Manapság már egyre ritkábban fordul elő, hogy nem egy-egy szivárogtató, hanem maga a Sony leplezi le elsőként a PlayStation Plus havi játékkínálatát, de márciusban sikerült összehozni a bravúrt, ráadásul még a hónap vége előtt. A jövő havi felhozatal szokás szerint igazán változatos lett, hiszen az Essential, Extra és Premium előfizetők ezúttal a Battlefield-sorozat legutóbbi felvonását, a Mojang sikercímét új műfajjal vegyítő Minecraft Dungeonst, valamint a vámpíros soulslike Code Veint dobhatják a kosarukba. 

A God Eater és a Dark Souls elemeit házasító Code Vein egy nem túl távoli, komor jövőbe kalauzol minket, ahol egy rejtélyes katasztrófa romba döntötte eddigi ismert világunkat. A korábban büszkén az ég felé nyúló felhőkarcolók már csupán élettelen sírkövek, melyek az emberiség dicső múltját idézik. A romokat furcsa, tüskés indák borítják be, az utcákat eszüket vesztett, vérre szomjazó szörnyek uralják, az utolsó reményt pedig a szomjuknak ellenálló Revenantok egy csoportja jelenti, akik emlékeikért cserébe emberfeletti képességekre tesznek szert.

A látványvilágát tekintve animéket idéző játékban a legkülönbözőbb fegyvertípusokkal és harcstílusokkal eshetünk neki az egyre fokozódó kihívásoknak (akár más játékosok vagy épp NPC-k oldalán is), miközben mindent megteszünk, hogy ne váljunk mi is vérszomjunk vezérelte, minden emberségtől mentes fenevadakká. Az összecsapások közepette nem csak saját emlékeinket nyerhetjük fokozatosan vissza, de megismerhetjük más Revenantok tragikus sorsát is, ahogy az emberi vért helyettesítő, egyre ritkább Blood Beadsre vadászunk.

A Code Vein egy komor hangvételű, rendkívül sajátos megjelenésű és lebilincselő soulslike, amit a műfaj minden rajongójának érdemes kipróbálni. Magával ragadó története és világa számos kihívást tartogat, képességei és fegyverei pedig számos harci stratégiának és stílusnak adnak teret, így mindenki a saját módszereivel terítheti le az útjába akadó borzalmakat.