• 2023. április 13-án debütál mozikban a Renfield című Drakula feldolgozás
  • Nicolas Cage komikus, pop-art jellegű vámpírt próbált alakítani
  • A gróf lakája és egy közlekedési rendőr kerül a történet középpontjába

Sokféle Drakulát láthattunk már a filmtörténetben. Bram Stoker romantikus regényét először hazánkban adaptálták, Lajthay Károly 1921-es rendezése azonban sajnos a háború idején elveszett. Az erdélyi gróf mozgóképes mítoszát másik magyar, Lugosi Béla alapozta meg az 1931-es hollywoodi klasszikusban. Később, a hetvenes évek végén Frank Langella, majd 1992-ben Gary Oldman villantotta meg éles fogait a kamerák előtt. Valemennyi alakítás és adaptáció más miatt maradt emlékezetes, és noha Nicolas Cage saját elmondása szerint mindegyikből merített közelgő filmjéhez, előzetese alapján a Renfield megint csak új fénytörésben nyúl a régi történethez.

cage-drac1.jpg
(A kép forrása: Bloody Disgusting)

Chris McKay (A holnap háborújaLEGO Batman: A film) április 13-án debütáló rendezése groteszk stílusban tárja elénk a hírhedt vámpírt. A film címszereplője azonban nem utóbbi, hanem a vele abszurd, toxikus viszonyban álló lakáj, aki egyenesen terápiára menekül a gróf elől. Nicholas Hoult főhőse mellett felbukkan a filmben egy Renfielddel romantikus közelségbe kerülő közelekedési rendőr is, akit Awkwafina alakít, míg a szórakozott pszichológus szerepében Ben Schwartz látható. A szigorú korhatár-besorolást nem rémisztő pillanatok, inkább a sok vér és a morbid humor indokolja. Nektek meghozta a kedveteket az első kedcsináló?