• Interjút adott Reggie a Nintendótól
  • A következő hónapokban megjelenő játékokra koncentrálnak
  • A bejelentések is így folytak
  • Lootboxok kizárva

Az utóbbi hetek beszélgetési dömpingje máig sem ért véget. Most a Nintendo egyik legismertebb arca, Reggie Fils-Aimé az E3 alatt készített interjút a Bloomberg nevű oldallal, melyben a japán gyökerű cég ars poeticájáról, és a most bejelentett új Switches felhozatalról.

Habár a Nintendo elkezdte elérni a gazdasági stabilitást (a részvényeik ára kevésbé imbolyog és horribilis veszteségekről sem számolhatunk be), még mindig csak súrolva produkálják a 10 évvel ezelőtti eredményeiket. A Switch azonban sikeres, ezt kár tagadni, és ennek legfőbb oka, hogy a konzol nincs elhanyagolva játékok terén. „Amikor az E3-hoz hasonló rendezvényekre készülünk olyan tartalmakat hozunk, amik az elkövetkezendő 6-9 hónapban fognak megjelenni, és nem később (többek között ezért hiányzott a bemutatóról a tavaly bejelentett Metroid Prime 4 és a Yoshi.) A bejelentések és a megjelenések ütemezése az, ami jelenleg előre viszi ezt az üzletágat” -- mondta Reggie.

A keménymagos játékosok nagy örömére egyre több olyan cím jelenik meg a Nintendo hordozható konzoljára, amik őket is érdekelhetik. Az év elején befutott a Doom, nyáron érkezik a Dark Souls Remastered, és könnyedebb szórakozásnak pár napja elérhető lett a Fortnite is.

„Jelenleg a Fortnite a világ legsikeresebb játéka, és amellett ott a Nintendo Switch, ami a legkedveltebb hardver a glóbuszon. Számunkra ez a kombináció egészen varázslatos.”

A Fortnite mellett azonban csak kisebb indie játékok portjait harangozták be a kézi készülékre, és javarészt az indie, valamint exkluzív IP-k uralták a konferenciát. A Nintendo saját címei azonban kevésbé követik a játékipar trendjeit, például a lootboxok sem szívesen látott vendégek.

„A lootboxok olyan mechanikára apellálnak, aminek részét képezi, hogy olyasmiért fizetünk, amit talán meg sem kapunk, ez pedig olyan régi trükk, ami a baseball kártyák megjelenése után létezik. A Nintendonál abban hiszünk, hogy egy olyan játékmeneti mechanika, ami olyasmit kínál a vásárlónak, amiről nem tudja biztosan mit tartalmaz csak addig érdekes, amíg nem rá (a mechanikára) korlátozódik, hogy megszerezzen egy tárgyat.”

reggie-nintendoblue.jpg