• A Star Citizenben nem lesz mindegy, mit viselünk
  • A különböző bolygókra más-más védőöltözet kell
  • Az élelemről, vízről és gyógyszerekről sem feledkezhetünk meg

A Star Citizen alkotói nem fogják vissza magukat, ha újabb és újabb játékelemekről van szó. A Actor Status System is egyike ezeknek, ami lényegében azt biztosítja, hogy a játék még inkább Space Sims legyen a maga módján. Ez a rendszer az, ami gondoskodik karakterünk mindennapi szükségleteiről.

Igen, a Star Citizennek is lesznek túlélő elemei. Emberünket etetnünk és itatnunk kell – ez viszont nem nagy újdonság. Az viszont már érdekesebb, hogy az öltözködésünket is át kell majd gondolnunk. Azt ugye minden űrhajós tudja, hogy az űrbe nem megyünk fürdőgatyában, mert befagy a nemesebbik felünk. De ugyanígy nem lesz ajánlatos egy szál pendelyben kitenni a lábunkat a hajó melegéből egy jégbolygón, vagy bundakabátban sétálni egy sivatagos világon.

Ha mégis így tennénk, ne csodálkozzunk azon, ha hősünket elkapja a hipotermia vagy a hipertermia, extrém esetben pedig maga a halál. Hogy védekezhessünk a különböző bolygók környezeti hatásai ellen, sok mindent számba kell vennünk öltözékünkhöz: a hőmérsékletet, a páratartalmat, a szélerősséget és így tovább. És az sem haszontalan, ha ételt, italt és gyógyszert is viszünk magunkkal, amik nem csak jó egészségben tartják karakterünket, hanem bónusz értékeket is adnak.