Ugyan a Humble Games hallatán a legtöbb embernek a Humble Bundle csomagok jutnak az eszébe, nem szabad elfelejteni, hogy a cég kiadóként is funkcionál. Méghozzá nem is akármilyen kiadóként, a május 16-án tartott előadáson ugyanis már rögtön az elején kiemelték a házigazdák (mondanánk, hogy dicsekedtek, de a nevükhöz híven szerények voltak), hogy a Metacritic átlagpontszámokat nézve tavaly bekerültek a top 10-be – ráadásul már a második alkalommal. Ezután az általuk kiemelt fontossággal bíró jótékonyságra terelődött a szó, melynek kapcsán elmondták, hogy rengeteg adományt gyűjtöttek például a Türkiye-Syria Earthquake Relief Bundle segítségével, idén pedig már a 250 000 000 dolláros álomhatár átlépésére számítanak ezen a téren. Szóba került továbbá a fejlesztőcsapataiknak nyújtott szabadság és idő is, majd azzal a lendülettel el is kezdődött az épp készülő játékok bemutatása – a legtöbb esetben egy csipetnyi játékmenet-videó kíséretében.

humble.jpg

Sikerült egy meglehetősen ütős címmel indítani a show-t, hiszen a Contingent99 által fejlesztett, 2018-ban debütált Wizard of Legend máig rendkívül nagy népszerűségnek örvend (elég csak megnézni a steames értékeléseket), a folytatása pedig még annál is jobbnak ígérkezik. A Dead Mage (Children of Morta) gondozásában készülő Wizard of Legend 2 immáron 3D-ben pompázva mutatja meg, milyen is az igazi mágia, miközben igyekszik autentikus maradni (ennek érdekében eredeti csapat is besegít), hogy a régi motorosok is örömmel vethessék bele magukat a kihívásokba. Akár többedmagukkal is, mivel egy négy fős kooperatív mód is helyet kapott a már most kívánságlistára tehető alkotásban.

wizard.png

A sort az Exit 73 Studios játéka követte, ami a látottak alapján le sem tagadhatná, hogy a csapat leginkább animációs filmeken és rajzfilmeken dolgozott korábban. A #BLUD (igen, hashtaggel) című alkotásban egy Becky nevezetű kislány felett vehetjük át az irányítást, aki napközben bőszen jelentkezik matekórán (na jó, ott talán pont nem), suli után viszont már a családi örökségként is felfogható mesterségét űzi: vámpírokra vadászik. Erre a képességére pedig szüksége is lesz, mivel az álmos kisvárost valósággal megszállják a vérszívók, szóval nem árthat leugrani a sarki közértbe némi fokhagymáért. A rajzfilmes külsővel megáldott program megjelenése jövőre esedékes, addig még bőven van idő kihegyezni néhány karót.

blud.png

Ezután némileg komolyabb vizekre evezett az esemény, szántak ugyanis néhány percet a Black Game Developer Fund nevű kezdeményezésre, melynek célja a fekete játékfejlesztők és művészek támogatása – a Humble Games munkatársai több ízben is elmondták, hogy ez mennyire fontos nekik. Éppen ezért a következő játék is egy színesbőrű alkotó (SrBilyon Harris) fejéből pattant ki, a Breeze in the Clouds pedig rendkívül ígéretesnek tűnik a levetített képsorok alapján. A nosztalgiára erősen építő brawlerben a címadó Breeze-zel kell felvennünk a kesztyűt a szennyezést szimbolizáló ellenfelekkel, méghozzá az időjárás erejével, hiszen az eszköztárunkat olyan dolgok alkotják, mint például a szél és az eső. A Carlos Eine által komponált jazzes dallamok és a rajzfilmekre hajazó megjelenés együttese meglehetősen különös hangulattal ruházza fel a programot – remélhetőleg a játékmenet is képes lesz felnőni a prezentációhoz.

