Indonéz indie csapatként a Toge eleddig számtalan módon vegzálta az emberiséget, elég csak az Infectonator-sorozatra gondolni, aminél civilizációnk a zombik martalékává vált, miközben a vírust mi magunk terjesztettük és erősítettük. Egyszerűbb élőhalottak, egyre durvább sétáló hullák, fertőző tartályok és a többi – a sima járókelők meg fejvesztve menekültek. A világtérképen elterjedő ragály pirosra váltotta a világot, a játékos meg elégedetten dőlt hátra, hogy „na, megint sikerült kipusztítani a saját élőhelyét rongáló fajt, most már nyugovóra lehet térni”. És bár a cím más, a pixel nem vész el, csak átalakul, avagy a korai hozzáférésben lévő Necronator: Dead Wrong mindössze minimálisan esett messze a fájától, merthogy hullák most is vannak, az emberek pedig ugyanúgy hullanak.

Kártyát vetve

A Toge Productions legújabb alkotása amúgy pofonegyszerű. Adott egy középkori fantasy környezet, amiben egy hadvezért választva kell összeállítani a sereget, majd leigázni a teljes térképet, ami egymás után érkező összecsapásokat jelent. Van egy központi mag, ami termeli az egységek elindításához szükséges apanázst, plusz a kezünkben mindig van 4-6 lap, amit megfelelő számú pontért kijátszhatunk. Van újraosztás, tehát, ha csak varázslatot és egyéb hatást kapunk, akkor variálhatjuk a lapjainkat, de amúgy meg csak az idő szabja meg, mit és mikor rakunk le.

Vagyis az idő mellett még az ellenfél is, merthogy mindig van egy opponens és több vár, amik közül a legvégső legyőzése a cél, míg a többi elfoglalása csak előrébb gördíti a hadigépezetet. Természetesen mi is sebezhetők vagyunk, egészen pontosan a már emlegetett mag, amit soha nem szabad magára hagyni, ha ellenséges csapat közeleg – van ugyan egy automata védelme, de amellett is gyorsan ledózerolnak minket, ha nem vigyázunk.

Amúgy pedig a harc taktikus mivolta annyiból áll, hogy érdemes megtámogatni az egységeket, például a közelharcosokat íjászokkal együtt útnak indítani vagy több csapatot egyben elengedni, ha pedig kéznél van egy gyógyító varázslat, extra védelem, netán a harciasság növelése, akkor azokat ráhajítjuk az egységekre, majd nézzük győzelmi menetelésüket. Vagy halálukat, merthogy az ellenfél sem alszik, sorra küldi ki egyre durvább harcosait, akiket nem mindig egyszerű leverni. Csapataink dolgát egyébként villámokat szórva, meteorokat dobálva segíthetjük, de nem árt, ha néha várunk a nagyobb pontszám elérésére, miközben azt is érdemes figyelni, éppen milyen továbbfejlesztett társaság áll rendelkezésre.

Mert bizony a térképen haladva táborhelyekre bukkanhatunk, ahol akár a sebzéseket is kipihenhetjük, de van mód a kártyák erősítésére (ez győzelem esetén is előfordul – már amellett, hogy újabb lapokkal gazdagodunk). A szimpla csontvázak például jobb pajzsot kapnak, többen lesznek, esetleg lesből támadnak és a többi – így változik folyton a paklink, ami természetesen velünk együtt fejlődik. Amire vigyázni kell: a vereség itt azonnali és végleges, a halál minket sem kímél, emellett a randomizálásnak hála nincs két egyforma kampány, merthogy mindig másképpen áll fel a „terepasztal”. Legalábbis ez a cél, bár ebből még csak az elv észlelhető…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mitől más?

Merthogy a frissen startolt korai hozzáférésben az összecsapások folyton hasonló területeken zajlanak le, amiknél eltérést az útvonal jelent, plusz az, hogy éppen havazik, vagy netán zöldben gyilkoljuk halomra az embereket. Maga a játékmenet inkább szimpla kattintgatás, némi logikával és taktikázással, de olyan nagy stratégiai érzéket nem igényel a világ elpusztítása. Amennyiben jó lapok érkeznek, öröm nézni seregeink menetelését, ahogy hőseink kaszabolnak, mások a fejszéket dobálják, a varázslók messziről hajigálják tűzlabdáikat, a támadó haderők meg tűnnek el a föld alatt.

De ez most még kicsit kevésnek érződik a 17 eurós, nagyjából 5700 forintos ár mellett. Senki ne értsen félre, abszolút szórakoztató a Necronator: Dead Wrong, pont ahogyan az Infectonator 3 is az volt, de ezek piszkosul egyszerű darabok, amiknél a pixeles látványvilág és a komolytalanul komolyan vett játékmenet okoseszközön az ideális. Természetesen sokkal több egység várható, további fejlesztésekkel, vezérekkel, egyéb lehetőségekkel, de mindenképpen illene még csiszolni a világon is, mert jelenleg elég egysíkú a játék univerzuma, aminek hála 10 vagy 20 küldetés teljesítését követően már el is unjuk az egyébként ígéretesnek induló mókát. Ezen kéne még alapvetően javítani, bevonva mellé a lapok és lehetőségek gyarapodását, ha pedig mindez megtörtént, még valami jó is kisülhet a dologból. Addig pedig figyeljétek a visszajelzéseket és változásokat, hogy ha eljön az ideje, lecsapjatok a Toge Productions alkotására.

Támogasd te is a PC Gurut!