Ahogyan az évtizedes összefoglalóinknál is rendre felmerült, kevés olyan nagy hatás született 2010 óta, mint a FromSoftware készített Demon’s Souls és Dark Souls. Az akció-RPG kirugdosta a játékosokat és magát az ipart is a komfortzónából, amibe sikerült a 2000-es években belesüppedni, a nagyszerű soulsborne-ok után pedig rengeteg más produkció is átvett apróbb összetevőket vagy akár konkrét dizájn- és játékmenet elemeket. Nem csoda, hogy egy komplett játékstílus kapta a nevét a stúdió nagysikerű sorozata(i) után, az ízletes és laktató tortából pedig mindenki szeretne magának egy szeletet.

Így a kanadai Cradle Games is, melynek gyermekére a tinyBuild nagyon szemfülesen lecsapott, elvégre a készülő, majd áprilisban elvileg már meg is jelenő mű kifejezetten ígéretes. Merthogy mi is a Hellpoint? Lényegében egy soulslike akció-RPG és a Dead Space, valamint a dark fantasy és a lovecrafti kozmikus horror keveréke, amibe a Halálhajó és a Hellraiser őrülete is tökéletesen belefér. Mert ugye az űrben senki sem hallja a sikolyod – pláne, ha éppen csak kiprintelt egy felsőbb hatalom.  

Kozmikus istenek árnyékában

Van ez az Irid Novo nevű űrbázis. Mondjuk úgy, hogy éppen nem mennek túl jól a dolgok, merthogy mindenféle szörnyűséges entitás, káoszból és gonoszságból született szörnyeteg járja a fedélzetet, azonban a titokzatos Alkotó jóvoltából megszületik a játékos, hogy utánajárjon a borzalmas eseményeknek. Először csupaszon, fegyver és páncél nélkül, hatalmas kérdőjelekkel a fejében, majd egyre jobban felfejlődve a rengeteg rettenet után, amik a halott folyosókon várják.

Ez az alap felütés, ami megágyaz a kozmikus horrornak, amit az űr sötétjének istenei teremtenek meg. Ennek megfelelően a kis túlzással korai hozzáférésű verzió most még számos ponton csak talányokat hagy maga után, nem magyarázza meg a történéseket, azonban a hangulatot remek módon megteremti. A játékmenet és a külső egy az egyben idézi a soulsborne hagyományokat, így a külső nézetes akciózás minden szempontból ismerős, ahogy egy csomó más visszatérő elem is. Mivel a fekete lyukak fontos szerepet kapnak a sztoriban, így a játékmenetre is hatással vannak: egyfelől randomgenerátor szerepkörrel, másfelől pedig a bonfire-öket is váltják.

Randomgenerátor? Alapvető esetben nekiindulsz egy pályának, majd az egyik anomália érintését követően meghalsz egy harcban – ilyenkor általában az történne, hogy felébredsz az utolsó érintési pontnál, majd újra nekiindulsz. Csakhogy itt a fekete lyuk kedves mesélőként megvariálják a dolgokat, így a pálya ugyan tökéletes mása a korábbinak, de egy másik valóságot, másik dimenziót mutat, ami kihatással van az ellenfelekre és elhelyezkedésükre. Nem egy hatalmas változtatás ez, nem is példaértékű ötlet, de legalább egy extra érdekesség. Amellett, hogy bizonyos tárgyak birtokában a fekete lyukak összeköthetők, ezzel megspórolva a rengeteg kutyagolást, plusz természetesen az ingame fizetőeszközzel ezeknél lehet fejleszteni, valamint megfelelő eszközzel erősíthetők és gyengíthetők a pályarész opponensei.

Van egy központi hubként szolgáló terület is, ott pedig a nyersanyagokból lehet felszerelést printelni, emellett felesleges tárgyainkat lebonthatjuk elemeire, hogy az előbbi opcióval valami újat alkossunk belőlük és a többi. Avagy kisebb-nagyobb különbségekkel ugyan, de a megszokott receptet kapjuk. Mégis, a messzemenőkig eltérő miliőnek, a teljesen más hangulatnak, néhány egyéb változtatásnak hála egy új élmény a jutalmunk.

A frászt hozza rám

Konkrétan tényleg olyan az egész, mintha a Dark Souls sötét fantasy víziója keveredne a Dead Space fagyos és halálos űrtúrájával, ami már önmagában egy igen erős atmoszférát jelent. Ehhez vegyük hozzá a Halálhajó (Event Horizon, 1997) és Hellraiser (1987) szörnyűséges torzóit, cenobitáit, aztán lassan meg is kapjuk a végeredményt. Elsőre talán „könnyűnek” tűnhet (ebbe a videónknál is belefutottunk), de egyre jobban kimutatja a foga fehérjét, ezzel is rákényszerítve a játékosokat a saját mechanika csiszolására és a személyes preferenciák alkalmazására. Van ugyanis lőfegyver, lehetünk tankszerű harcosok, a leosztás mindig a felhasználón múlik, de a végeredmény ugyanaz: fejlődni, cserélni vagy fejleszteni a felszerelést, kitanulni az ellenfelek stílusát.

Utóbbi kiemelten igaz a főellenfelekre, akik között volt a korai próbaverzióban erősebb és gyengébb, ötletesebb és klisésebb, de mindig az a lényeg, hogy megtaláljuk a gyenge pontjukat. Aztán persze eljön az az időszak is, amikor már a szimpla opponensek között is felbukkannak igazán durva arcok, akikre oda kell figyelni. Ami igazi különlegessége a programnak, az az osztott képernyős lokális co-op, aminél a szobánkba belépő haver éppen úgy beszállhat a küzdelembe, mint egy online társ – ez az opció máris elegendő indok a vásárláshoz, ilyet még nem nagyon láttunk a műfajban.

Van még rövidítés, ahogy megszokhattuk, mindenféle összekötő pont, pixelpontos ugrálás az elérhetetlenebb kincsekért, meg egy csomó minden, aminek a felfedezése a szokásos élmény. Nem mondom, hogy a Hellpoint ugyanolyan precíz és minőségi soulsborne lesz, mintha a FromSoftware készítette volna, elvégre a karakter most még szinte siklik a föld felett, kisebb bugok is előfordulnak, de összességében egy kisebb költségvetésű klónként tekintve rá már most is kimondottan izgalmas és élvezetes, szerethető cím. A műfajt semmiképpen sem reformálja meg, de mivel a jól ismert receptet az űrbe és a horror irányába tereli, ráadásul teszi ezt jó érzéssel, mindenképpen megérdemli a figyelmet. Áprilisban meglátjuk, mit sikerül kihozni a témából.

Támogasd te is a PC Gurut!