breezer.png

És ha már prezentáció: a bemutató fénypontja egyértelműen a Stray Gods: The Roleplaying Musical volt, mivel a Summerfall Studios játékának nem csupán a műfaja, de a stábja is figyelemreméltó. Ahogy azt a neve is mutatja, lényegében egy szerepjátékba oltott musicalről van szó, ahol a zene mindenek felett áll, a válaszadások során pedig leginkább az a mérvadó, hogy milyen hangszínt választunk az énekléshez. A történet szerint az Utolsó Múzsa halálát kell kinyomoznunk egy olyan világban, amelyben a görög istenek köztünk élnek, a titokzatos erőt megkapó hősnő éneke pedig megbabonázó erővel bír. És nem csupán a szereplők, hanem a játékosok számára is, hiszen az a BAFTA-díjas Laura Baley adja Grace (ének)hangját, aki Abbyt szólaltatta meg a The Last of Us Part 2-ben, de hallhattuk emellett a Call of Duty: Vanguardban, a Marvel’s Midnight Suns-ban, a Gears 5-ban és a New Tales from the Borderlands-ben is. Ha pedig már megemlítettük a The Last of Us-t, halkan megjegyeznénk, hogy Troy Baker és Ashley Johnson is a fedélzeten van (az Odaátból és a Dragon Age 2 DLC-jéből ismert Felicia Day-el egyetemben), az ismert (szinkron)színészek sorát pedig még hosszasan sorolhatnánk – aki nem hiszi, nézzen utána. Ohh, és azt említettük már, hogy a Dragon Age egykori írója, David Gaider felel a szkriptért? Na, így már talán érthető, hogy mire fel a túlzónak tűnő lelkesedés.

Az előadás második felére némiképp elzárták az információcsapot, a maradék négy játékkal kapcsolatban ugyanis nem lettünk sokkal okosabbak. Az mindenesetre nagy meglepetést keltett, hogy konzolokra is megjelent az elképesztően stílusos Supraland: Six Inches Under, amely egy belső nézetből játszható, meglehetősen egyedi megoldásokat kínáló metroidvania – Steamen nemes egyszerűséggel úgy jellemzik, mint a Portal, a Zelda és a Metroid szerelemgyermeke. Ugyancsak stílusosnak tűnik a Squid Sock Studios műhelyében formálódó Bo: Path of the Teal Lotus, amely a japán folklórból merít nagy kanállal, méghozzá gyönyörű vizualitás kíséretében. A 2D-s metroidvania rengeteg kihívást tartogat majd a műfaj kedvelőinek, de kipróbálni nem mostanában fogjuk, mivel a megjelenést 2024-re lőtték be a fejlesztők. A Moonlighter és a The Mageseeker alkotóinak új játékáról pedig még ennyi sem derült ki, mindössze annyi biztos a Cataclismóval kapcsolatban, hogy egyfajta erődépítő-toronyvédelem-stratégia hibridről van szó, méghozzá a spanyol középkorból ihletődött dark fantasy környezetben.

Az előadást a Bossa Studios (Surgeon Simulator, I Am Bread) ambiciózus projektje zárta, a Lost Skies pedig már a rövidke kedvcsináló alapján is sokkalta grandiózusabbnak tűnik, mint a csapat eddigi címei. Információáradat mondjuk ezzel kapcsolatban sem volt, de az legalább kiderült, hogy egy kooperatív (maximum hat főt támogató) túlélőjátékról van szó, amelyben felhők között lebegő szigeteken talált menedéket a civilizáció maradéka, nekünk pedig a szabadon alakítható léghajónk segítségével kell ősi titkok és technológiák után kutatnunk – na meg persze túlélnünk a ránk leselkedő veszélyeket. Összességében tehát ígéretes programokat láthattunk a Humble Games Showcase 2023 keretében, de ettől a kiadótól nem is nagyon vártunk mást, mivel már a megalakulása óta igyekszik minőségi produktumokat támogatni, miközben a videójátékokkal történő segítségnyújtásról sem feledkezik el. Ez pedig mindenképp becsülendő.