Repül az idő. Mintha tegnap lett volna, amikor először csodálkoztam rá a Resident Evil 2 hátborzongató, de menő nyitóvideójára, majd kezdtem el futni a zombik elől. Azóta eltelt 21 év, és mondanám, hogy sokat változott a világ, ami igaz, de amikor újra rácsodálkozom a Resident Evil 2 nyitóvideójára, majd futni kezdek a zombik elől, azért picit elfog a kétség.

Persze ez már nem az a Resident Evil 2, ez az újra elkészített változat, a mai kornak megfelelő grafikával és játékmenettel, ám mégis képes megidézni az eredeti változatot, ami január 21-én töltötte be 21. életévét. Ennek apropóján összeszedtünk 21 érdekességet róla.

1. Resident Evil 1.5

Ez talán olyasmi, amit sokan tudnak, hiszen már mi is írtunk róla itt-ott, de nem lehet nem megemlíteni, hogy a Reisdent Evil 2-t megelőzte egy játék, a Resident Evil 1.5, ami végül nem készült el. A Mikami Sindzsi vezette projektben Leon már főszereplő volt, de a társát ekkor még Elza Walkernek hívták – akinek ruháját a Resident Evil 2 remake Deluxe Edition változatában Claire-re is ráadhatjuk.

resident-evil-15-elza-walker.jpg

2. Külön utakon

Elza és Leon sosem találkoztak a Resident Evil 1.5 történetében, viszont mindkettőjüket segítette két-két NPC. Leont Marvin Branagh rendőrtiszt és egy Linda nevű tudós támogatta, míg Elza Sherry Birkinnel és egy John nevű civillel társulhatott. Sherry és Marvin végül a Resident Evil 2-ben is szerepet kaptak, Lindából viszont Ada Wong, Johnból pedig a fegyverboltos Robert Kendo lett.

3. 1.5 kasza

Bár látszólag 1996-tól 1997-ig egyetértésben készült a Resident Evil 1.5, a 60-80%-ban kész játékot végül azért törölték, mert Kamja Hideki rendező, Mikami Sindzsi producer és a Capcom felső vezetése összeveszett, mivel Mikami nem volt elégedett a játékmenettel – szerinte buta és unalmas volt –, míg a Capcom supervisora, Okamoto Josiki a történet konklúziójával nem volt megelégedve.

4. Türelem, rederelem

A Resident Evil 2-höz az O2 nevű programot használták, ami az akkori gépekkel 2-3 hét alatt tudta lerenderelni a játék egy-egy helyszínét. Jó kis türelemjáték lehetett várni, hogy végre kész legyen egy szoba vagy csarnok.

5. Kevéske zombi

A Capcom sok zombit akart a játékba, hiszen mégis csak egy város fertőződött meg a T-vírussal. A probléma az volt, hogy az akkori gépek képtelenek voltak látványos zombiseregek megteremtésére. Egyszerre hétnél több sosincs a képernyőn, így Claire és Leon részletességéből sem kellett visszavenniük.

6. Több és jobb felszerelés

Az eredeti elképzelésekben a Resident Evil 2 nem mérte volna olyan szűken a túléléshez szükséges felszerelést, sőt az invertory is nagyobb lett volna. Például viselhettünk volna páncélt, ami láthatóan sérült volna a bekapott támadások nyomán, ráadásul kozmetikai változásokat is eszközölhettünk volna rajta.

7. Mister X fegyverben

A Reisdent Evil 2 Tyrantja a végleges játékban csak az ökleit használta harcban, de a Capcom eredetileg úgy tervezte, hogy fegyverrel, egész pontosan egy géppuskával is fel kéne szerelni Mister X-et, csak azért, hogy még egy kicsit szívassák a játékosokat. Az ötlet végül nem valósult meg a Resident Evil 2-ben, de manifesztálódott a Reisdent Evil 3: Nemesisben, ahol a címszereplő rakétavetővel abajgatja szegény Jillt.

8. Drága volt

A Resident Evil 2 meglehetősen drága játék lett, 5 millió dollárba került a Capcomnak, ezért azzal az elvárással került piacra, hogy legalább 2 millió darabot kell eladni belőle. A Resident Evil 2 ezt alaposan túlteljesítette. Csak PlayStationra 4,96 millió példány kelt el, és további 810 ezred értékesítettek a Dual Shock Versionből.

9. Csak a Resident Evil 5 tudta megverni

A fenti eladásokkal nagyon sokáig a Resident Evil 2 volt a sorozat legsikeresebb része. Az ember azt hinné, hogy a sokak által legjobb RE-játéknak tartott negyedik rész szerezte meg a trónt, ám ez nem igaz, még az sem tudott a nyomába érni. A csúcsról a Resident Evil 4 nyomában készült, Afrikában játszódó ötödik rész lökte le. A Resident Evil 5-ből ugyanis 6,9 milliót adtak el.

10. Cenzúrázott licker

Talán az egész Resident Evil sorozat egyik legikonikusabb pillanata, amikor Leon belefut az első lickerbe. Nagyon hatásos, ahogy felnéz és ott a rútság a plafonon. Ki hinné, hogy ez egy cenzúrázott változat? Ha emlékeztek, Leonnal egy sarkon befordulva futhatunk össze a lénnyel. A folyosón van egy lefejezett hulla is. Eredetileg az átvezető videó elindulása előtt láthattuk volna, hogy eme egy fejjel alacsonyabb rendőrtiszt kobakja lehullik a magasból, és emiatt néz fel Leon, immár a videóban. A fejet végül kivágták, ami fura, hiszen a játék teli van csonkolt testekkel.

