Nincs azzal semmi probléma, ha egy cég a családok és akár a legkisebbek számára készít logikai és fejlesztő játékokat, sőt mi több, pont a kicsik azok, akiknek leginkább szükségük van olyan szórakozásra, mely egyben játékos tanítást is jelent. Nem véletlen hát, hogy a Keller & Mayer erre a témára állt rá, méghozzá az óvodapedagógusok és gyakorló szülők tanácsainak megfogadásával. Mindez a kínálaton is meglátszódik, mely tele van mesével és mesés karakterekkel, számolásra vagy tárgy- és környezetismeretre építő témákkal, amik ráadásul a családok mellett az óvodákat is megcélozzák, már csak strapabíró anyagminőségüknek köszönhetően is. Mindez pedig  most, amikor rengetegen továbbra is otthon maradtak, otthonról dolgoznak, miközben a gyermekek is a szülők gondjaira vannak bízva, nos, a lehető legjobbkor jön, elvégre egy 3-6 éves gyermeknek még nehéz megmagyarázni, miért nem mehet a megszokott közösségbe, játszótérre vagy játszóházba. Tehát további ajánlók érkeznek a karanténba, ezúttal a legkisebbeket, következő alkalommal a kicsit nagyobbakat, majd a teljes családot megcélozva.

Azt még érdemes tudni, hogy a Keller & Mayer még 1995-ben alakult, mikor a rendszerváltást követően megfogyatkozott a minőségi magyar társasjátékok kínálata, a cég pedig fontosnak tartotta az igényes és kifejezetten hazai játékok kiadását. A Keller & Mayert 2006-ban felvásárló Promitor Kft. ugyanezt tűzte ki célul, miközben a gyártási kapacitást megnövelve más cégeknek is lehetőséget adott. Érdemes tehát egy kicsit utánanézni a vállalat irányelveinek és történetének, mert kifejezetten érdekes és figyelemreméltó múlttal rendelkezik, ráadásul kínálata is nagyon színes. Ezek közül nézzük most az első és legkisebbeknek szóló darabokat.

Gyümölcsszüret

  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan átlagosan 20 perc
  • Korcsoport: 5+
  • Ár: 4890 Ft 

Szüreteljünk, vár az alma, körte, ribizli és a többi finomság! Persze semmi nem nő magától, így, mielőtt eljutnánk a piacra, hogy túladjunk a portékán, muszáj nőnie és gyarapodnia a termésnek. Ezt mutatja be meglehetősen egyszerű és szórakoztató módon a Gyümölcsszüret, ami érezhetően a kisebbeket célozza meg, méghozzá oktató céllal, amihez mindössze egy kisebb játéktáblát, négy fafigurát, három vászonzsákot és egy rakás lapkát vesz igénybe. A feladat az, hogy a játékosok eljussanak a tábla aljáról a tábla tetején lévő célig (vagy a játékosszámnak megfelelő mezőig), ezt pedig a gyümölcsök leszüretelésével tehetik meg.

Körönként egyszer mindenki a neki tetszetősebb zsákból húz egy lapkát, majd a szimpatikusabb oldalát helyezi az asztalra, illetve siker esetén meghatározott számban lép a fabábuval. A zöld zsákból csemetéket és kész termést vehetünk ki, utóbbi egy lépésre jogosít fel, a sárga jelzésből a bokrok hajtanak ki és a fa is nővekedésnek indul, avagy előbbi esetén kettőt léphetünk, míg a piros a fák leszüretelését teszik lehetővé, amivel már hármat lehet lépni. Azonban a sárga lapka azonos termény zöld lapkáját, a piros pedig azonos sárga lapkát igényel, így nemcsak kísérletezgetni, de “építeni” is kell ahhoz, hogy minél többet tudjunk haladni. Természetesen az nyer, aki legelőször ér a célba, egyben pedig ez jelenti a játék végét is (ha a lapkák elfogynak, az nyer, aki legtovább jutott).

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És ennyi. Ahogyan említettem, ezek az első játékok kifejezetten a kicsiknek szánt darabok, ami éppen úgy meglátszik a játékmeneten, mint a kialakításon. Színes és egyszerű akciót lehetővé tévő tábla nyuszival és sünivel, apró piaccal, kis kártyák a legfontosabb információk átadásával, mindez Bódi Kati kedves illusztrációival. A versengés visszafogottan lép érvénybe, itt tényleg a részvétel számít, amiatt meg senkinek nem kell aggódnia, hogy esetleg kiesik, majd csak nézi a többieket, hiszen amint vége a begyűjtésnek, sikerült elérni a célig, vége a szüretnek, jöhet a következő évi termés betakarítása. Éppen ezért olyan nagyszerű, a célnak tökéletesen megfelelő játék a Gyümölcsszüret, ami megmutatja, hogyan működik a gazdaság, bemutat számos gyümölcsöt, emellett önfeledt információgyűjtést biztosít a gyerkőcöknek.  

Mókuskaland

  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 10-20 perc
  • Korcsoport: 3-8
  • Ár: 3490 Ft 

Hasonlóan kedves és kedélyes darab a Mókuskaland, ami már összetevőivel is leveszi az embert a lábáról, így a szülők is nyugodtan beszállhatnak a játékba, már ha nincs ellenükre némi mókuskaland. Itt a komponensek is rendkívül aranyosak és önmagukért beszélnek, elvégre játéktábla helyett van egy központi elem, ehhez kell tetszőlegesen odailleszteni a fákat ábrázoló lapokat, majd a fából készült mókusmamát lerakni valahova, illetve a többi fa lombozatára tenni egy-egy makk-korongot.

