Általánosságban elmondhatjuk, hogy wilsonnal szeretjük a hazai kiadókat és forgalmazókat. Nemcsak azért, mert többnyire kimondottan minőségi kiadványokkal lepik meg a társasok rajongóit, de amiatt is, hogy sok esetben leszűkítik a borzalmasan túltelített nemzetközi piacot, és általában a sallangot kigyomlálva a kifejezetten érdekes és igényes címekre összpontosítanak. Minden egyes cégnek megvan a maga preferált stílusa, kettőnkhöz legközelebb a kifejezetten magyar fejlesztéseken túl talán az eredetileg még Camelot Kiadó néven indult Delta Vision áll a legközelebb, elvégre kínálata (mely egyébként a webshopon és házhoz rendelésen keresztül jelenleg is ugyanúgy elérhető) olyan izgalmas skálán mozog, mely a horrortól kezdve a videojátékos témákig terjed, méghozzá ezen belül is a legkülönlegesebb darabokkal. Ami nálam extra fegyvertény: hazai szinten a Delta foglalkozik a lovecrafti hagyatékkal, amibe az Eldritch Horrortól kezdve a szintén ide kapcsolható Bloodborne-on át egészen az Arkham számos különböző verziójáig sok minden beletartozik. Ez utóbbiak közül nézünk most meg kettőt. Rettegjetek, mert a Mérhetetlen Vének már közel járnak a győzelemhez!  

Rettegés Arkhamban 3. kiadás (Arkham Horror Third edition)

  • Típus: kooperatív
  • Játékosok száma: 1-6 fő
  • Játékidő: 120-180  perc
  • Korcsoport: 14+
  • Ár: 16 868 Ft 

Howard Phillips Lovecraft, a weird fiction és a kozmikus horror, valamint a Necronomicon atyja (Vagy hírvivője? Ki tudja?) meglehetősen komoly hagyatékot bízott az utókorra, mikor idejekorán, meglehetősen távozott az élők sorából, hogy rémtörténeteivel az Ősi Isteneket szórakoztassa. Novelláin rengetegen nőttek fel, az utóbbi néhány évtizedben pedig egyre nagyobb táptalajt biztosítottak a filmeknek, videojátékoknak és társasjátékoknak. Elég csak utóbbi kínálatára ránézni a Cthulhu Warstól a Death May Die-ig vagy a crossover Reign of Cthulhuig, máris látható, mennyire masszív univerzumot tömött tele a mester mindenféle rémséggel. Ha pedig egyet kell ebből a színes felhozatalból mondani, mint társasjátékos alapvetés, az mindenképpen az Arkham Horror, avagy a Rettegés Arkhamban, ami a Fantasy Flight Games gondozásában még 2005-ben indult útjára, hogy kisebb-nagyobb változtatások és kiegészítők sora után 2018-ban érje el jelenlegi, alaposan átdolgozott formáját, ezzel lényegében már egy teljesen másik élményt nyújtva. És ugyan az angol kiadásról egyszer már volt egy ajánló a print magazinban, a Rettegés Arkhamban az a játék, amiről nem lehet elégszer mesélni.

Már csak azért sem, mert egy elképesztően összetett kalandról van szó, ami már dobozának tartalmával is legalább olyan elrettentő, mint az annak mélyéről előkúszó szörnyetegek, melyek a Miskatonic Egyetem környékén ólálkodva szeretnék átszuszakolni magukat a világunkba, amiben számos iszonyatos lény és gonosz szektatag segíti őket. A játék főhősei pedig, ha nem az elmondhatatlan ocsmányságokat, hát az összetevők számát látva félthetik ép elméjüket, amit könnyedén megcsaphat az őrület szele. Merthogy a fedél alá nézve jelölők, tokenek, kártyák rengetegével találkozunk, miközben a normál 16 oldalas szabálykönyv mellett egy külön 24 oldalas függeléket is kapunk mindenféle magyarázattal, így ember legyen a talpán, aki elsőre eligazodik a rengeteg lehetőség és kitétel között. Pedig a séma egyébként adja magát: választunk a négy szcenárió közül egyet, aminek kártyája mutatja a helyszínek helyes összetételét és a kiindulási pontokat, majd a játékost/játékosokat behajítja a misztériumok és rémségek közé, hogy legjobb tudásuk szerint járjanak utána a rejtélyeknek, intézzék el a kultistákat és szörnyetegeket, zárják be a megnyíló kapukat, legvégül pedig akadályozzák meg a Vének eljövetelét. Egy szimpla séta a parkban, mondhatnánk. No, kérem, ez nem az a móka, ezt már most elmondhatom.

Pedig park amúgy van, vagyis fákkal díszített út vezet egyik kerületből a másikba, vagy egy kis utcácska, esetleg híd, a fennálló területet pedig a felvezetés után magad fedezheted fel, akár egyedül is. Iránymutatóként maximum a nyomok szolgálnak, azokat kutatva és a szörnyekkel harcolva, a Végzet-tokeneket hatástalanítva kezdesz egyre inkább belegabalyodni egy okosan és átgondoltan felépített sztorifolyamba, ami a véletleneknek és a szcenárióknak köszönhetően mindig másképpen alakul, pláne, hogy elég sok fajta karakter érhető el, természetesen mindegyik egyedi képességekkel és indulási jellemzőkkel. A harc kockadobással történik a megadott értékek alapján, a fordulók végén véletlenszerű laphúzással és tokenek választásával alakul tovább a történet, ami különösen izgalmassá teszi a valóban horrorisztikus utazást. És ahogy jeleztem, akár egyedül is neki lehet állni (tipp: ilyenkor  is elindíthatunk több nyomozót, amennyiben menedzselni tudjuk a csapatot, ezzel egyetlen közös tudatként vezérelve a felmentőket), pláne, hogy mentőmellényként a rendszer része, hogy ha elveszítenénk a választott karaktert, egy másikat indíthatunk útnak helyette. Ami arra is jó, hogy amennyiben valaki kiesik a társaságból, annak utána ne kelljen tétlenül néznie a többieket. Mert a kampány természetesen akkor az igazi, ha többen ugrunk neki, mondjuk, legalább hárman, négyen.

Hogy miért? Mert összetettsége ellenére vagy azzal együtt a Rettegés Arkhamban egy fantasztikus társasozós élmény, ami szó szerint veszi a “társasjáték” fogalmát, keverve némileg a szerepjátékkal, hiszen amennyiben kellőképpen beleéljük magunkat, azonosulunk a választott szereplőkkel és helyzettel, tényleg ott érezzük magunkon a Mérhetetlen Vének fagyos leheletét, miközben igyekeznek elfoglalni világunkat. Rejtélyes esetek, különleges találkozások és anomáliák biztosítják az izgalmakat, kidolgozott és igényes szörnylapokkal, rengeteg jópofa sztorielemmel, és egy elsőre fura, de igazából nagyon praktikus és átgondolt moduláris táblával. Arra fel kell készülni, hogy az első egy-két menet simán több lesz, mint 180 perc, akár 5-6 órát is belerakhatunk, de ez az a játék, ami megéri a türelmet és a figyelmet, mert alaposan meghálál minden belefektetett energiát és időt. Tipikusan amerikai stílusú darab, avagy a tematika és a történetmesélés a legfontosabb eleme a szerencsefaktor mellett, amivel könnyedén eléri, hogy bizonyos szemszögből nem is mi játszunk vele, hanem fordítva, ezzel a félelemkeltés mellett megteremtve a hangulatot, miszerint porszemek vagyunk, akikkel a szörnyűséges hatalmú teremtmények kényük és kedvük szerint játszhatnak. A rengeteg elemnek hála nem árt mellé egy rendező, esetleg valami házi, alternatív megoldás, mert a doboz belső elrendezése sajnos nem a legjobb, de hála az égnek talán ez a legnagyobb gond vele, ami sokat elmond arról, mit kapunk a komolyabb társasok esetében abszolút alapnak számító árért, méghozzá teljesen magyarul. Ami azért a Rettegés Arkham esetében nem kevés fordítást és munkát igényel.    

Rettegés Arkhamban: Végső óra (Arkham Horror: Final Hour)

  • Típus: kooperatív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 60 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Ár: 10 493 Ft 

Miután van egy sikeres és közkedvelt kártyajátékunk, amiből táplálkozva sikerült alaposan renoválni fő társasunkat, vajon milyen módon tehetjük még az eddiginél is népszerűbbé a brandet? Nagyjából ez a kérdés fordulhatott meg a Fantasy Flight Games vezetőségének fejében, amikor 2019-ben piacra dobták a Végső óra című mellékágat – amit standalone kiegészítőnek is mondanak, de lényegében egy teljesen új produkció, részben a Rettegés Arkhambanból, részben az arra is hatással lévő Pandemicből összegyúrva, csak éppen sokkal közérthetőbb és a nagyobb tömegeknek szóló formában. Eleve, ha a dobozt felnyitjuk, jóval kevesebb összetevőt találunk (a 3. kiadású alapjátékra azért a Card Game tényleg elég nagy hatással volt), ami van, az is egészen letisztult formában jelzi a teljes szabályzatot. Ismerős karakterek, ismerős helyszín egy hagyományos táblán: megint benéztek a Mérhetetlen Vének? Hogy nem bírják karanténban maradva ők is tartani a social distancing alapkövetelményét? Felháborító!   

