Minden idők legjobb társasát bármilyen formában folytatni olyan nyomást jelenthet, és akkora súly lehet, amit talán senki sem szeretne önként a nyakába venni. Ha a BGG listáira úgy tekintünk, mint irányadó összefoglalókra, akkor a 2017-es Homályrévet pontosan ennek a játéknak hívhatjuk, hiszen megjelenése óta levakarhatatlan a toplistákról. A listával vitatkozni persze lehet, az azonban vitathatatlan, hogy a Homályrév (Gloomhavenahogy a videójáték is) a modern társasjátékok történetének egyik legsikeresebb és legismertebb darabja. Ez elsősorban a nehézségi szintjét, másodsorban a méretét és az árát tekintve kifejezetten meghökkentő, még úgy is, hogy tudjuk, sikerének egyik kulcsa pont ebben keresendő, azaz, hogy lényegesen többet kínál, mint bármely már társas, méghozzá egy nem éppen átlagos összegért cserébe. Pont ezen ütőkártyája legnagyobb hátránya is, hiszen a végigjátszásához szükséges játékórák százaival, a kezdéshez szükséges alaptőkével és a fix játékostársakkal nem mindenki rendelkezik, így a Homályrév sokak számára vagy egy álom, vagy egy hiú ábránd. Vagyis volt, egészen mostanáig.

HOMÁLYRÉV: AZ OROSZLÁNFALKA

  • Partner/kiadó: Gémklub
  • Tarsasjatekok.com adatlap 
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: 30-120 perc
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 3,60/5
  • Ajánlott fogyasztói ára: 22 990 Ft

A Homályrév: Az Oroszlánfalka ugyanis egy olyan új, önálló fejezet a Homályrév-játékok családjában, amely a Homályrév-élményt kisebb, kompaktabb, vállalhatóbb hosszúságú, költséghatékonyabb tálalású formában kínálja. Méghozzá csorbítatlanul, hiszen szabályok és mechanika szempontjából ez gyakorlatilag egy és ugyanaz a játék, azaz továbbra is egy kooperatív megvalósítású, narratív elemekkel is rendelkező, tradicionális hack'n slash/stratégiai szerepjáték, ahol kalandorok egy kisebb csoportja (1-től 4 főig) igyekszik Homályrév városának ügyes-bajos dolgait megoldani, és az egyre nagyobb téttel rendelkező küldetéseket teljesíteni.

Az új felvonásban négy karakter egyike irányítható: az Őrző a hagyományos support, aki gyógyítással, buffolással és debuffolással igyekszik csapattársait segíteni; a Vörös gárdista egy páncélozott védelmező, aki a szörnyek befolyásolásával igyekszik talpon maradni; a Fejszés egy távolsági harcos, aki a zsákmányszerzésben is jártas; a sort záró Romboló vérbeli közelharcos, aki ezek mellett az akadályok elpusztításával igyekszik támogatni a csapatot. Ezen szereplők a játék folyamán fejlődnek, a tapasztalati pontok révén szintet lépnek, jártasságok megszerzésével támadásaikat erősítik, a küldetések között pedig felszerelést vásárolhatnak, melyek tulajdonságaikkal a védekezést, a támadást, a gyógyítást hivatottak elősegíteni.

Erre bőven szükség is lesz, hiszen az Oroszlánfalka a műfajából adódóan a harcra van kihegyezve. A történet ezúttal 25 missziót ölel fel (játékosonként 30-60 perccel érdemes számolni), ezek zöme pedig alapvetően arról szól, hogy vagy minden ellenfelet el kell pusztítani, vagy egy adott feladatot elvégezni, de általában a kettő kombinációjával kell szembenéznie a csapatnak, már a folyamatosan növekvő kihívás mellett. A nagy újítás ezzel kapcsolatban igazából maga a tálalás: ahelyett, hogy nem annyira tetszetős, sok setupolási idővel rendelkező térképmodul lapkákat kellene összeválogatni és összerakosgatni, minden egyes küldetés egyetlen spirálozott füzetben, a Kalandkönyvben található meg. Ez nem csupán a bevezető szöveget és a jutalmakat tartalmazza, de a tényleges játékteret is, azaz ide pakoljuk a karakterek minifiguráit, ide kerülnek fel a szörnylapkák, a kincsek, a csapdák és az akadályok. Ez nem csupán hely- és időtakarékos, de kifejezetten látványos is, az összeszedettebb, átláthatóbb ikonográfia pedig lényegesen lerövidíti és egyszerűsíti mind a setupolást, mind az elpakolást – arról nem is beszélve, hogy minden egyes küldetés saját helyszínnel, saját térképpel rendelkezik.

