• Boldog új évet kívánt mindenkinek a Quantic Dream alapítója Twitteren
  • Egyben pedig azt is jelezte, hogy idén rengeteg meglepetésre lehet számítani tőlük
  • De sajnos ennél részletesebben nem ment bele a témába

David Cage, a többek között a Detroit: Become Human mögött álló Quantic Dream alapítója, megkésve bár, de törve nem boldog új évet kívánt mindenkinek Twitteren a minap. Ez persze önmagában még nem lenne egy túl érdekes esemény, azonban Cage a jókívánságok mellé azt is elárulta, hogy a stúdió az idei év során nem egy meglepetéssel készül majd a rajongóinak.

Hogy pontosan mik lesznek ezek a meglepetések, azt sajnos nem tudtuk meg, de az optimistább hangok szerint egy új játék leleplezésére minimum számíthatunk majd. Mikor tavaly különváltak a Sonytól, és PC-re is bejelentették az eddigi játékaikat, Cage azt nyilatkozta, hogy már hosszú ideje szerettek volna új ötleteket kipróbálni és más platformokon is dolgozni, mi pedig érdeklődve várjuk, hogy mire jutottak ezzel az iránnyal.