Három térképpel nyit a State of Decay 2, ám ezek egyenként is háromszor nagyobbak lesznek, mint az első rész játékterülete. Ezek természetesen igencsak eltérnek egymástól, más lesz a környezet, a látkép, a meglátogatható helyszínek, ráadásul a másfajta elrendezés más és más stratégiát követel meg majd a játékosoktól.

Hogy miért három pálya lesz egy helyett? Nos, a készítők azzal magyarázták a dolgot, hogy szeretnék elkerülni a deja vu érzést, vagyis nem szeretnék, ha a játékosok azt éreznék, mindig ugyanazt a területet járják be. És még a világot is nagyobbnak érezhetjük ennek köszönhetően, valóban azt érezhetjük, hogy egyik kisvárosból a másikba látogatunk.

Szóval, ha megunjuk az egyik tájat, még mindig átugorhatunk a maradék kettő valamelyikére. Ráadásul az Undead szerint így a világ bővítése is egyszerűbb lesz. És hogy mit vihetünk magunkkal egyik térképről a másikra? Ugyan még a dolog tesztelési fázisban van, vagyis korántsem végleges, de úgy tűnik, minden emberünket, és minden olyan cuccunkat, amit úgyszólván el tudunk pakolni egy táskába és be tudunk tenni a csomagtartóba. Vihetjük a kocsikat, a hátizsákunk és a túlélőkészletünk tartalmát, szóval nagyjából mindent, ami a zombiapokalipszis közepén szükséges lehet a túléléshez, mi több, még némi visszatérítést is kapunk valamilyen formában a hátra hagyott épületekért.

A State of Decay 2 megjelenéséről egyelőre semmit sem tudni, de ez az E3 2017 során változni fog.