A játékosok mind adott számú mokuscsemete-tokennel rendelkeznek, illetve sorrendben haladva, körönként egyet dobnak a speciális kialakítású kockával, aminek oldalai különböző akciókat jelentenek. Az egyik egy, a másik két lombkorona-haladást jelente a mókusmamának, aztán van, ami egy makk lehelyezését teszi lehetővé, a másik segítségével pedig egy mókuscsemetét rakhatunk le egy lombra, ahol ott a mókusmama és makk is található. A lényeg az, hogy aki mindegyik mókuscsemetéjét sikeresen megetette, az nyer, itt mindösszesen annyi a cél, hogy az állatkölykök jóllakjanak. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű, mondhatjuk nyugodt szívvel, ami egyfelől a rendkívül ötletes és szerethető kialakításnak (a középen összeérő fák a csigával, törzsben lakó bagollyal, fából készült mókusmamával), másfelől Pásztohy Panka illusztrációinak köszönhető. A faelemek nagyon minőségiek, a dobókocka különösen tetszett, de az egész játékon látszódik, hogy szerető és gondoskodó alkotók találták ki, akik maguk is szeretnék a gyermekek mosolyát látni. Amit egyébként biztosan bárki megtapasztalhat, aki a család legkisebb tagjainak kezébe adja a Mókuskalandot, hiszen egy gyors, nagyon szórakoztató, közérthető darabról van szó, ami minimális versengéssel biztosít rengeteg önfeledt játékot, méghozzá egy olyan témával, ami a gyerekeknél biztosan telitalálat.

Túl az Óperencián

  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 30 perc
  • Korcsoport: 5+
  • Ár: 4490 Ft 

Az aktuális társasok közül ez a legösszetettebb és legváltozatosabb, ami normális nagyságú játéktábláján rögtön két helyszínt biztosít a játékosoknak, ráadásul egyből egy mesét is kapunk a csomagban, ami az ismert népmesékből lett összerakva, úgy, hogy kiváló háttérként szolgáljon Grőber Gabriella és Kőmüves András ötletéhez. Itt már több az összetevő is, így találunk színnel megkülönböztetett fabábukat, tárgy- és kardtokeneket, kulcskorongokat, valamint egyetlen speciális dobókockát.

A játékosok felsorakoznak a startzónában, majd a középen fekvő váron kívül útnak indulnak, hogy a dobásnak megfelelően lépve begyűjtsék a kardokat vagy tárgyakat, a kulcsmezőknél egy, a területhez tartozó eszközt leadva kulcsot gyűjtsenek be, ha pedig valaki három kulcsot is megszerzett, megnyissa a várba vezető utat, amin belül még a sárkány állja útját, mielőtt megmenthetné a fogságba esett királylányt. Ha sárkányt dobunk a nálunk lévő kardok közül kell egyet beáldozni vagy megyünk vissza a startzónába, a kulcsoknál pedig mindig olyan tárgyat kell leadni, ami az ott lévő karakter vagy helyszín szerint elvárható (pl. koldusnál pocsácsa, anyókánál rőzse, kemencénél kefe). Így minimális taktika sem árt, a játék csak alapvető szinten igényli a versengést, hiszen egymásnak nem ártanak a játékosok. Ráadásul kiesni sem lehet, elvégre aki esetleg pórul jár, az csak a kezdőpontra lép vissza, ami nem nagy veszteség, mert átlagosan így is, úgy is több kör szükséges a célok teljesítéséhez.

A játéktábla szépen kidolgozott, kellően nagy, Kálmán Anna illusztrációi is sokat dobnak rajta, gyermekkorunk kedvenc népmesei elemeinek feldolgozása pedig éppen úgy hatalmas ötlet, mint a korábban bemutatott KéKjáték-produkciónál a Grimm-mesék alkalmazása. Van itt aranyhal, sárkány, királylány, mindez abszolút mesés és gyerekekhez illő csomagolásban, de szülőként beszállni sem degradáló vagy unalmas, sőt kifejezetten jó móka lehet, ha anyuka és apuka együtt ül le a gyerekekkel, akiknek egyben az esti mesét is sikerül felolvasni vagy játszható formában prezentálni. A Mókuskalandhoz hasonlóan nagyon is ajánlott társasról van szó, ami egyszerű, de nagyszerű formában nyújt emlékezetes és vidám élményeket a teljes családnak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Keller & Mayer nyitókínálata kifejezetten üde színfolt volt a sok stratégiázás és véresen komollyá tett akciózás mellett, avagy remek bemelegítés lehet a felsorolt címek bevetése az esti, szülők által játszott felnőttesebb társasokhoz. Nem mellesleg a gyerekek is jobban élvezik a bezártságot, ha gyümölcsökkel és mókusokkal, vagy éppen mesékkel kötik le a figyelmüket. Garantáltan jól fogják magukat érezni, miközben az árkategóriához képest az összetevők minősége is rendben van, perforálás terén egyedül a Túl az Óperencián kulcskorongjainál találtam némi problémát, illetve a Gyümölcsszüret lapkáinak oldalán születő sorjával érdemes vigyázni, nehogy felsértsék a kicsik kezét. Minden más téren csak ajánlani tudom a Keller & Mayer kisgyerekeknek készült játékait, legközelebb pedig már kicsit komolyabb irányba evezünk a kiadó kínálatának tengerén. Játsszatok sokat, valamint vigyázzatok magatokra és egymásra!

A tesztpéldányokat köszönjük a Keller & Mayernek!

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook oldalát!