Persze ezúttal is van egyszemélyes mód (és most nincs szükség tippre, a szabálykönyv alapból két nyomozó indítására hívja fel a figyelmet, csak egy némiképpen módosított mechanikával az egyszerűség kedvéért), de itt a teljes játékosszám is limitáltabb, illetve a már ismert nyomozók közül is kevesebbel találkozhatunk. Feladatuk pedig a szokásos, avagy meg kell akadályozniuk a választott Mérhetetlen Vén (Shudde M’ell, Umôrdhothvagy természetesen Cthulhu) ámokfutását a kampuszon. Mindenki dedikált akciókártyákkal rendelkezik, a kiindulási pont a szcenáriónak megfelelő, kizárólag a normál szörnyek (bőven van belőlük) és bekövetkező események megjelenése véletlenszerű. Illetve abba is van némi beleszólásunk, mivel prioritáskártyákkal dönthetünk arról, hogy több opció közül melyikkel kell élnünk csavar azonban ebben is van, hiszen kommunikálásra ezalatt nincs lehetőség, mindössze a prioritáskártyával jelezhetjük mások felé, hogy két választás közül melyiket vetnénk be, már ha képesek vagyunk rá, ez ugyanis függ a nálunk lévő lapokon álló számoktól. Érthetőbben: minden akciókártya egy alsó és egy felső szegmenssel rendelkezik, a kijátszott prioritáskártyákon lévő számok pedig (nagyságukkal) azt mutatják, melyiket szeretnénk felhasználni. Ezzel mindössze annyi a gond, hogy lehet, nincs elég alacsony lapunk, esetleg a Mérhetetlen Vén hatására nem is mutathatunk számot, ráadásul az egy körben összesen négy kijátszható prioritáslap alapján legfőbb ellenfelünk is támadást indít, így néha azt is mérlegelni kell, hogy a jónak tűnő akció van-e ténylegesen annyira jó, amiért megéri bevállalni Cthulhu vagy egy másik cukipofa tombolását.

Merthogy a kedves kis plüsslények nem szórakoznak, ha világunk elözönléséről van szó: eleve rengeteg pártfogoltjuk jelenik meg a nyitányban, az erősítés tagjai a már meglévő és előkerülő kapukban is ott tolonganak, persze mindenféle arcmaszk és kesztyű nélkül, ha pedig aktiválódnak, akkor összevissza bóklásznak, mindenkibe belekötnek. Nem jó társaság egyik sem, na. Legyőzni őket az akciókártyákon látható ütésszámokkal lehet, emellett egész utakat stoppolhatunk előttük (“Itt úgyse jössz át!”), ha pedig törnek-zúznak, bezony a bulihelyszínt is meg kell javítgatni, elvégre a túl sok amortizáció éppen úgy a játék végét okozhatja, mint a nyomozók élerejének komplett lenullázása. Bezony, veszíteni nem nehéz, elég, ha egy meghatározott (szertartási) terület teljesen betelik szörnyekkel és rongálódással, így más már nem tud elhelyezkedni rajta; ha valakinek elfogy az életereje; vagy ha a nyolcadik, utolsó kör végéig nem sikerül a Véneket idősek otthonába űzni, amivel megakadályozzuk szertartásuk befejezését. Utóbbi feladatunk egyébként egyáltalán nem kivitelezhetetlen, mindössze a nyomozás lehetőségével kell minél többször élni, így begyűjtve a szimbólumok adta infókat, amikkel és a prioritáskártyákkal aztán csettintésre bezárulnak a kapuk, mindenki marad szépen a hátsóján.

Mindez remekül működik, nagyszerű a flow, egyik mozdulatból/lépésből jön a másik, így bőven teljesíthető a máris sokkal megnyugtatóbban hangzó egyórás menetidő, ami akár felvezetés is lehet egy komolyabb játékhoz (khm, Rettegés Arkhamban). Éppen emiatt a Végső óra kiváló nyitány a franchise-hoz és a lovecrafti hagyaték társasjátékos felhozatalához, ami megmutatja az alapmechanikák egy részét, amik a többi játékhoz is hasznosakká válhatnak. Nálam speciel még jobban hozta a várt élményt, mint a 3. kiadású alapjáték, mivel sokkal több minden történik, gyorsabban zajlanak az akciók, nem veszünk el teljesen a lore-ban és a sztoriban, ami persze akár hátrány is lehet, ha valaki éppen egy lassabb és elmélkedősebb címet keres. Nekem abszolút bejött, az anyagminőség is rendben van (külön kiemelve nagyon tudom szeretni a műanyag talpakat, amikbe nem kell a karakterjelzőket beleerőszakolni, hanem simán bele csúsznak), ahogyan a dizájn is szuper, illetve a társas ára is kifejezetten baráti. Naná, hogy ajánlom, elvégre kiváló alternatíva az összetettebb, lassabb és gondolkodósabb nagyobb testvér mellett, miközben ez sem nélkülözi a taktikázást, ellenben a véletlenszerűség a szcenáriók jellegzetességeivel együtt számos újrajátszást biztosít.

Bőven van még említésre érdemes cím a Delta Vision kínálatában, akár a lovecrafti hagyatékból, horrorosabb irányból is, ezúttal azonban ennyi fért bele, a játékokat pedig köszönjük a kiadónak. A jövőben remélhetőleg folytatjuk a sort, akár más műfajok felé is kikacsintva, merthogy arra is van lehetőség, ezzel is mutatva, mennyi minden fér még bele a társasjátékos műfajba, ami kiváló mechanikai megoldásokat és dizájnelemeket tartogat minden játékos számára. Játsszatok sokat, valamint vigyázzatok magatokra és egymásra!