Főzős társas van egy pár, többnyire nem is rosszak, de ahogy fűszerből és különleges adalékokból, úgy extra mechanikából vagy ötletből is mindig hozzá lehet valami újat adni a már ismert recepthez. És a Pot Pourri étterem szakácsaként pontosan ezt fogjuk tenni, méghozzá riválisaink társaságában, miközben konyhai tudományunkkal a neves étteremkritikust, Gustav Germöt igyekszünk levenni a lábáról. Ezért aztán három fazekat megtelítve a hozzávalókkal, komoly főző-versenybe kezdünk, melyen sem a rizs, sem a paprika, de még a hal és a marhahús sincs biztonságban.

Pot Pourri 

  • Hazai kiadó: Piatnik
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 3-5 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-45 perc
  • Korcsoport: 8+
  • Nehézség: ?/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó webshopjából 9690 forint

Bár a dobozon ismeretlen alkotók nevét olvashatjuk, ez ne zavarjon meg senkit. Az alap jó, a főzőcskézés sokakat megfog, ráadásul ahhoz képest, hogy életünk fontos része, annyira nincs is sok résztvevő a műfajban. Ezúttal azonban nem az időlimitre megyünk rá, nem vendégeket kell kiszolgálni minél hamarabb, hanem vetélytársainknál kell több pontot összeszedni, néha egymás dolgát nehezítve, esetleg elhappolva a másik elől a pontokat. Hogy ha Gustav Germ a Pot Pourri étterembe betérve tesz minket próbára, akkor az ugyan nem tiszta, miért osztozunk a csehó összesen három darab fazekán, olyanokkal, akik máshol főznek, de ezen kis anomália felett még szemet hunyunk. Jöjjön inkább maga a játékmenet, avagy a főzés tudományának bemutatása!

Répa, hal, sajt

A normál, megszokott méretnél picit talán kisebb dobozban van egy kevés alkatrész, de alig kell valami kinyomkodni. Így kapunk egy fedőt, három fazekat, számos kártyát, néhány extra menü-lapkát, játékosonként egy-egy fából készült jelölőt és paravánként is működő étlapot, amibe a receptjeinket helyezzük. A játéktáblára kerülnek a pontszámot mutató jelölők, véletlenszerű sorrendben a menülapkák, ezeken felül pedig egy pakliba az összetevők, amik közül 2-2 kerül minden játékoshoz, valamint egy elérhető felhozatal, avagy négy felfordított kártya az asztalra. Mindenki kap recepteket is, indításként hármat, amiből kettőt kell választani, majd lényegében mehet is a főzés, avagy a fazekak kitöltése, a receptek teljesítése, és a pontok megszerzése a többiek elől.

Merthogy a saját körében mindenkinek három akciója van. Vagy kettő lapot húz az összetevők közül (bármilyen felosztásban, bárhonnan – kézlimit nélkül); vagy főz, avagy két összetevőt betesz valamelyik fazékba, majd kötelezően átrakja a fedőt egy választott edényre; vagy pedig recepteket cserél, amennyiben nagyon nemgyere be a felhozatal. Mindez azért számít, mert ha sikerült megtölteni egy fazekat, akkor aki megtöltötte, kap egy pontot, majd egy választott receptjével összeveti az összetevőket, ha pedig kettőnél több egyezés van, pontokat kap. Ezt utána a többiek is megtehetik, de az első pontot már nem kapják meg, ami a főzésért jár. Amennyiben valaki a hatodik receptjét teljesíti, érkezik a végjáték, méghozzá egy csavarral, hiszen mikor a pontszámlálón az utolsó átmegy egy csillagon, akkor két menü-lapkát megcserélhet, és ezek bizony további pontokat hoznak a játék végén, attól függően, hogy ki melyik nemzetiség konyháját teljesítette, és az hány pontoton áll. Aki pedig a legtöbb pontot gyűjtötte, az nyer.

Kicsit szivatós

Az igazság az, hogy nem feltétlenül a Pot Pourri lenne az a társasjáték, amit egy játékboltba betérve leveszek a polcról, így magam lepődtem meg a legjobban, hogy az ismeretlen szerzők munkája mennyire szórakoztatóan és jól működik. Természetesen itt is komoly szerepe van a szerencsének, hiszen lapok kerülnek elő, simán előfordulhat, hogy nem egyeznek az elérhető összetevők és receptek (ezeket azért egy körrel minden esetben lehet orvosolni), valamint az is megtörténhet, hogy mire sorra kerülnénk, egy kívánt fazék körül sündörögve, más csap le az egyszeri és megismételhetetlen alkalomra/lehetőségre. Szóval van miért zsörtölődni, ha már a szakácsok így egymásra találtak, de mindezt sikerült jópofán és élvezetesen tálalni. 

Maguk az illusztrációk is egyszerűek, de mutatósak és színesek, kellően vidámak, így a Pot Pourri sem tűnik túl komolynak, amire a játékmenet is csak ráerősít. Gyűjtögetünk, annyi mindent bedobálunk, amit csak lehet, majd megpróbáljuk a saját malmunkra hajtani a vizet, bezsebelve annyi pontot, amennyi csak lehetséges. A fedő áthelyezése azért sokszor beleszólhat a tervekbe, de pont ettől válik izgalmassá a verseny, amiből így mindenki aktívan kiveszi a részét, hogy végül a legjobb szakács győzedelmeskedjen. Kellően egyszerű, kellően mókás, kellően izgalmas társasról van szó, ami alapvetően inkább pozitív élményeket hagy az emberben, de erősen családi kategóriás, laza, barátokkal is játszható (már-már) filler, aminél nagyon résen kell lenni. Mert aztán jön Gipsz Jakab, aki két hete tanulta meg a rántás elkészítését az internetekről, ám mivel pont szerencséje van, jó összetevőket fog ki, és egyből lekenyerezi a híres-neves étteremkritikust, ezzel elorozva előlünk a főszakács posztját. Mert nemcsak az utcza kegyetlen, de bizony a konyha is.   

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Pianiknak!)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát