• A mai napon jelent meg a Redfall
  • Ami kifejezetten rosszul teljesít a tesztelők körében
  • A játékosok pedig még annál is jobban utálják
  • Steamen legalábbis mindenképp

A mai napot vélhetően sem az Arkane Austin, sem pedig a Bethesda Softworks nem teszi ki a kirakatba (a Microsoftról már nem is beszélve), a cég egyik legnagyobb idei dobásának (a másik ugye a Starfield) szánt Redfall ugyanis finoman szólva sem aratott osztatlan sikert szakmai körökben – olyannyira nem, hogy messze ez lett a stúdió legrosszabbra értékelt játéka. A tesztelők a technikai problémákat, a történetet és a nem túl fantáziadús játékmechanikákat kifogásolták leginkább, a játékosok pedig még ennyire sem voltak kegyesek a programmal, Steamen ugyanis már most a "Többnyire negatív" plecsni virít az adatlapon, és kötve hisszük, hogy ez később megváltozna (legalábbis jelentős mértékben). 

redfallreview.jpg

Jelenleg csupán a felhasználók 29%-a gondolja úgy, hogy érdemes felvenni a harcot a vérszívók ellen, míg a többség egy kifejezetten rossz játéknak tartja a Redfallt. Van, aki a matchmakinget hiányolja a programból (ami annak fényében valóban furcsa, hogy a kooperatív módra épül a móka), mások pedig a teljesítménnyel kapcsolatos problémákkal indokolják a döntésüket – ez sajnos szinte minden PC-s játékról elmondható manapság. Emellett sokan a fegyverek viselkedésével, a grafikával (különös tekintettel az animációkra) a sztorival, valamint a karakterekkel sem elégedettek, összességében tehát elmondható, hogy a játék szinte minden porcikájában akad némi kifogásolnivaló, még ha nem is egyforma mértékben. A legnagyobb gond viszont, hogy a negatívumok egy részét (például a történetet) már semmilyen javítással nem tudják orvosolni a készítők, így már most biztosra vehető, hogy sok Év csalódása listán fog "előkelő" helyen szerepelni az Arkane üdvöskéje.