A Children of Morta fejlesztése még 2014-ben indult, az ígéretes koncepció pedig rendkívül hamar akkora bevételt termelt az egyre sikeresebb indie fejlesztőcsapat számára, hogy 2015-ben már neki is láthattak a játék elkészítésének. Időközben beállt mögéjük a This War of Mine és a Frostpunk által méltán ismertté vált 11 Bit Studios, és mára ott tartunk, hogy mire beköszöntött a hűvös ősz, elkezdtek lehullani a falevelek és hideg szél járja az utcákat, a Children of Morta meg is érkezett PC-re. Itt jegyezném meg, hogy a konzolosoknak még egy picit várniuk kell, a port ugyanis csak október 15-én válik elérhetővé PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Jelen esetben tehát a PC-sek örvendezhetnek előbb, és ha teszel egy próbát a Bergson-család roguelike stílusba öltött, epikus kalandjával, akkor rögvest meglátod, hogy itt bizony minden okunk megvan az örömködésre!

Egységben az erő!

Mikor eljön az ördögi korrupciótól fertőzött isten, a varázslatos hegység, Morta (és annak közvetlen környezete, meg hát tulajdonképpen úgy az egész világ) is hatalmas veszélybe kerül. Bergsonék, akik az idők kezdete óta őrzik a vidék biztonságát, azonnal felkerekednek, hogy megküzdjenek az egyre terjedő horrorral és az annak következtében elszaporodó borzalmak seregeivel. Ez a rövid összefoglalóból ugyan nem derül ki, a Children of Morta egyik legnagyobb erőssége a története. Bár a titokzatos korrupciótól fertőzötté vált világ lehetne egy puszta Horizon Zero Dawn-koppintás is, szerencsére itt a hangsúly elsősorban a Bergson-családon és tagjainak egymáshoz fűződő viszonyán van. Rendkívül erős drámát kapunk a család fontosságáról és a szoros családi kötelékekről, miközben egy olyan elképesztően profin megírt érzelmi hullámvasútra váltunk jegyet, mely során bizonyos jeleneteken egyszerűen lehetetlen nem elérzékenyülni.

John az apa, egyben a ház ura, aki mindent megtenne szeretteiért. Az ő harcstílusa a klasszikus kard + pajzs kombinációra épít (soldier), ami kissé lomha ugyan, de cserébe legalább jó nagyot sebez. Mark, a legidősebb fiú a harcművészetek szerelmese (monk), aki már-már táncmozdulatokat megszégyenítő módon küzdi le ellenfeleit. Linda igazi művészlélek (bard), aki a hegedűvel legalább annyira jól bánik, mint az íjjal. Kevin az a fajta kistesó, aki a lopakodást és az arnyékból meglepetésszerűen támadást részesíti előnyben (assassin), míg Lucy, a legkisebb lány a varázslatokban jártas, és ha szabadjára engedi dühét (pyromancer), akkor ott kő kövön nem marad. Végezetül pedig ott van még Joey, a kovácsmester fia, aki szintén a nyers erőt részesíti előnyben (brawler), ezért a csatában nem rest puszta kézzel nekimenni a szörnyetegeknek. Mindegyikőjük harcstílusa eltérő, ezért igazán izgalmas végig próbálgatni mindenkit, hogy mely családtag válik be számunkra legjobban.

Örömteli, hogy nem egydimenziós karakterekről beszélünk, hanem mindenkinek megvannak a motivációi és a félelmei is. A Children of Morta már itt kilép a klisés ARPG mezőnyből, hiszen a több irányítható karaktert magányos hősünkkel nem útközben szedegetjük fel magunk mellé, hanem mindannyian egyetlen nagy család tagjai, az eltérő kasztok pedig attól függenek, hogy éppen a közelharcra kiélezett, karddal és pajzzsal felszerelt családfő Johnnal, a mindent elpusztító Lucyval vagy mondjuk, az íjász Lindával indulunk-e dungeonokat kipucolni. Könnyedén megtalálhatjuk a harcstílusunkhoz megfelelő rokont, akiket természetesen klasszikus szerepjátékhoz méltó módon fejlesztgethetünk is.

Eleinte mindenki csak két alaptulajdonsággal rendelkezik, de megszerzett skillpontokkal tápolhatjuk nem csak adott karakterünket, de a többieket is. Remek ötlet, hogy alapból van egy – előre is elnézést a környezetidegen kifejezésért! – „bázisunk”, amely maga a Bergson-család jókora rezidenciája. Itt figyelemmel követhetjük a família tagjait, olvashatjuk gondolataikat, hallgathatjuk egymással folytatott beszélgetéseiket. Ám fontosabb, hogy itt található egy Workshop is, ahol fegyvereinket és képességeinket fejleszthetjük (ehhez nemcsak az XP, hanem a dungeunokban található, tetemes arany mennyisége is remekül jön!), sőt Margaret nagyi alkimista laborjában különféle elixíreken kívül újabb és újabb varázslatokra tehetünk szert!

Apa dungeon crawlerkedik, anya főz

A fejlődés elsődleges szempont, hiszen ahogy haladunk előre a történetben, úgy nehezednek az egyébként véletlenszerűen generált szintek. A Children of Morta sava-borsát a változatosság adja meg, hiszen ahány karakter, annyiféle játékstílus, és közöttük bármikor szabadon váltogathatunk. Ha a nyers erő egy-egy új szinten nem vezet eredményre, akkor még mindig egész nyugodtan válthatunk a távoli harcot, mágiát, vagy az egyenesen ninja-stílust mesteri fokon űző családtagokra, és velük is szerencsét próbálhatunk. Összesen hat karakter áll rendelkezésre, és bár némelyik eleinte egy kissé kevésbé balanszoltnak tűnik a többiekhez képest, nem szabad lebecsülni senkit (főleg nem Lucyt, a legkisebb lányt!), mert kellő tápolással bármelyikből harcedzett gyilkológépet faraghatunk.

Itt jön a képbe a grindolás, ami szokásos ARPG-jellemvonás, és sajnos innen sem maradt ki. A lootolást ugyan el lehet felejteni (bár biztos vagyok benne, hogy valakinek ez is negatívumként csapódik le), de cserébe rengeteget kell grindolnunk az újabb fejlesztések kioldásához, ami egy kissé monotonná teheti az élményt. Halál esetén az összeszedett speciális rúnáink ugyan odavesznek, de a már megszerzett képességeink szerencsére nem, viszont ilyenkor érdemes kipróbálni egy másik karaktert is, hátha vele könnyebben vesszük az akadályokat. Apró nehezítés a pályákon itt-ott elszórt, földből sunyin előtörő halálos tüskék és a nyilakat lövöldöző csapdák jelenléte, de ezeket hamar megtanulja az ember elkerülni. A játékmenet egyáltalán nem árul zsákbamacskát, pont azt kapod, amit egy roguelike játéktól elvársz: csak mész előre és aprítasz, 4-5 szint után pedig jöhet az aktuális bossfight. Kaszabolod, távolról sorozod, mágiával gyilkolod az életedre törő rémségek hadát, karaktered speciális erői pedig a fejlesztések (érdemes később a rúna-támadásokra rágyúrni!) megvételével idővel még halálosabbakká és ezzel együtt látványosabbakká válnak.

Ha pedig a látvány szóba került, mindenképp ki kell emelnem, hogy a Children of Morta megvalósítása egyszerűen varázslatos! A spanyol pixel art művész, Octavi Navarro stílusát idéző grafika ugyan manapság nem számít újkeletűnek a videojátékokban, de jelen esetben annyira tökéletesen keverték egybe a dark fantasy védjegyeivel, hogy engem utoljára A Sötét Kristály – Az ellenállás kora varázsolt el ennyire. Az audio részleget inkább csak korrektnek mondanám, a soundtrack teljesen rendben van, de semmi olyan emlékezetes taktust nem tartalmaz, mint mondjuk anno a Bastion. Támogatott a kétfős co-op, ami elsőre talán kevésnek tűnhet, de egy megfelelő partner társaságában rengeteget tud hozzáadni az élményhez, ha ketten veselkedünk neki a játéknak, arról nem is beszélve, hogy így jelentősen nagyobb előnnyel haladhatunk tovább, mintha egymagunkban portyáznánk.

Igazán eredményesen indult az idei őszi szezon, hiszen a Children of Morta számomra legalább akkora meglepetésként szolgált, mint horrorkémt a Silver Chains, vagy akciójátékok terén a Control. A roguelike és a hack n’ slash kedvelőinek erősen ajánlott, de azok is bátran tehetnek vele egy próbát, akik csak egy igazán drámai családi történetre vágynak, dark fantasy köntösbe bújtatva. Le a kalappal a Dead Mage előtt, akiknek ugyan nem ez az első próbálkozásuk, de mindenképp a legékesebb csillag eddigi munkásságukban, és ha az egyelőre még megjelenési dátum nélkül futó, de gőzerővel készülő Tale of Ronin is hasonló minőségű lesz, akkor semmi kétségem afelől, hogy a texasi bagázst hamar piedesztálra emelik szerepjátékos berkekben! A Children of Morta nemcsak 2019 egyik legjobb akció-szerepjátéka, hanem a legjobb indie fejlesztések között is ott a helye!