Mint mindig, minden egyes év végén/elején, ismét elérkezett az idő arra, hogy összegezzük a mögöttünk álló 12 hónapot, ami egy megszokott összeállítás képében legújabb számunk kiemelt fontosságú cikkévé vált. Kiemelt fontosságú, mert nem csak és kizárólag a lap értékeléseit tartalmazza és állítja sorba, de a szerkesztők egyéni kedvenceit is bemutatja, illetve ami még fontosabb: az olvasók összesített szavazását is közzé teszi. A kettő között egyébként nincs is akkora különbség, ráadásul azért is érdemes átfutni az ilyen összeállításokat, mert ha esetleg valami kimaradt, azt még mindig lehet, sőt érdemes is pótolni, valamint nagyjából képet kaphatunk a játékipar, a trendek és igények alakulásáról. 2018 pedig alapvetően jó év volt, ez a 8 oldalas összeállításból is leszűrhető, de reméljük, hogy 2019 még nagyobb élményeket kínál majd, méghozzá kicsit kevesebb konzol-exkluzív címmel, több kiemelkedő PC-s darabbal.

Előzetesből most nem sok került a magazinba, ami viszont igen, az mindenképpen figyelmet érdemel. Kiemelten gondolok itt a címlapon is feszítő párosra, illetve a Disco Elysium című alkotásra, amely mögött egy művészeti mozgalom áll, úgy, hogy lényegében kreatív alkotók gyűltek egybe, hogy közös munkával népszerűsítsék a különböző ágazatokat, így egyből a videojátékokat is. A döntések és választások terén szinte korlátlan szabadság igazán lenyűgözőnek tűnik, ahogy a látványvilág is, így kifejezetten várjuk az első negyedév után várható program megjelenését. A munkáról és az elképzelésekről egy exkluzív interjú keretein belül is olvashattok, így már csak ezért is érdemes lesz velünk tartani. Van még Early Access címünk is, de csak egy darab, az viszont annál érdekesebb: az Edge of Eternity már készül egy ideje, mostanra vált kipróbálhatóvá, és bizony a JRPG-k stílusát követő játék megérdemel egy misét.

1901.jpg

A JANUÁRI PC GURU JANUÁR 10-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!

Persze, mindez csak az előétel, menünk pedig elég sok fő fogást tartalmaz. Tornádó hátán érkezett el hozzánk Rico, hogy ismét felvegye a harcot a népet terrorizáló katonai szervezetekkel, kibővült a Battletech világa, sőt folytatódott végre az X-sorozat is a 4. epizóddal, ami a Foundations címre hallgat. Visszatért a két gall, Asterix és Obelix, elstartolt a Valve kártyajátéka, az Artifact, illetve végre elkészült a Book of Demons, amivel már korábban is foglalkoztunk. De a meglehetősen színes sor további érdekes címekkel folytatódik, elvégre ismét szerencsét próbálhattunk a Jagged Alliance-sorozat taktikusabb játékmenetében, az ördögi Lucius immáron harmadik (sőt, ha úgy vesszük, akkor negyedik) alkalommal borzolta az idegeinket, megjelent egyben a teljes Atelier Arland-trilógia, illetve az új Insurgency egy igazán széles közösség felé nyitott, miközben a játék azért megmaradt a realisztikusabb vonalnál, amin anno indult. És akkor még ott a Ride harmadik része, a Forza Horizon első nagy kiegészítője, a Mutant Year Zero fura világa az XCOM-játékmenettel házasítva, a sok-sok éve készülő, nagyon tartalmas Kenshi (interjúval), vagy éppen a bogárinváziós Earth Defense Force 5… még ezeken felül is van mit olvasni, mert decemberben is rengeteg hőstettet hajthattunk végre, de maradjon némi meglepetés is az újságot átlapozva.

A Radar alatt természetesen nem maradhatott el, Pozandr levadászta azokat az indie játékokat, amikkel leginkább érdemes volt foglalkozni, a Hazai termésben AstroDave beszélgetett egy exkluzív interjú keretein belül a Túlélők földje, Hatalom kártyái és nem kevés videojáték alkotójával, ezúttal négy mobiljátékos bemutatóval szolgálunk azoknak, akik a hosszú utazások során sem vetik meg a virtuális kalandokat, sőt a Warframe igen komoly bővüléséről sem feledkeztünk meg. Van még hardver is, így a Razer Nari Ultimate-tel és a Trust 7.1-es Ironn készülékével teszteltük és kényeztettük hallójáratainkat, továbbá Lenovo és Dell laptopokból hajtottuk ki a maximumot, de még a PS Classicot is górcső alá vettük. Így kell kezdeni az évet, megannyi tartalommal és érdekességgel. Remélhetőleg nektek is tetszik majd a kínálat.

Most pedig jöjjön a teljes játék, valamint a remény, hogy egy hónap múlva (és 2019-ben úgy összességében) ismét találkozunk, mert bármi is történjék, a lényeg nem változik, ahogy a jelmondatunk sem: a Guru legyen veletek!

Januári teljes játékunk: Trulon: The Shadow Engine

Tavaly év végén mindenféle fagyos és kihalt bolygókra tettünk látogatást, hogy vérfagyasztó szörnyetegekre vadásszunk társainkkal vagy egyedül, év elején azonban kicsit enyhítünk a kalandok súlyán, elvégre aktuális teljes játékunk egészen más műfajban készült. A Trulon (Steamen 20 euróért kapható) egy steampunk világban játszódó, egészen különleges kaland, aminél a taktika és a szerepjátékos vonal találkozik a kártyákkal, illetve egy egészen egyedi látványvilággal. A színes, nagyon élettel teli külcsín önmagában megfogja az embert, a mély tartalom pedig megtartja, ahogy mondani szokás. Tegyetek vele egy próbát, megéri.

Kódbeváltás

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!