A Lucasfilm aktuális elnöke - aki még véletlenül sem George Lucas, ne is kérdezzétek -, Micheline Chau bejelentette, hogy az EA Los Angeles egyik vezetője - név szerint Darrell Rodriguez - mostantól fogva a LucasArtsnál dolgozik, elnökként, lecserélve Jim Wardot, aki idén februárban vonult vissza, személyes indokokra hivatkozva. A döntés már csak annak ismeretében is furcsa, hogy "a jó öreg" Jim nem kevesebbet vitt végbe, mint hogy a Lucas Arts megtépázott hírnevét jó szoftverekkel, illetve remek beruházásokkal, ha nem is újra felvitte a nagyok közé, de kiemelte a "majdhogynem harmatgyenge" fejlesztők, illetve kiadók közül - az EA Los Angeles egyik ex-szakembere minden bizonnyal nem lesz képes erre. Olyan termékek láttak napvilágot az utóbbi időben a "fénykardos" - és nem lézerkardos! - cégnél, mint a többszörös díjnyertes, illetve közönségkedvenc Star Wars: Empire at War, a szintén sokak által imádott Republic Commando, vagy, hogy egy kissé eltávolodjunk a nyunnyogó univerzumtól, a konzolos Mercenaries.
Népvándorlás: EA-tól a Lucas Artsig
Ahogy online főnökünk, Darths szokta mindig mondani, a videojátékok üzleti ügyei majdnem olyanok, mint a politika: szárazak, és sokszor képesek indulatokat gerjeszteni. A mostani hír azonban ebből a kettőből csak egy kritériumnak felel meg...
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×


télleg a KotOR a legjobb
télleg a KotOR a legjobb
Republic Commando
Fejlesztő: Lucasarts
Kiadók: az Activision és a Lucasarts
Jedi Knight: Jedi Academy
Fejlesztő: Raven Software
Kiadók: az Activision és a Lucasarts
Republic Commando
Fejlesztő: Lucasarts
Kiadók: az Activision és a Lucasarts
Jedi Knight: Jedi Academy
Fejlesztő: Raven Software
Kiadók: az Activision és a Lucasarts