5. DEVIL'S THIRD

Itagaki Tomonobu 2008-ban zajos körülmények között hagyta ott a Tecmót, sőt be is perelte volt munkaadóit kifizetetlen prémiumok miatt. Természetesen az akciójátékok mestere a távozás után, a pereskedés közben nem ült tétlen, hiszen szinte azon nyomban megalapította a saját kézben lévő cégét, a Valhalla Game Studiost, melynek berkeiben néhány, egykor a Team Ninját erősítő kollégájával neki is látott az új játékának.

A Devil's Thirdöt hivatalosan 2010-ben leplezték le, s az első videó meglehetősen meggyőzőre sikerült. Pörgős akciót, pusztító lőfegyvereket, borotvaéles kardokat és látványos akrobatikus mutatványokat ígértek a mozgóképek, a stúdió pedig azt mondta, hogy mindezt nem csak egy történet keretében, hanem multiplayer módban is élvezhetjük majd -- nagy kár, hogy azóta semmi lényegest nem hallottunk a programról.

A bejelentést követően teljesen eltűnt a játék, s csak idén nyáron jelentkezett, de akkor sem jó hírrel. Megtudtuk, hogy a THQ lemondott a kiadói teendőkről, így a Valhalla Game Studios első és egyelőre egyetlen játéka kiadó nélkül tengődik. Reméljük, egyszer elkészül, vagy legalább valami életjelet ad magáról, ha már egyszer jövőre szeretne a boltokba kerülni.

Öt játék, amit szerettünk volna 2012-ben megkapni
A majdan megjelenő teljes játékban Amerikában, Európában és Ázsiában is harcolhatunk majd.

4. BEYOND GOOD & EVIL 2

Annak ellenére, hogy a Beyond Good & Evil nem tudott kimagasló anyagi sikereket elérni, a rengeteg pozitív értékelés és a stabil rajongói bázis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Ubisoft adjon még egy esélyt Michel Ancelnek, aki most bizonyíthatja: lehet profitálni az ötletéből.

A várva várt folytatás 2008-ban, Párizsban, a cég saját rendezvényén került bejelentésre, a közönség pedig megtekinthette a játék első kedvcsináló videóját -- ekkor még senki sem sejtette, hogy hivatalos anyagot ekkor látott utoljára. A bejelentést követően szinte teljes hírzárlatot rendelt el Ancel, csak néha előbújva, hogy elhessegesse a nagy csönd miatt felröppent pletykákat. Éves rendszerességgel hallhatjuk azt, hogy a projektet nem állították le, de egy jó darabig el fog tartani, mire elkészülnek.

A Beyond Good & Evil 2-vel kapcsolatos legfrissebb, hivatalos forrásból érkezett információnk az, hogy a Rayman-játékok miatt a háttérbe szorult, illetve maga Ancel azt nyilatkozta, hogy olyan bonyolult a program, hogy (személyi számítógépek mellett) csak következő generációs konzolokra fogják kiadni, vagyis legalább 2014-ig türelemmel kell lennünk, hacsak rosszabbra nem fordul a helyzet.

Öt játék, amit szerettünk volna 2012-ben megkapni
Michel Ancel elmondása szerint egy közvetlen folytatással állunk szemben, ami a bolygó jövőjével és az állatokkal alkotott kapcsolatra fog koncentrálni.

3. AGENT

A Sony 2007-ben megállapodást kötött a Rockstar Gamesszel, melynek értelmében a Grand Theft Autóval óriási sikerre és hírnévre szert tett csapat egy PlayStation 3 exkluzív játékot készít. A szerződés gyümölcsét a két cég a 2009-es E3 keretében jelentette be: a program az Agent címet kapta, s a játékosokat az 1970-es évekbe repíti, amikor is a kémelhárítás, a kémkedés, és a politikai célokat szolgáló bérgyilkosságok világába ugorhatunk fejest.

A bejelentés óta sajnos nagy csend honol az ígéretes játék körül, pedig egy időben úgy tűnt, hogy már 2010-ben sor kerülhet a premierre, de ahogy elhagytuk ezt a dátumot, szépen lassan elapadtak a hírek -- idén a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick a cég negyedéves pénzügyi konferenciáján csak annyit mondott, hogy nincs mit bejelenteniük az Agenttel kapcsolatban.

