Kis túlzással azóta vártam ezt a napot, mióta elkezdtem a szerepjátékos vonalat vinni a Társalgóban. Míg itthon sokan a M.A.G.U.S.-sal, a Dungeons and Dragons valamely változatával, esetleg a Beholder-féle levelezős játékokkal kezdték szerepjátékos karrierjüket, rám (bár ismertem a felsorolt címeket), a Cthulhu hívása gyakorolta a legnagyobb hatást. Ezzel játszottam a legtöbbet (javarészt mesélőként), és amikor a szerepjátékos hobbim kezdett kicsit kikopni, úgy a gimi-egyetem váltás környékén, a Cthulhu azért még évente-kétévente előkerült, ha barátok, ismerősök megkértek, hogy dobjak össze egy kalandmodult, és vezényeljek le egy játékot.

Épp emiatt mindenképp szerettem volna, ha a Társalgón belül vethetek egy pillantást arra, hogy is áll jelenleg a Chaosiumnak hála azóta is töretlenül futó szerepjáték, illetve bemutathatom azok számára, akiknek esetleg eddig kimaradt volna. A Cthulhu hívása, vagyis eredeti címén Call of Cthulhu, H. P. Lovecraft és követői munkásságán alapul, melyet az Arkham House kiadót vezető August Derleth a “Cthulhu Mítosz” gyűjtőkifejezés alatt rendszerezett, néhány erős ferdítés mellett. A játék eredetijét Sandy Petersen (Petersen Games) tervezte 1981-ben, és a Chaosium szerepjátékos kiadó legnagyobb sikere lett. 5.5-ös kiadását 1999-ben adta ki magyarul a Beneficium kiadó, mely azóta is igazi kincs és hivatkozási alap a hazai szerepjátékosok polcain. A játékosok különböző hátterekkel rendelkező nyomozókat alakítanak, akik a Mesélő által vezetett kalandmodulok során összetűzésbe kerülnek az időkön és dimenziókon túli ősi istenekkel, esetleg szolgálóikkal, vagy az őket imádó szektákkal. Más, harc- vagy diplomácia centrikus játékokhoz képest a Cthulhu-ban a hangsúly kifejezetten a rejtély felderítésére, a nyomozásra, esetleg a szörnyek előli menekülésre kerül. A karakterek pedig, amellett, hogy viszonylag könnyen fűbe haraphatnak, rendelkeznek egy másik létfontosságú erőforrással, méghozzá a társasok világában is használt Épelme formájában, melyből a gyomorforgató, rémisztő helyzetekben különböző mértékben veszíthetnek. Jelentős veszteség esetén elájulhatnak, ideiglenes pszichózis lehet úrrá rajtuk, vagy akár teljesen meg is tébolyodhatnak.

Beugró a rémálmok világába

A kezdőkészletre azért is voltam kíváncsi, mert az eredeti változat sikere óta kis túlzással sokkal ismertebbé váltak a Cthulhu Mítosz más adaptációi, mint például az Arkham/Eldritch Horror társasjátékok, valamint a Trail of Cthulhu-hoz és Rats in the Walls-hoz hasonló, jóval könnyedebb szabályrendszerrel operáló változatok. A csomag három füzetet tartalmaz, néhány előre megírt, illetve üres karakterlap társaságában, a fizikai változatban pedig még a dobozba került néhány szerepjátékos dobókocka is. Az első füzet rögtön az egyik legzseniálisabb dolog, amivel eddigi szerepjátékos karrierem során találkoztam, tartalma ugyanis Alone Against the Flames címen egy Kaland Játék Kockázat jellegű, előre kidolgozott kalandmodul. Ez gyakorlatilag oda-vissza lapozgatva, szinte egyfajta tutorialként vezeti végig a játékost a játékmenet különböző elemein, valamint példaként szolgál a mesélő számára is, hogy mennyire részletesen és hogyan érdemes végigvezetnie a játékosokat a modulon, felkészülnie a lehetséges végkimenetelekre.

A második füzet a játék szabályrendszerének rövidített változata mellett a karaktergenerálás lépéseit tartalmazza, részletezve a különböző skillek szerepét, illetve az Épelme-rendszert és a különböző tébolyok típusait. A leírás elég lényegretörő, minimális szerepjátékos előismerettel is durván fél-egy óra alatt megemészthető a tartalma. A régi magyar kiadáshoz képest a legszembetűnőbb különbség, hogy például két karakter összecsapása esetén komplex, a két fél különböző tulajdonságait összevető táblázatok helyett a megfelelő tulajdonságok értékeit, vagy azoknál alacsonyabbat célzó kockadobások típusa (kudarc, siker, kimagasló siker, epikus siker) döntik el a végkimenetelt. Emellett a karakterek megalkotásánál már előre kiszámolt százalékos értékeket kell csak elosztani a megfelelő skillek és alaptulajdonságok között. Ezzel elkerülhetőek a régi változat olyan potenciális karaktergenerálásai, mint például az egyik első csapatommal a kizárólag fizikai erőben jeleskedő verőember. Egy-két pofonnal el tudott intézni minden emberi ellenállást, ellenben az egybefüggő mondatok megfogalmazása is kihívást jelentett számára, az első rémség láttán pedig egy sarokba kuporodva kezdett nyüszíteni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A harmadik füzet (melyből a játékosok számára kiosztható dokumentumok a digitális változatban egy külön, negyedik pdf-be is kikerültek) tartalmazza az éles próbát. Összesen három, előre megírt, egymás folytatásaként vagy önállóan is kezelhető kalandmodul található benne, egy mesélő és kettő, három, illetve négy játékos számára, melyekből a második kettő még kifejezetten ismerős is lehet a magyar változat ismerőinek. Ezáltal pedig még ahhoz is nyújtanak némi segítséget, hogyan lehet a korábbi változatokhoz írt modulokat egyszerű változtatásokkal kompatibilissé tenni az új kiadással. A három modul végére érve a játékosokon felül a mesélő is készen áll arra, hogy nekiessen hasonló, könnyebb súlyú moduloknak, illetve eldöntse, be akarja-e szerezni a nagy, teljes szabálykönyveket, bennük már jóval részletesebb leírásokkal a komplexebb mechanikákról, fegyverekről, képességekről, illetve a Cthulhu-mítosz teretményeiről. Alig 25 dolláros árával így a Starter Set szinte ajándék az érdeklődő csapatoknak, ráadásul, mivel a Chaosium lengyel raktárból is szállít, nem kell sokat várni, ha direktben rendeli tőlük valaki.

(A tesztpéldányt a Chaosium biztosította – köszönjük! A játék angolul érhető el, éppen ezért nyelvtudás is szükséges hozzá!)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát