• Már előrendelhető a System Shock Remastered
  • A Nightdive Studios alkotása a tervek szerint idén nyáron jelenik meg
  • A jeles alkalomból pedig egy új trailert is kaptunk

Egy ideje készül már a legendás System Shock remastered kiadása, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a Nightdive Studios csapata lassan, de biztosan célba ér a projekttel. Ezt mutatja az is, hogy a januárban megígérteknek megfelelően nemrég élesedett az előrendelés lehetősége, amit a fejlesztők egy rövid, de elég hangulatos előzetessel ünnepeltek meg.

A System Shock Remastered a tervek szerint idén nyáron kerül majd a boltok polcaira, ha pedig előrendeljük a játékot, akkor a System Shock 2: Enhanced Editiont is megkapjuk mellé ingyen. Ha pedig vásárlás előtt azért megnéznénk, mégis milyen munkát végzett a Nightdive Studios csapata, azt is megtehetjük, hiszen a System Shock Remastered demója már elérhető Steamen, GOG-on és az Epic Store kínálatában is. Ti tesztek vele egy próbát?