Maguk a küldetések – már csak a mennyiségük okán is – kifejezetten érdekesek, elsősorban a történet szempontjából, amely az eredeti Homályrév előtt játszódik, és számos ponton kapcsolódik hozzá. Erre csak ráerősítenek az ezúttal kötelező jellegű, a Kaland Játék Kockázat mintájára készített, hangulatos eseménykártyák is. Az Oroszlánfalka több komponense (például az új hősök, a kihíváskártyák) át is vihető a nagytestvérbe, ami nemcsak a veteránoknak lehet pozitívum, de azoknak is, akik pont az Oroszlánfalka után szedik össze a bátorságukat ahhoz, hogy belevessék magukat a Homályrév 95 missziót tartogató masszív élményébe.

Az biztos, hogy a dolguk sokkal könnyebb lesz, az Oroszlánfalka ugyanis interaktív formában, öt küldetésre osztva tanítja meg a játékmenet alapjait, misszióról misszióra hozva be újabb és újabb elemeket. Ez a lépcsőzetes tanítás elképesztően jól működik, hiszen nem kell rögtön a mélyvízben találni magunkat, hanem fokozatosan ismerkedünk meg a harcrendszerrel, a karakterfejlesztéssel, a felszerelés- és kártyamenedzsmenttel, és mindennel, ami a Homályrév alapját képezi.

Az Oroszlánfalka szívét-lelkét pedig elsősorban utóbbiak, vagyis a kártyák adják. A körökre osztott játékmenet során minden karakter egyedi paklival rendelkezik, és a fordulójában ebből két lapot használ. A lapok mindegyikén egy felső és egy alsó tulajdonság található, és ezek közül mindig csak 1 felső és 1 alsó tulajdonság vethető be, ami már önmagában is megnehezíti az adott helyzethez illő legildomosabb akció kiválasztását. Az igazán nagy fejfájást azonban az okozza, hogy a fordulók között fixen egy lappal csökken a pakli, ha pedig ez (vagy az életerő) nullára redukálódna, az adott karakter kifárad, és a küldetés további részében már nem vesz részt. Ha a csapat utolsó tagjával is ez történik, a küldetés meghiúsul.

Maga a kártyamenedzsment roppant szórakoztató, és mivel alapvetően misszióról misszióra bővül a repertoár, már a játék legelején, ezért az ideális pakli összeválogatása is lebilincselő tud lenni, de ez alapvetően az Oroszlánfalka összes eleméről elmondható. Mind az alapjáték ismeretében, mind újdonsült Homályrév-játékosként. A minimálisan egyszerűsített, élvezetesebb harcrendszer, az áramvonalasított játékmenet, a drasztikusan lerövidített setup-idő, a térképek tálalásának metódusa, a jelölők és egyéb elemek rendszerezését segítő (de a teljes tartalom befogadására mégsem teljesen alkalmas) gyári inzert, a zseniálisan szerkesztett, két füzetre osztott szabálykönyv együttesen gondoskodik arról, hogy az Oroszlánfalka hamisítatlan Homályrév-élményt nyújtson, a nagy előd nyűgjei nélkül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az Oroszlánfalka legnagyobb érdeme számomra mégsem az, hogy egy alapvetően hatalmas, a széles közönség számára túlzottan is nagy elkötelezettséget kívánó társas játékmenetét egy sokkal fogyaszthatóbb formába zsugorította, hanem az, hogy egy, a kooperatív társasok műfaját alapvetően nem kedvelő játékost is magához tud láncolni. Mert a kampány vége jelen sorok írásakor ugyan még messze van, de az Oroszlánfalka egy dolgot már biztosan magáénak tudhat – egy új rajongót.

(A játékot partnerünk, a Gémklub biztosította – köszönjük!)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát