A Blizzcon nyitóünnepségén bemutatott, sokakban a Pixar rövidfilmjeit felidéző rendervideó, illetve az utána megtartott egyórás rövidke játékbemutató előadás után a jelenlevők nagy része a játék bétaváltozatát futtató 600 számítógép irányába nyomakodott, azonban az újságírókra az Overwatch kipróbálása előtt még egy nagyszerű óra várt: Jeffrey Kaplant és Chris Metzent lehetett faggatni az új játékkal kapcsolatban.

TITAN UTÁN

Kaplan a World of Warcraft (és az első két kiegészítő) vezető tervezőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a Blizzardnál, azonban a legtöbbek által Tigole néven ismert fejlesztő az utóbbi években eltűnt a rivaldafényből. Mint most kiderült, hosszú éveken át ő is azon a projekten dolgozott, amelynek kódneve Titan volt, és egy afféle elátkozott időnyelővé vált a cégnél. „Közel nyolc éven át próbáltunk valami élvezeteset, egy élményeket nyújtó játékot kihozni a Titanból, de egyszerűen nem ment. Ott volt egy elképesztően tehetséges csapat, volt valami elképzelésünk róla, hogy miként lehetne ebből az MMO-k következő generációja, de egyszerűen nem működött a dolog. A Titan már hosszú ideje játszható volt, de mindennap szenvedtünk mellette, mert egyszerűen nem volt jó játszani vele, nem volt jó érzés dolgozni rajta. Millió dolgot kipróbáltunk, de végül be kellett fejeznünk a munkálatokat.”– mondta Kaplan, aki mintha valami ősrégi eseményre emlékezne vissza. Pedig a Titan projekt leállítása csak az elmúlt hónapokban vált publikussá.

Amikor arról kérdeztem Chris Metzent, minden Warcraft-játék fő történetíróját, a háttérsztorik szövésének vezetőjét, a milliók által ismert karakterek megalkotóját, hogy ebből a minden bizonnyal meglehetősen depressziós hangulatból mégis miként született meg ilyen hamar egy teljesen új játék, igen hosszú választ adott. „Hát pont erről van szó, nem igaz? Morálisan összeomlott a csapat, rengeteg embert más játékokhoz vezényeltek át, ám mégis, ez az időszak vált az egyik legkreatívabbá a cég történetében. Gondolj bele, két évtizeden át ezzel a három sorozattal dolgoztunk, aztán tavaly elindult valami, visszatért a kilencvenes évek ötletekben gazdag időszaka. Mindenki rengeteg kártyás játékkal játszott, így aztán kísérleti jelleggel belevágtunk a saját variációnkba – a Hearthstone-nal már naponta milliók játszanak, és a fejlesztők alig győzik az új ötleteket beleépíteni a programba, a kiegészítőkbe. A vagy fél évtizede húzódó Blizzard All-Stars, vagyis mai nevén a Heroes of the Storm is tavaly kapott újabb lendületet, és idén tavasszal elindult az alfateszt időszaka, és a reakciók alapján az embereknek tetszik a Blizzard-féle variációja ennek a játékstílusnak. Rengeteg ötlete volt mindenkinek, hogy milyen játékot kellene készítenie a Titan-csapatnak, volt köztük egészen őrült és kiszámítható egyaránt – azonban mindannyian éreztük, hogy most valami vidám játéknak kell érkeznie, hozzánk képest gyors fejlesztési folyamattal. Temérdek terv volt az asztalon, ám valahogy az Overwatch ötlete volt az, ami mindenkit megragadott, amihez állandóan visszatértünk.”

És mennyire volt nehéz lenyomni ezt az ötletet a vezetőség torkán? FPS – egy olyan stílus, aminek még csak a közelében sem járt még a Blizzard. Harsány, könnyed és vidám hangulat – megint csak, nincs, ami messzebb járna a kaliforniai cég eddigi repertoárjától. Biztos nem mindenki lelkesedett az ötletért, vetem fel, de Metzen egyből szétzavarja e gondolataimat: „Nem, nem, nem, nálunk abszolút nem így működnek a dolgok. A lelkesedés akkora volt, hogy villámgyorsan összeállt a terv, a pénzügyi vezetőség pedig ebbe sosem szól bele. Látták rajtunk, hogy ismét csillogó szemmel dolgozunk, hogy már a legelső, még szinte grafika nélküli verzióval is az egész stúdió örömmel játszik munkaidő után, úgyhogy zöld utat kaptunk. De ezt ne hagyományos értelemben értsd: nem kellett előadást tartanunk, meggyőznünk valakit – egyszerűen pár nap, pár hét alatt organikusan eldőlt, hogy az Overwatch lesz a következő Blizzard-játék, és ennek mindenki örült.”

JÖVŐBŐL JÖVŐ LÖVŐK

No de ideje rátérni arra is, hogy mi az az Overwatch. A történet meglepően kidolgozott ahhoz képest, hogy magában a játékban nincs sztorimód, nincsenek átvezető videók. A világ, amit itt látunk, a közepesen távoli jövőben kap helyet, ahol a Skynet egy megvadult mesterséges intelligencia által vezetett robotsereg az emberiségre támad. Egy Overwatch nevű nemzetközi (sőt, hisz Watson például valamiért a Holdról jött, naprendszerközi) szervezetet állítanak fel ellenük, akik annak rendje és módja szerint győznek is, a robotok néhány, minden lakott területtől messze levő városba menekülnek vissza. Az Overwatch ezt követően feloszlik, tagjai visszatérnek a civil élethez, hogy aztán… valami történjen, és meginduljon újra a hadakozás.

Az új játék ezen része meglehetősen furcsán működik, és gyökeresen eltér a Blizzard eddigi gyakorlatától. Egyfelől ugyanis ott van a fő történet, amiben az új hősök (mint a nyitóvideóban látott kis srác) játsszák a központi szerepet, és valami új háborúról szól, amelyben gonosz emberek, valamint kiborgok és egyéb lények küzdenek a jófiúk és lányok hasonlóan színes csapata ellen. Ez a mese a játékon kívül lesz elmesélve; hogy pontosan miként, azt egyelőre titkolják – Metzen és Kaplan elszórt megjegyzéseiből én mindenesetre arra következtetek, hogy egy rajzfilmsorozat is készül az Overwatch mellé. Maga a játék viszont nem törődik ezekkel a dolgokkal, itt egyszerűen arénaküzdelmeket kapunk, teljesen szabad 6v6 lebonyolítással. Akár az is megtörténhet, hogy 12 azonos karakter vesz részt a csatában, de annak sincs akadálya, hogy Widowmaker és Tracer, két ősi ellenség együtt dolgozzon a csapat érdekében. Metzen megfogalmazásában: „játékélmény mindenek felett.”

LENN A TÉREN

Aki látott néhány képet, videót az Overwatchból, annak biztos eszébe jutott a Team Fortress 2, a Valve nagyszerű, rajzfilmes FPS-e. Amint azonban kipróbáltam a játékot, majd újabb és újabb meccseken vettem részt, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy emez teljesen más játékmenetet biztosít. Ami mindenképpen azonos, hogy a bejelentett karakterek mindegyike teljesen eltérő tudással rendelkezik, teljesen eltérő feladatra jó. Kasztok nincsenek, és hiába használatos Reinhardt, a páncélos lovag vagy Winston, a kibermajom is elsősorban támadásban, mindenki kellőképpen különböző képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy ne legyen unalmas a dolog.

A mai FPS-ekkel szemben az Overwatch nem használ futás gombot, ehelyett a Shiftet lenyomva általában az adott karakter különleges mozgási képessége indul be. Hanzo, a japán nindzsa bármilyen falon felmászik, Pharah jetpackkel repül, Widowmaker pedig vonóhorog segítségével közlekedik épületről épületre. Csaknem mindenkinek van ilyen extra képessége, a legkülönlegesebb azonban minden bizonnyal Traceré, a játék vidám női főszereplőjéé. Ő ugyanis teleportálni tud, mégpedig akár háromszor is gyors egymásutánban, arra, amerre a karakter éppen néz – egy másik képessége pedig egy szemvillanás alatt visszarepíti oda, ahol három másodperccel ezelőtt volt. Így aztán Tracer kiválóan alkalmas aljas akciókra: villámgyorsan odateleportál valahová, ott zavar és öl és robbant, majd egy gombnyomással visszakerül oda, ahonnan az egész akciót elindította.

Minden karakternek két-három extra képessége is van, melyek közül az erősebbek külön mutatót kaptak a képernyő jobb alsó részén, így mindig tudjuk, hogy mikor lehet ellőni valamelyiket. Bastion, a robot képes gépágyúvá hajtogatni magát, Mercy gyógyítani tud, Torbjörn rögzített automata fegyvereket telepít, Winston pedig a vad mészárlás mellett áthatolhatatlan pajzsot is felhúzhat maga köré. Támadó, védő, támogató képességek hatalmas arzenálja áll rendelkezésre, ám ezek mindegyike fix. A képességeket nem lehet lecserélni, újakat nyerni vagy venni, az Overwatchban nincs fejlődés. Legalábbis most nincs, hisz ahogy Kaplan elmondta, „kísérleteztünk fejlődéssel, mind állandó jellegűvel, mind meccsen belülivel, de úgy találtuk, hogy a fair játék és a képességek érvényesülése szempontjából ennek a játéknak jobban áll, ha pontosan tudod előre, hogy mire számíthatsz egy csatában”. Már persze csak akkor, ha egy az egy ellen küzdesz, hisz minden elhalálozás után lehet, és sokszor hasznos is karaktert váltani, így az egy karakterre specializálódó játékosok itt nem feltétlenül találják meg a számításukat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Noha az a négy meccs, nagyjából egy óra, amit a játékkal tudtam eltölteni édeskevés volt, az már most biztosnak látszik, hogy szimpatikus és jól használható hősökkel sikerült előállni. Mind a 12 jelenlegi szereplővel játszottam egy kicsit, és mindegyik hasznos volt – bár az én stílusomhoz a kis gépágyúkat telepítő, a haveroknak védőaurát szóró, viszonylag gyenge energiafegyverrel szerelt Symmetra állt legközelebb. Főleg abban a játékmódban tudtam a csapatot segíteni, ahol egy hatalmas kocsit kellett az egyik csapatnak átkísérnie a pályán, míg a védők ugye ezt megakadályozni akarták – itt bármelyik oldalon is voltam, a lerakható teleportkapuval hihetetlenül fel tudtam gyorsítani a gárdát.

BÉTA JÖVŐRE, MEGJELENÉS…MAJD

A kipróbált demó teljesen stabilan működött, a két nap alatt a 600 gépen lejátszott több ezer meccs alatt nemhogy lefagyás nem nagyon történt, de bugok is alig-alig akadtak, ami a közelmúlt nagy megjelenéseinek fényében több mint meglepő. És ugyan néhány karakterhez nem volt oktatóvideó, hallhatóan csak Tracer szövegeit vették fel teljesen, és egyelőre a három pálya is kevéskének tűnik, de ezeket leszámítva gyakorlatilag megjelenésre kész állapotúnak tűnt az Overwatch. Ezért is érthetetlen kissé, hogy a nagyközönség számára miért csak „valamikor jövőre” nyitják meg ezt a változatot – valószínűleg az online infrastruktúra kiépítése miatt is csúszik a start. A karakteregyensúly is jónak tűnt, bár nyilván ez nem az első néhány meccsen fog teljesen kiderülni. Mindenesetre a trükkös, illetve védőfigurák miatt néha úgy tűnt, hogy a védekező oldalnak erősebb a felhozatala, de akkor jött egy rakétahajtású csatapörölyt forgató Reinhardt vagy egy fejeket szétdurrantó Widowmaker, és azonnal át kellett gondolnom e véleményemet.

Noha nem sokan tippelték volna azt, hogy a következő Blizzard-játék egy vidám és színes aréna-FPS lesz, és ha csak ennyit tud róla az ember, nem is biztos, hogy jó hírként fogja fel, de kipróbálás után mondhatom, hogy a cég megint jó úton jár. Fogtak egy népszerű, milliók által játszott stílust, és azt a saját szájízük szerint átalakították, átformálták. Ráadásul élvezik is a munkát, vagy ahogy Metzen fogalmazott: „Imádjuk az Overwatchot. Nagyon, NAGYON izgultam a bejelentés előtt, de az itteni fogadtatás alapján úgy gondolom, hogy a legtöbbeknek tetszik, vagy legalább adnak neki egy esélyt – ha pedig ez megtörténik, rengetegen fognak rákattanni. De ha anyagilag bukás is lenne, haver, őszintén szólva, teszek rá – ez a legizgalmasabb, legélvezetesebb évem a cégnél, pedig húsz éve itt dolgozom!”

Figyelem:

A fent olvasható Overwatch előzetes a PC Guru 2014/12-es számában jelent meg először, olyan dobozokkal kiegészítve, amelyek az online anyagban nem kaptak helyet. Amennyiben érdekel a teljes anyag, KATTINTS IDE! A játékkal kapcsolatós azóta érkezett hírekért irány a KAPCSOLÓDÓ HÍREK!