• Több, mint felével esett a PUBG-játékosok száma
  • Még így is közel egymillióan nyüstölik a játékot

Senki se gondolja, hogy temetni jöttünk a Playerunknown’s Battlegrounds-t, de a tény az tény: januárhoz képest több, mint 50%-ot esett a napi csúcs az játékosok összlétszámát tekintve. A mindenkori rekord jelenleg egész pontosan 3.236.027 játékos volt az év első hónapjának közepén, míg a cikk írásának pillanatában 1,564,028 fő a 24 órás csúcs. Az elmúlt hónap átlaga pedig 2017 októbere óta először esett be az egymilliós álomhatár alá, nagyjából 953,000 ember küzdött a csirkevacsiért.

Az okokat keresve csak egyetlen irányba tudunk tekinteni, ez pedig a Fortnite, mely több fronton is jobban teljesít, mint a játékstílus köztudatba berobbantó PUBG. Egyrészt ingyenes, másrészt rendszeresen érkeznek hozzá frissítések, és lássuk be technikai szempontból is kiforrottabb. Persze a dizájn sokakat elriaszthat, a két játék közti különbségek megvilágításával korábban már foglalkoztunk, úgyhogy tovább nem is részleteznénk a dolgot – inkább olvassátok el!

playerunknowns-battlegrounds-pubg-duo.jpg