meg, sok éves késéssel. Az eredetileg Stalker: Oblivion Lost címen bejelentett FPS egy nyílt világban játszódó, szerepjátékelemek tucatjait felsorakoztató, korában túlontúl is ambiciózus játék lett volna, melyet egy viszonylag ismeretlen ukrán csapat, a GSC GameWorld kezdett fejleszteni, még valamikor 2001 folyamán. A program alatt dohogó X-Ray Engine korának legendás motorja lehetett volna, de sajnos a srácok egyre csak csúsztak és csúsztak a megjelenéssel, így a THQ 2006-ban, megunván az elnyelt dollármilliókat, szétszabdalta a brigádot, és a megmaradt fejlesztőknek ukázba adta, hogy legyen kész a Stalker 2007-ben. A játék végül boltokba került és jó is lett, a Shadow of Chernobylt követő két folytatás pedig közelebb hozta a sorozatot ahhoz, amivé eredetileg válni szeretett volna. A 2010-es Call of Pripyat című epizód utána GSC bejelentette, hogy készül a teljes értékű Stalker 2, mely PC mellett konzolokon is tiszteletét teszi majd. Két évvel később azonban keserűen vettük tudomásul, hogy a fejlesztés zátonyra futott, a GSC pedig bezárt, hogy a Stalker-jogai kihasználatlanul heverjenek egy íróasztal fiókjában. De vajon mi történt pontosan?

S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
Ezt a fejfát nem a Stalker 2-nek szánták

A BÖLCSŐTŐL A SÍRIG

A Stalker 2-t 2010. augusztus 14-én jelentették be a GSC munkatársai, felfedvén, hogy a PC-exkluzív franchise addig négymillió példányban fogyott (ez azóta meghaladta az ötmilliót, és kiderült, hogy csak a Shadow of Chernobylból 1,7 millió darabot adtak el a megjelenés évében). A sajtóközleményben nem volt kép vagy megjelenés, csak annyi, hogy multiplatform cím lesz a sorozatból. A játékról ezt követően nem sok hivatalos információ látott napvilágot, igaz, megtudtuk, hogy online DRM-et használ majd, illetve hogy a PC-s verzióra fekszenek rá a fejlesztők elsősorban, mely fejlettebb grafikát és DX11-es effekteket vonultat fel. Mindenki tűkön ülve várta a nagy leleplezést, de sajnos az élet közbeszólt. 2011 végén felröppent a pletyka, mely szerint a már két éve kiadó nélkül készülő FPS alól kifutott a pénz, a fejlesztés pedig zsákutcába jutott.

Bár a körülmények nem voltak tiszták teljesen, a GSC Twitteren tudatta a világgal, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a projekt érdekében. Januárra úgy tűnt, minden rendeződik, a munka folyt tovább, ám tavasszal feltűnt a YouTube-on egy rövid videó, amin a játék karakteranimációit mutatta be egy akkor távozó grafikus, Szergej Zukov (ezt azóta eltávolították). A Duke Nuke Forever óta tudjuk, hogy az efféle szakmai demók kiszivárgása rossz ómen, és nem sokra rá hivatalossá is vált, hogy a Stalker 2 soha nem készül el. A GSC csődbe ment, a tagok többsége pedig új stúdiót alapított Vostok Games néven, mely most egy rendhagyó MMOFPS-en dolgozik (ez a Survarium), egy kisebb csoport pedig mint Union Studio készít valamit, ami poszt-apokaliptikus és nagyon-nagyon titkos.

Máig folynak viták a GSC csődjének okáról, sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy egy ilyen sikeres franchise mellett be tudott dőlni egy, a nyugati cégeknél jóval kevesebb pénzt felemésztő stúdió. Egyesek a konzolos megjelenés erőltetését látták kritikus pontnak (erre később a fejlesztők is utaltak), mások a vezetést tették felelőssé, sőt, adócsalás is felmerült a lehetséges indokok között. A hivatalos álláspont viszont annyi, hogy nem volt már több pénz a munkára, így a GSC dolgozói megunták a banánt és új befektetők után néztek.

HOL VANNAK A JOGOK?

Bár azt hihetnénk, hogy a történet itt véget ér, a helyzet nem ilyen egyszerű. Mivel ugyanis a Stalker 2-nek nem volt kiadója, a játék jogai maradtak a GSC-nél, mely annak ellenére, hogy csődöt jelentett, máig létezik, csak épp inaktív, hisz mindössze egyetlen ember a tagja: Szergij Grigorovics, az egykori vezérigazgató. Grigorovics jelenleg az egyedüli, aki szabadon bánhat a Stalker-sorozat jogaival, és bár többször felmerült, hogy a Bethesda megkaparintotta a licencet, ezt rendre cáfolták a kiadó sajtóosztályán. Utoljára decemberben hallottuk, hogy elkeltek a jogok, de ez a hír is tévesnek bizonyult, ami azért különös, mert a magát boldog vevőnek feltüntető bitComposer Entertainment a saját oldalán kürtölte világgá a hírt. Ezt követően Grigorovics az alábbi szöveget jelentette meg a GSC weboldalán:

Miért nincs még S.T.A.L.K.E.R. 2?
Egy a sok kiszivárgott Stalker 2-es művészi munkából

„A sajtóban megjelent pletykák hatására úgy éreztük, hogy közülünk kell: a GSC Game World és Szergij Grigorovics továbbra is az egyedüli tulajdonosa a S.T.A.L.K.E.R. szellemi tulajdonnak, az arra vonatkozó szabadalmaknak és technológiáknak. Ez könnyedén ellenőrizni lehet online. Időről időre előbukkan egy hír a S.T.A.L.K.E.R.-sorozat felvásárlásáról. Támogatjuk a franchise körüli érdeklődést, azt is, hogy egy kis kiadó a Piknik az árokparton című könyv alapján készülő játékát a S.T.A.L.K.E.R.-sorozat folytatásának állítja be. Kétségeink vannak viszont ezzel a termékkel kapcsolatban, ugyanis a bitComposer (a S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat kiadója bizonyos régiókban) pénzzel tartozik nekünk.”

Rövidesen kiderült, hogy a bitComposer csak a Piknik az árokparton című regény jogait szerezte meg Borisz Sztrugackijtól, a nemrég elhunyt írótól. A könyvnek nem sok köze van a Csernobil körüli Zónához, a GSC ugyanis csak ihletet merített belőle egy saját univerzum megalkotásához. Az általunk is ismert Stalker jogai még mindig Grigorovics kezében vannak, akinek látszólag esze ágában sincs megszabadulni tőlük -- kérdés, hogy miért, hisz egyedül tuti nem fog tudni összehozni egy Stalker 2-t.

MAGYARÁZAT?

Szergij Grigorovics a Stalker jogait nem elsősorban játékok miatt tarthatja magánál. Az úriember ugyanis zsíros csekkeket tehet zsebre minden egyes franchise-hoz kapcsolódó anyagért, mint amilyen a termékeny regényfolyam, melynek egyik darabját mi is bemutattuk a PC Guru Online-on. Ráadásul a Stalker-sorozat csak PC-n hangzik jól, egy multiplatform kiadó, mint a Bethesda, lehet, hogy okkal nem érdeklődik iránta. Azt sem tudjuk továbbá, hogy Grigorovics milyen feltételekkel adna túl a jogokon. Több mint valószínű egyébként, hogy már megkeresték emiatt, csak túl magas árat mondott, vagy szimplán nem volt hajlandó lemondani a projekt feletti felügyeletről.

Miért nincs még S.T.A.L.K.E.R. 2?
Szergij Grigorovics, a Stalker 2 tulajdonosa

Furcsa egyébként a GSC fent olvasható nyilatkozatának azon passzusa, mely szerint Grigorovicsot nem különösebben zavarná, ha elkészülne egy játék, ami úgy állítja be magát, mint egy Stalker-epizód. Mivel viszont a bitComposernek az említett tartozás révén köze lehet a GSC összeomlásához (bizonyára nem fizették ki a csapatot, akiknek kellett volna a pénz a Stalker 2 munkálataira), elképzelhető, hogy Szergij komoly licencdíjat számolna fel a kiadónak, vagy esetleg megvárná, míg sikeres lesz a termék, hogy peres úton még többet szakíthasson. Ez utóbbi vélekedés talán rosszindulatúnak tűnhet, de ne feledjük, hogy a játékvilág is csak üzlet, s mint ilyen, kegyetlen, erőszakos hely.

Persze a fenti elmélkedések nem segítenek elfogadni a rajongóknak, hogy a Stalker 2 még mindig halott. Azt hinni, hogy a sorozat sosem tér vissza, balgaság lenne, előbb vagy utóbb biztos, hogy játszunk még Stalker-játékkal. A kérdés csak a „mikor” és a „hogyan”, hisz ha Grigorovics továbbad a jogokon, akkor sem biztos, hogy kezdetét veszi a munka. Egy szó mint száz, csak reménykedhetünk.