A játék körüli nagy hallgatás valószínűleg annak tudható be, hogy a fejlesztést végző Rockstar North az elmúlt években egyáltalán nem lógatta a lábát. A csapat 2009 óta két DLC-t készített a GTA IV-hez, besegítettek a Red Dead Redemption és a Max Payne 3 fejlesztésébe, illetve nekiláttak a Grand Theft Auto V-nek -- nem volt tehát túl sok idejük egy teljesen új játékra. Az Agent minden valószínűség szerint parkolópályán van, s ott is fog maradni, ameddig a Rockstarnak ideje nem lesz.

Öt játék, amit szerettünk volna 2012-ben megkapni
Az Agent a Rockstar következő nagy sorozataként látott volna napvilágot, ami teljes mértékben kihasználja a PlayStation 3 képességeit.

2. THIEF 4

Az 1998-ban útjára indult Thief-széria megreformálta a lopakodós játékok zsánerét, olyan új, innovatív játékmenet-elemeket felvonultatva, amelyekkel addig nem nagyon találkozhattunk személyi számítógépekre írt programokban, ezen felül pedig egy gazdagon felépített, a maga szövevényes hátterével bíró városban teljesíthettük küldetéseinket.

A sorozat eddig három részt élt meg, melyek mind az előző kiadás elemeire építkezve bővítették az előttünk álló lehetőségeket, többek között új eszközöket a kezünkbe adva, javítva a mesterséges intelligencián, illetve a legutóbbi részben már szabadon bejárhattuk a várost. A csapat a rajongók kívánságait figyelem előtt tartva dolgozott, aminek az lett az eredménye, hogy kritikailag és anyagilag is megtérült a munkájuk, viszont pont emiatt most nagy teher nehezedik a stafétát átvevő Eidos Montreal gárdájára, hiszen nem csak hozniuk kell a korábbi részek minőségét, hanem túl is kell mutatniuk azon.

A sorozat negyedik részét 2009-ben jelentették be, de azóta még semmi lényegi információt nem kaptunk. A kiadó csupán annyit árult el, hogy egy 50 főt számláló, tehetséges csapat dolgozik a játékon, amelynek tagjai nagy megtiszteltetésnek érzik azt, hogy egy ilyen fantasztikus feladatot kaptak. Sem a célplatformok, sem pedig a tervezett megjelenési dátum nem ismert; teljes titokban folynak a munkálatok.

Öt játék, amit szerettünk volna 2012-ben megkapni
A rajongók rosszul fogadták a logó leleplezését, de aztán az Eidos gyorsan közölte, hogy csak egy helyfoglalót látunk.

1. HALF-LIFE 2: EPISODE 3

Az adott év nagyon hiányolt játékait felsoroló listából nem hiányozhat a Half-Life 2-saga várva várt harmadik epizódja -- ám hiába követeljük már évek óta a történet lezárását, a Valve a füle botját sem mozdítja, s inkább egyéb projektjeivel foglalkozik. Természetesen nem vagyunk hálátlanok egy újabb nagyszerű Portálért, vagy az ezredik ingyenes Team Fortress 2 kiegészítőért, de a mindannyiunkban ott lakozó Half-Life-rajongó már kezd nagyon türelmetlen lenni.

Az egyetlen elképzelhető forgatókönyv egy ilyen tetemes késésre, hogy a csapat titokban már rég felhagyott az epizodikus tervvel, s várnak valamire, talán pont a konzolok következő generációjára, hogy aztán nagyot robbantsanak egy multiplatform Half-Life 3-mal. Ennek az elképzelésnek táptalajt ad, hogy már több alkalommal is hírt kaptunk az új Source motorról, illetve még a híresen lassú Valve-hoz képest is megmagyarázhatatlanul sokáig tart annak a nyamvadt harmadik résznek az elkészítése, amiről nem sok, de még egy kedvcsináló videó sem érkezett az elmúlt több mint öt évben.

Reméljük, hogy 2013-ban, az új konzolok várható bejelentésének évében kapunk valamilyen új, hivatalos információt a projektről, melynek egyes pletykák szerint nagyon kaotikus, zűrzavaros és érezhetően kínkeservesen lassú a fejlesztése.

Öt játék, amit szerettünk volna 2012-ben megkapni
Az Arkane Studios berkeiben 2006 és 2009 között egy titkos negyedik epizód készült Return to Ravenholm címen.

Ezeken felül természetesen van még nem is egy nagy hiányzója az évnek, elég csak a The Last Guardianra vagy éppen a Prey 2-re gondolni. Most tehát arra kérlek titeket, hogy osszátok meg, nektek melyik játék hiányzott a leginkább a tavalyi év felhozatalából.