• 11 év után nem készít több játékot a Full Control
  • Nincs támogató és nincs pénz új projektre
  • A meglévő játékaikat fogják inkább támogatni
  • A csapat nagy részét elküldték
  • Legutóbbi játékaik a Space Hulk és a Jagged Alliance: Flashback voltak

A 11 éve működő Full Control, melynek legutóbb a Space Hulk és a Jagged Alliance: Flashback című alkotásokat köszönhettük, abbahagyja az új játékok készítését. A cég vezérigazgatója, Thomas Hentschel Lund mondta el, hogy önszántukból döntöttek így, történt ugyanis, hogy a befektetőjükkel megszakadt a kapcsolat, támogatás nélkül pedig nem tudnak új projekten dolgozni, így ahelyett, hogy csődbe mennének, egy új, nem biztos, hogy sikeres játék fejlesztése közben, inkább kiszállnak az iparból -- legalábbis részben.

A stúdió nem szűnik meg teljesen, de minimális létszámmal folytatja az útját. A csúcson a Full Control 25 főt foglalkoztatott, de ennek felét tavaly év végén el kellett küldeni, a megmaradt alkalmazottakat pedig májusig tudják fizetni, miközben a CAPNOVA kiválásából megmaradt tartozást is ki kell egyenlíteni. A megmaradt csapat a továbbiakban csak arra koncentrál, hogy a meglévő játékaikat támogassák és árulják. Tervben van, hogy egy külsős csapat segítségével a Space Hulk és a Space Hulk: Ascension elkészüljön PS3, Wii U és PS Vita, valamint iOS, Android és Windows Phone platformra, sőt az Xbox One és a PS4 felé is kacsintgatnak. A DLC-k és az új játékmódok tovább készülnek, annak ellenére is, hogy a csapat szétszéled.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!