11. A titokzatos lyuk

A Resident Evil 2 gyárterületen játszódó szakaszának egyik kivágott részében Leon talált volna egy titokzatos lyukat a falon. Láthatóan valami átütötte, és elhurcoltak valakit, mert véres a pereme. Leon alaposan megvizsgálhatta volna, de a mai napig nem tudni, mi volt ezzel a céllal a Capcomnak. Az egyetlen elérhető kép is aprócska, és japán szöveg van rajta.

resident-evil-2-mysterious-hole.png

12. Wesker majdnem visszatért

Még 1996-ban, mielőtt lefújták volna a Resident Evil 1.5-öt, nem a G-vírustól mutálódott Birkin lett volna a fő szörnyeteg, hanem egy Golgotha nevű mutáns, aminek végső változata a Super Golgotha. Az érdekesség az, hogy ehhez a Capcom szakijai az első rész főellenségét, Albert Wesker arcát is felhasználták. Hogy miféle módon vezették volna be ezt a történetbe, az jó kérdés, de talán pont azért vetették el, mert nem volt rá ötletük. Persze Wesker később mégis visszatért a Resident Evil CODE: Veronicában.

resident-evil-15-super-golgotha.png

13. SEGA Saturnra is majdnem megjelent

A Capcom egy ideig komolyan foglalkozott azzal, hogy a Resident Evil 2-t SEGA Saturnra is kiadja, akárcsak az első részt, amiben nem csak új skinek voltak, de egy második alkalommal is összecsaphattunk a Tyranttal, sőt a Battle Mode-ban még a zombi Weskerrel is meggyűlt a bajunk. A Resident Evil 2 viszont sosem készült el Saturnra, mert a konzol megbukott, és a Capcom kukázta a projektet.

14. Saját kontrollert kapott

A Resident Evil 2 mellé kiadtak egy egyedi PlayStation kontrollert is. Az AsciiWare kütyüje egész pontosan a második részhez és a Resident Evil: Director’s Cuthoz készült. Elvileg könnyebb kezelhetőséget nyújtott a hagyományos kontrollerekkel szemben, de aki kipróbálta, nem érzett szignifikáns különbséget. Ugyanakkor felbecsülhetetlen darabja lett a videojáték-ipar történelmének.

residentevil2feature6.jpg

15. Brad Vickers trilógia

A Resident Evil 2-ben senki sem tűnik fel az első részből, egyetlen embert kivéve: a STARS Alfa csapatának pilótáját, Brad Vickerst. Ő az, aki a baj első jelére elszáguldott a helikopterével, jól bajban hagyva bajtársait. Vickers Claire oldalán tűnik fel, normál fokozaton, egy karbantartó alagútban. És ekkor már zombi az első rész túlélője. Hogy hogyan vált azzá? Nos, az a Resident Evil 3: Nemesisből derül ki.

16. Zombireklám

Egy korábbi hírben már említettük, hogy a Resident Evil 2-höz a zombifilmek mestere, George A. Romero rendezett egy japán reklámfilmet, méghozzá húsvér emberekkel. Ebben Brad Renfro játszotta Leont, és Adrienne Frantz alakította Claire-t. Utóbbi később a Gazdagok és szépek és a Nyughatatlan fiatalok című sorozatokban alakította Amber Moore karakterét. Renfo 2002-ben, 25 éves korában heroin túladagolás miatt meghalt.

17. Resident Evil Zero utalás

Bár a Resident Evil Zero évekkel a Resident Evil 2 után jelent meg, már ebben is volt utalás a történetére. A B történetszálban lehet találni egy jegyzetet, ami tömören összefoglalja a 2002-es játék sztoriját. A csavar az, hogy ez a jegyzet csak a Nintendo 64-re kiadott változatban van benne.

18. Rebbecca

Ha a STARS irodában 50-szer megnézed Wesker asztalát, kapsz egy képet a szexi sportszerelésbe bújt Rebecca Chambersről. Érdekesség, hogy a rajongók szerint évekbe telt megtalálni, miközben az 1998-ban kiadott RESEARCH ON BIOHAZARD 2 final editionben nem csak a létezéséről tesz említést, de azt is elárulja a könyv írója, hogy hogyan található meg.

resident-evil-2-film-d-rebecca-chambers.png

19. Kilőtt kamera

Leon B sztoriszálában, annál a pontnál, ahol Ada először „halálozik el” és ahol egy lickert is ki lehet nyiffantani, ha megfelelő szögben nyitunk tüzet a fegyverünkkel, eltalálhatjuk a kamerát. Szerencsére nem szenved maradandó sérülést.

20. Egy másik folytatás

Okamoto Josiki szeretett volna egy olyan folytatást készíteni a Resident Evil 2-höz, ami ugródeszkaként szolgált volna nem csak további folytatásokhoz, de különféle spin-off játékokhoz is, hogy így bővíthessék tovább a Resident Evil univerzumát. Szomorúságára ez az epizód sosem készült el, helyette a Nemesis született meg, ami véglegesen lezárta Raccoon City történetét. Persze, a folytatások sokasága és a spin-off epizódok így is jöttek szépen, sorban.

21. Utalások egymás hegyén-hátán

A Resident Evil 2 több utalást is tartalmaz más művekre, illetve valós személyekre. Például a játék elején, amikor az utcán bolyongunk, láthatunk egy Arukas feliratot. Ez visszafelé Sakura, aki a Street Fighter sorozat egyik szereplőj. Ugyanígy az utcán lelhetünk rá kandzsi és latin betűkkel is kiírva a Macunami nevet. Macunami Jasujuki a játék háttereinek dizájnere volt. A rendőrség egyik folyosóján pedig találhatunk egy REDRUM feliratú grafitit, ami utalás Stanley Kubrick Ragyogás című filmjére. Ezt a szöveget visszafelé is érdemes elolvasni.