• Peter Dinklage nem szeretné önmagát ismételni, még ha Tyrion-szerű alakításokat is várnak tőle
  • Úgy gondolja, hogy a House of the Dragon nem másolhatja az anyasorozat stílusát
  • Elmondta, hogy indokolt volt Daenerys sorsa a széria végén, megvoltak az előzetes nyomok

Peter Dinklage, a Trónok harca közkedvelt szereplője, akit a fantasy sorozat fináléja óta láthattunk Rosamund Pike oldalán egy fordulatos netflixes thrillerben, hamarosan pedig a Cyrano című klasszikus musical főszerepében tűnik fel, Independentnek adott nemrég interjút. Először saját pályájáról, az HBO-s széria lezárultát követő nehézségekről beszélt. „Miután Tyriont játszottad, mindenki azt szeretné, hogy Tyriont játszd. Vagy az egyik változatát. És ez az, amit nem szabad megtenned. Soha nem ismétlem önmagam: a színjátszás egyik legélvezetesebb része, hogy minden alaklommal más bőrébe bújsz” – ecsetelte az ötvenkét éves színész.

cropped-shutterstockeditorial12634054w-copy-2.jpg
(A kép forrása: Independent)

Hasonlóan gondolkodik a művész a következő Trónok harca sorozatról, a House of the Dragonról is. Az interjú végén elmondta, hogy az alkotóknak nem érdemes az anyaszéria újrateremtésével próbálkozni. Érdekes hasonlatot hozott: „ha megpróbálod, az olyan érzés, mint egy rablás. Az újrázásoknak az az oka, hogy az első alkalom rengeteg pénzt hozott, ám épp ezért [a későbbi próbálkozások] már nem olyan színvonalasak.” Magyarul egyszerű pénzszerzési kísérletnek tartaná, ha a House of the Dragon készítői a Trónok harca stílusát imitálnák. Dinklage ugyanakkor leszögezte, hogy izgatott nézőként várja a premiert.

A Targaryenek felemelkedését bemutató produkció 300 évvel az anyasorozat cselekménye előtt játszódik. A produkcióban részt vesz a több ikonikus TH-epizódot (pl. Hardhome, Battle of the Bastards) rendező Miguel Sapochnik és a közkedvelt főcímdalt komponáló Ramin Djawadi is. Itt láthatjátok a sorozat főhőseit és néhány forgatási fotót, a többi Trónok harca spin-offról pedig itt olvashattok.

034bc-house-of-the-dragon-1.jpg
(A kép forrása: ScreenGeek)

Végül szót ejtett a sorozat ominózus befejezéséről is. Tisztában van vele, hogy sokaknak nem tetszett Daenerys Targaryen sorsa, amennyiben népirtóvá vált, ő mégis úgy érzi, hogy indokolt volt és nem előzmények nélkül történt a lezárás. „Aki odafigyelt, megtalálta a nyomokat” – fogalmazott. „Az emberek egyszerűen dühösek voltak, mert senki sem akarta, hogy vége legyen [a sorozatnak].” Ti mit gondoltok Dinklage meglátásairól? Várjátok az új szériákat?

3051694-game-of-thrones-characters091710-850x478.jpg
(A kép forrása: ScreenGeek)