Amikor megtudtam, hogy a NetherRealm Studios új játéka nem lesz más, mint a Mortal Kombat új része, nagyon izgatott lettem. A Mortal Kombat mindig is külön kis helyet foglalat el magának az életemben, ezért nem is volt kérdés, hogy regisztrálok a június 23. és 26. között zajló online stressz-tesztre és talán kis szerencsével hozzá is jutok egy kódhoz – de sajnos nem volt szerencsém. Azonban 23-án – egy nappal a születésnapom előtt – hála a Warner Bros. Games-nek és a PC Gurunak, mégiscsak kaján vigyorral az arcomon ülhettem le a PS5 elé, hogy az elsők között tapasztalhassam meg a legfrissebb Mortal Kombat élményt!

Új idők, ismerős arcok

A játék történetéről még korai lenne beszélni, szóval azok, akik ismerik a lore-t, úgyis tudják, hogy miről van szó. Akik nem, ők valószínűleg ezt a cikket is csupán véletlenül olvassák. A lényeg az, hogy Boon mester és csapata az MK 11-ben istent faragott Earthrealm bajnokából, Liu Kang-ből, aki egy új idővonalat hozott létre, ahol végre nyugalom és béke uralkodhat. Mindannyian tudjuk, hogy ez még egy ilyen nagyhatalmú lénynek sem sikerülhet a Mortal világában, szóval el is szabadul a pokol. A sztori további része kérdéses, és néhány utaláson kívül nem is tudhattunk meg róla sokat a stressz-teszt alatt. A fejlesztők célja ugyanis elsősorban a netkód tesztelése és a szerverek állóképességének felmérése volt. Ennek megfelelően a szerencsés kevesek kaptak két játékmódot (egy klasszikus tornyot és az online versus lehetőségét), négy teljes értékű harcost (Sub-Zero, Kenshi, Kitana és Liu Kang) valamint három kameo-fightert (Kano, Sonya, Jax). És itt érünk el ahhoz a ponthoz, aminél a legtöbben felkaphatják a fejüket – főleg azok, akik az utóbbi pár hónapot kómában vagy a verekedős játékoktól teljesen elzárva töltötték. Kameo harcosok? Nos, igen. Az új rendszer egy gomb aktiválásával módot ad egy másodlagos karakterek harcba hívására is.

Ezek a karakterek korlátozott lehetőségekkel rendelkeznek és használatuk is limitált, mégis óriási élmény volt látni a régi, 30 évvel ezelőtt megismert harcosokat modern köntösben. A kameo rendszer egyáltalán nem hasonlít a 2011-es Mortal Kombat Tag Team megoldásához, sokkal inkább egyfajta installációja az MK 11-ben megismert, csak a tornyokon belül használható támogató opciónak – melyben különböző karakterek (például Reiko) speciális mozdulatait hívhattuk segítségül egy-egy keményebb párharcban. Ez a rendszer volt az, amivel a kapcsolódó média a legtöbbet foglalkozott, és amit a legtöbb játékos fenntartásokkal kezelt. Szerencsére alaptalanul. Az NRS fejlesztői biztos kezekkel alkották meg az új opciót, ami bár szerves részét képezi a játékmechanikának, mégsem tűnik egy pillanatra sem tolakodónak. A kameók használata megmarad opciónak – bár tény, hogy használatukkal félelmetes dolgokat lehet művelni egy-egy durva sebzést okozó mozdulatsor alatt. Ezek a karakterek megkapták egykori kivégzéseiket is, amiket a Fatality képernyőn aktiválhatunk – Kano szívkitépése még sosem volt ennyire lenyűgöző!

A Négy Lovas

A teszt során elérhető, négy teljes értékű karakterről szeretnék itt pár szót ejteni. Kezdjük is a sort sokak kedvencével, a fagyos nindzsával, Sub-Zero-val. Az online tapasztalataim alapján gyakorlatilag egy valódi gyilkológép lett a karakter. Egyszerű input, az idegesítő – de könnyen védhető és büntethető – slide és a jól ismert jeges mozdulatok mind-mind megvannak itt is, azonban olyan kombópotenciál társul ezek mellé, ami gyakran csal fájdalmas könnyeket az ellenfelek szemébe. A sort folytassuk az edeniai hercegnővel, Kitana-val. Ő hasonlít talán legjobban az előző részben látott önmagához – még annak ellenére is, hogy ezen az idővonalon sorsa máshogy alakul. A jól ismert legyező ezúttal is jól szolgálja mesterét, bár úgy éreztem, hogy viszonylag kevés player választotta őt – ez azért is volt furcsa, mert egy rendkívül népszerű karakterről beszélünk. Hatásos speciális mozdulatok, hasznos trükkök jellemzik, vele játszva azonban, a többiekhez képest, gyengébbnek éreztem. A Tűz Istenével, az aktuális idősík urával, Liu Kang Nagyúrral folytatnám, akit valamilyen érthetetlen oknál fogva ezúttal megfosztottak ikonikus mozdulatától, a bicycle-kicktől.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ennek ellenére egy roppant jól használható karakter lett, rengeteg távolsági mozdulattal és iszonyatosan erős közelharci képességekkel. Gyakori ellenfél volt a teszt során. Nem véletlenül hagytam a vak kardforgató Kenshi-t a végére, mivel egyértelműen ő lopta el show-t a stressz-teszt ideje alatt. Gyönyörű koreográfia, gyakorlatilag háromféle harc-stílus és természetesen a híres katana, Sento. A legnehezebben megtanulható karakter, én mégis őt választottam. Minden mozdulata ajándék, az MK X –féle időket idéző nosztalgia. Ugyanaz és mégis teljesen más. Látni és tapasztalni kell. Miatta sajnálom, hogy véget ért a teszt – bár a teljes játék gyakorló része nemcsak miatta lesz majd a gamerek jó barátja.

Régi rutinok, végzetes hibák

Az új MK más, mint amit eddig megszokhattunk. Más a ritmusa, más a dinamikája, más a mechanikája. Nem jobb vagy rosszabb az előzőeknél. Más. Olyan, amit szokni kell. A két utóbbi részben betanult mozdulatsorok itt olykor teljesen hatástalanok és már elindításukkor egy véres végkifejlet képeit festik fel az egyszeri játékosok lelki szemei elé. Itt ugyanis minden, de tényleg MINDEN a kombó. Már egy 4-5 ütéses sorozat is brutális sebzést eredményez, de könnyen bele lehet szaladni 35-40%-ot sebző kombinációkba is. Az MK közösség a teszt alatt és után több negatívumot is megfogalmazott a programmal kapcsolatban, amik közül talán a legfontosabb az, hogy a játék – főleg az előző részekhez képest – lassabbnak érződik. Ez a gameplay videókon is feltűnhet, de játék közben nem éreztem zavarónak, bár tény, hogy az időzítésen van még mit csiszolni. Számomra a wakeup-attack lehetőségeinek megcsonkítása volt a legfájóbb pont, mások bizonyos mozdulatok (mondjuk a dash) sebességét kritizálták. Ezek azonban bőven korrigálhatóak a szeptember 19-i megjelenésig. Biztos vagyok benne, hogy a fejlesztőcsapat ezúttal is ad majd a közösség és a rajongók véleményére és tovább csiszolják az új Mortal-t. Ezt fogják tenni, és végül mindannyian gazdagodhatunk egy gyönyörűen véres és brutális, a játékosok szabadságát fókuszába állító programmal. Egy olyan Mortal Kombattal, amit ismét évekig pörgethetünk majd. Már csak három hónap. Addig kell kitartanunk!