• A fejlesztők újabb részleteket árultak el a Spider-Man: Miles Morales kapcsán
  • Kiderült például, hogy Miles Morales teljesen új mozdulatokat kap majd
  • Illetve az is, hogy maga a játék egy teljes, önálló történetet mesél el

Az idei év egyik legizgalmasabb megjelenésének a Spider-Man: Miles Morales tűnik, mely a jelenlegi tervek szerint az ünnepi szezonban érkezik majd PS5-re. Az Insomniac alkotása körül a bejelentésekor ugyan támadt egy kis kavarodás, ugyanis a fejlesztők nem kommunikálták le teljesen világosan, hogy egy önálló játék lesz-e, vagy a 2018-as Marvel’s Spider-Man kibővített és következő generációra optimalizált verziója, azonban azóta már kiderült, hogy az előbbire kell számítanunk.

Nemrég pedig néhány vadonatúj részlet is napvilágot látott, a fejlesztők ugyanis az Entertainment Weeklynek beszéltek a játékról egy kicsit. Az itt elhangzottak alapján Miles Morales egy teljesen új Pókember lesz saját animációkkal, mozdulatokkal és képességekkel, valamint az Insomniac emberei azt is megerősítették, hogy a Spider-Man: Miles Morales egy önálló, önmagában is értelmezhető és élvezhető történetet fog elmesélni, ugyanakkor rövidebb is lesz, mint az előző játék. Továbbá nagyon úgy tűnik, hogy Peter Parker is feltűnik majd, méghozzá hogy együtt eddzen a főhősünkkel.

Ti várjátok már a megjelenést?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!