Légy üdvözölve egy újabb hanyatló, őrület áztatta világban, ahol környezeted csupán egyetlen szóból ért: suhanó pengéd páncélt átszakító húsba cuppanásából. Bizony, egy újabb soulslike az alanyunk, méghozzá a Mortal Shell, amivel SteelSaint kolléga tavaly már megvívta a maga harcát, most azonban megérkezett a játék kifejezetten újgenerációs konzolokra komponált, Enhanced Edition fémjelzésű kiadása – ami a PlayStation 4- és Xbox One-verzióval rendelkezőknek ráadásul ingyenesen. 

Az évek során rengeteg játék merített a FromSoftware műfajteremtő alkotásaiból, akár csak egy-egy elemüket átemelve és átdolgozva, legyen az a fantasztikus pályatervezés és hangulat, a kihívást jelentő összecsapások sora, vagy akár a rébuszokba burkolózó narratíva. A Mortal Shellnek az inspiráció és a téma hasonlósága ellenére egyedi mechanikáival sikerült a saját identitását kialakítania, és több tekintetben is kiemelkednie a műfaj képviselői közül. 

Éljen az újrahasznosítás!

A Mortal Shell narratívája baljós némasággal lengi körbe kalandunkat, mindössze párbeszédfoszlányokkal és rejtélyes feljegyzésekkel nyújtva sejtelmes támpontokat a világról és környezetünkről. A fejlesztők ezt a titokzatosságot a tárgyakra is átvitték, így többnyire „a puding próbája az evés” alapon csak akkor tudjuk meg pontosan, hogy mire jók, ha már használtuk őket – ez különösen mókás volt a gombáknál, ahol eleinte attól rettegtem, hogy vajon melyiktől harapok esetleg fűbe, poénból a gyógyítás helyett. A játék kulcsfigurája Foundling névre keresztelt karakterünk, aki törékeny testével önmagában legfeljebb a nagy harcosok árnyéka lehetne, de képességével egyfajta parazitaként bele tud költözni az elesett hősök tetemébe. Kissé groteszk emberi kabátkája nemcsak megóvja satnya felépítését, de az adott harcos adottságait is elérhetővé teszi számára, még ha ezek nagyobb része csak bőséges öldökléssel oldható is fel. 

Tetem vagy sem, azért ezen átmeneti porhüvelyek szavatossága is véges, így ha nem kerülgetjük szorgosan az ellenséges csapásokat, akkor bizony hamar kilökődhetünk belőlük, bár ha elég fürgék vagyunk, egy esélyt még kapunk, hogy gyorsan vissza másszunk. Ezzel a megoldással kvázi gyárilag egy második eséllyel indítunk, viszont ezt ellensúlyozva a játék átalakította a védekezést. A jó öreg kitérés és hárítás megmaradt, viszont a pajzsokat egyfajta visszatöltődő képesség helyettesíti, amivel pár másodpercre áthatolhatatlanul megszilárdíthatjuk testünket. Ez elég jól is működik, de érdemes tényleg képességként gondolni rá, mivel két használat között el kell telnie egy kis időnek, ezért csak szakaszosan vethető be, amit egy kis időbe beletelik megszokni. A más-más porhüvelyek eltérő adottságai mellett új fegyverekkel is megfűszerezhetjük harcstílusunkat, ám ezek nem csak úgy, eldugva hevernek valahol, hanem kvázi rituálék keretében ki kell érdemelni őket eredeti tulajdonosuk leterítésével.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindenesetre a Mortal Shell a maga hibáival együtt is egy igazán kivételes soulslike – bár újoncoknak nem biztos, hogy ajánlanám –, az Enhanced Edition pedig teljesen új szintre emeli ezt a gyönyörűen komor és kegyetlen élményt. A műfaj kedvelőinek gyűjteményében mindenképp ott a helye, és még egy második nekifutást is bőven megér az új masinákon.