• Bemutatkoztak a Shadow of the Tomb Raider fegyverei is
  • Az ikonikus íj mellett szerepet kapnak a pisztolyok, géppisztolyok és rohampuskák is
  • Az eddigiek alapján igen brutálisnak tűnik a játék az elődökhöz képest

A legutóbbi Shadow of the Tomb Raider trailerben a víz alatti világot fedezhettük fel, valamint megismerhettük a skálázható nehézségi fokokat is, ezúttal pedig a fegyverarzenál mutatkozott be egy rövid kis videóban. A trilógia záró részére Lara ugye már profi kalandorrá érett, és ez bizony érződik a traileren is, hiszen gond nélkül szed le bárkit, aki van olyan balga, hogy az útjába próbáljon állni.

A videóban feltűnik többek között az ikonikus íj, ami az új trilógiában az egyik legjobb barátunk volt, emellett viszont szerephez jutnak a modernebb lőfegyverek is, hiszen előkerül itt pisztoly, uzi, sörétes és rohampuska egyaránt, hogy a különböző gránátokról, késekről és géppuskákról már ne is beszéljünk. Bár a rebootolt sorozat korábbi részei sem szűkölködtek a brutálisabb vagy épp akciódúsabb jelenetekben, azért az eddig látottak alapján nagyon úgy néz ki a Shadow of the Tomb Raider mindkét elődjét felülmúlja majd ebben a tekintetben.