A Capcom jóvoltából bepillantást nyerhettünk a tavaly márciusban bejelentett Exoprimal zárt bétájába, ami egyet jelent azzal, hogy a megjelenés sincs már olyan messze (elvileg 2023. július 14-től kezdhetünk bele a darálásba). Fontos kihangsúlyozni, hogy a most következő sorok nem minősülnek teljeskörű értékelésnek, mivel még rengeteg minden változhat a debütálásig, szeretnénk viszont egy általános képet adni arról, hogy mire is számíthattok a rajtnál.

Az Exoprimal egy hagyományosnak mondható TPS, avagy külső nézetes lövölde, amelyben három kategóriából (Tank, Assault és Support) választhatjuk ki a nekünk megfelelőt. Overwatch- és World of Warcraft-játékosoknak talán nem különösebben kell részletezni ezeket a karakterosztályokat, hiszen itt is ugyanazokat a szerepeket töltik be, mint a Blizzard programjaiban – vagy a műfaj többi képviselőjében. A tank felfogja az ütéseket, az assault igyekszik a lehető leggyorsabban leszámolni az ellenséggel (ezért is fontos nála a DPS érték), a gyógyító pedig a csapat egészségügyi állapotáról gondoskodik. Természetesen minden egyes karakternek megvannak a maga erősségei, gyengeségei és speciális támadásai – a küldetés teljesítése szempontjából kulcsfontosságú, hogy ez utóbbiakat csak a megfelelő időben vessük be.

A Capcom új üdvöskéjét leginkább egy Invasion-szerű túlélőjátékhoz tudnánk hasonlítani, ahol a PVE elemeken van a hangsúly, egy csipetnyi sztorival és némi PVP-vel megfűszerezve. Az ötfős csapatoknak tehát mindenképp össze kell dolgozniuk ahhoz, hogy képesek legyenek legyőzni a portálokon keresztül betörő, különböző nehézségű dinóhullámokat – itt jegyeznénk meg, hogy egészen egyedi élményt nyújt, mikor látjuk a folyamatosan potyogó Velociraptorokat, akik csak arra vágynak, hogy felfaljanak bennünket. Ez viszont nem megy nekik olyan könnyen, mégpedig azért, mert a fegyverarzenálunk már a kaland kezdetén is túlságosan erősnek mondható, ami eléggé rányomja a bélyegét a harcokra. Sajnos a lények leölése így különösebb kihívást nem jelent, sőt pár óra elteltével már inkább unalmasnak mondható, de reméljük, hogy ezen még módosítanak/finomhangolnak kicsit a végleges változat érkezéséig.

A dolgok akkor kezdenek kicsit izgalmasabbá válni, amikor a meghatározott számú hullámokat visszaverve, egy főellenfélnek minősülő, nagyobb dinoszaurusz kerül megidézésre. A játékosok ilyenkor hatalmas Triceratopszokkal és T-Rexekkel nézhetnek szembe, a küzdelem pedig pontosabb koordinációt, és a képességek magasabb fokú beosztását igényli. Ezek esetében sem kell viszont World of Warcraft-szintű mechanikákra gondolni, hiszen túlzottan nagy megpróbáltatást azért nem jelentenek – legalábbis kezdetben. 

Némileg feldobja a jól ismert receptet, hogy az egyes főküldetések végén mindig valamilyen kihívást kell teljesítenie a csapatnak. A bétában csak egy sima „escort” misszió volt elérhető, melynek keretében egy kockát kellett kísérni és megvédeni. Itt azonban bejön a képbe egy újabb, a játékmenetet érintő csavar: ahogy haladunk előre a történetben (PVE szegmens), csapatunk folyamatosan versenyzik egy másik brigáddal (PVP elem), mégpedig abban, hogy ki tudja gyorsabban teljesíteni a küldetéseken belüli feladatokat. A móka végén, tehát az objektum védésénél viszont már egymásnak van eresztve a két tábor, és az a fél győz, aki előbb juttatja el a kis kockáját „A” pontból „B”-be.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A játékban szerepel egy Bikcoin nevű valuta is, amit a küldetések teljesítése után kapunk, jelenleg viszont nem tudni, hogy mi a pontos szerepe (esetlegesen későbbi mikrotranzakciók), mivel a kozmetikai cuccokhoz a szintlépéseknél kapott ládákból is hozzájuthatunk. Fontos megjegyezni, hogy a fejlődésnél két utat különböztethetünk meg: az egyik az általános profilunk szintezésére vonatkozik, ebben az esetben title, badge és avatar a jutalmunk. Ennél „pár” fokkal érdekesebb a karakterek fejlesztése, mivel őket csak azzal tehetjük erősebbé, hogy minél többet játszunk velük. Ebből már talán sejthető, hogy ha mindegyik "hőst" ki szeretnénk maxolni, akkor bizony súlyos órákat kell beleölnünk a programba.

A próbakör alapján van némi potenciál a Capcom dínóvadászos lövöldéjében, ugyanakkor reméljük, hogy a teljes játék azért mérföldekkel több vonzerővel és tartalommal fog szolgálni. Jelenleg ugyanis nem érezzük, hogy képes lenne hosszútávon is a monitor elé láncolni az embereket – pláne, hogy egy olyan műfajban indul, melynek piaca amúgy is eléggé telített.

Óriási fegyverek, még nagyobb mechek és még azoknál is nagyobb dinoszauruszok! Mi kell még?! Ha érdekel az Exoprimal, a Konzolvilág kínálatában megtalálod.